Amatőr Művészek Fóruma

Az álom hűvös, idegen nekem,
az álmatlanságot elviselem.
Nem könnyű, de én jól kihasználom,
akkor születik legjobb írásom.

Csontom sajog szinte fáj,
még a bőröm is retirál!
Fenyegető felhők sokasodnak,
egymásnak feszülve tolakodnak.

Egy utazás a végtelenbe,
illatos tenger cseppjeit a
két szemembe zárom.

Fogadjunk, hogy végig morgott!
Toll ízű nyál gyűlt a szájban.
Fekete szárnyak csapkodtak felette.
Fel - le, körbe - körbe.

Ilyen sima még nem volt a Duna!
Akár korcsolyázni is lehetett volna rajta.
Pedig nyár volt, édes, hömpölygő nyár,
olyan, mint régen, s hittem: az Isten adta.

Hallottam, amint egy lapulevél
reszketőn a víznek zenél,
és egy szomorú tündérrózsa
rózsaszirmot ejt a tóra:
tündéri kis csónakot.
Ó, híd alatti sóhajok!

Korhadt avaron támolyog a szél.
Felkap régi neszt, elhalt virág múló illatát.
Emléke kissé megkopott, szűk dobozba zárt.
Valahol messze még nyílik száz szirom,
és őrzi vigyázva szűz lehelletét.

Aranyszoknyás tűzszirén
ringatózik ég vizén.
Málnaízű reggelen
nyomában csak fény terem.
Megdédelget ágat, bokrot,
nyakára húz felhőfodrot.

Megjegyzés: 2017. Június 18.

Magában hízik a búza,
körötte kék ég-búra,
alatta cserép-mező föld,
körötte fű, és csupa zöld.
Nincs ok tehát borúra.

Csak rápillantottam és rögtön fölhevült a szívem.
Nézd, ott a csoda! Árvalányhajat csillant a Napsugár.
Szelíd szellőben lubickol, fürdeti ezüst haját.
Lágy hullámokat cirógat a fűzfa, ága lágy, sudár.

Sovány ágak éhesen
mennek a télnek,
pedig szolgáltak,
nem heverésztek.
Micsoda élet!

A nyár-meleg már lengedez,
levélhajó Tiszán evez,
aranyfény csordul csillanón,
alatta árnyék búj fakón.

Megjegyzés: Ligeti Éva, 2016.06.14.

Megálltam, mintha minden ragyogó szépség hozzám szólt volna,
bíborvörösben fürdőzött az égalja.
Akaratlan felsikoltottam- merengve néztem a csodát,
az ecset lágyan, megkapóan árnyalta.

Tintakék köpenyét szerényen teríti,
igazgatja szépen, mondja: feküdj reá -
jólesik az álom, máshol sem különbül,
a test és a lélek napnyugtával gyöngül.

Megjegyzés: (2017. május)

A japán versek de szépek!
Vajon látni felétek
virágzó cseresznyefát,
mely díszíti az ég haját,

Fecskék cikáznak az ég közelében,
szürke felhőket legyezget lenge szél,
néhány esőcsepp koppan házcserépen,
hallgatom hangját, amíg nekem zenél.

Megjegyzés: Ligeti Éva, 2017. 06. 06.

kihűlt nyári nap
kopogó eső illat
felhőtlen öröm

Minden erejével tűzött a nap,
árnyékba húzódott a kis patak.
Locsogott, csobogott, ment előre,
csak egyedül neki volt jó kedve.

Megjegyzés: (kis patak)

Olyan különös ma reggel ez a csönd.
Éjszaka csendes eső esett, érzem
látom a nyomát. Most melegszik a Föld
bárányfelhők úsznak ott fent az égen.

Bele a nyárba, naphevülletbe,
csókolni szájra illatos epret.
Fekete szemű csábos cseresznye,
füledre kettőt, kérlek ne vedd le!