Navigáció


RSS: összes ·




Tóth János Janus profilja

1969 őszének utolsó napjai egyikén láttam meg a napvilágot.
Gyermekkorom nagyobb részét Keselyűhalmon éltem meg, a kisebbiket Mezőcsáton.
Általános iskolai tanulmányaim befejezése után Miskolcon (Perecesen) autószerelőnek tanultam
A tanulmányaim során, egy irodalmi órán találtunk egymásra a költészet és én. Azóta is tart ez a szószerelem. Az elmúlt tíz évben „Janus” néven számos internetes fórumon publikáltam verseimet, megjelentek írásaim antológiákban, ill. saját kötetekben, hangos kiadványokban.
Verseim a természetből indulnak vagy éppen odaérkeznek, ami azt hiszem Petőfi Sándor érdeme, hisz ő kedveltette meg velem a tájleíró verseket. Sándor bátyám mellet gyakran olvastam Arany szavait is, amik szintén sokat tettek a gondolatvilágomhoz.
Mezőcsáton élek feleségemmel és három lányommal.Az AMF-re 2004.10.30-án regisztráltam janus néven, azóta megéltem néhány költözést, név és szerver váltásokat, de ez az egyetlen hely, ahol úgy igazán otthon éreztem magam.Ez vagyok én kontúrokban, de a verseim többet is elárulnak rólam :)

Köteteim: A hársfán túl 2005
Csendbe ölelve 2006
Száműzött fények 2008
A perc partján 2009
Holló 2012
Jelek 2014
Hársfalevelek 2014
Érintő 2016

A kapcsolati adatok megtekintése csak regisztrált felhasználóink számára lehetséges!
Ha szeretnéd felvenni a kapcsolatot a szerzővel, akkor regisztrálj oldalunkra!

Az alább felsorolt statisztikai adatok az oldal három fő művészeti ágán alapulnak. Ezek pedig a galériába beküldött alkotások valamint az írott és zenei művek, valamint az ezekhez tartozó hozzászólások.

Beküldések:napi átlag:évi átlag:
Írott művek: 670 0.254 95.71
Zenék: 0 0.000 0.00
Galéria: 25 0.009 3.57
Kapott hozzászólások:napi átlag:évi átlag:
Írott művekhez: 2,635 0.998 376.43
Zenékhez: 0 0.000 0.00
Galériában: 0 0.000 0.00
Írt hozzászólások:napi átlag:évi átlag:
Írott művekhez: 1,196 0.453 170.86
Zenékhez: 2 0.001 0.29
Galériában: 0 0.000 0.00
Látogatottság:napi átlag:évi átlag:
Írott művek: 193,023 73.087 27574.71
Zenék: 0 0.000 0.00
Galéria: 15 0.006 2.14
Tagság időtartama:7 év, 86 nap, 10 óra

Az alábbi (maximum) öt pontos listában a szerzőnek azon művei találhatóak, melyek éppen az olvasóközönség figyelmébe ajánl.

Nincsenek önmaga által ajánlott művek!

Keresési feltételek...

BeküldésekÍrt HSZ-ekKapott HSZ-ek
Rendezés:

És az eredmény...

Adatok betöltése folyamatban...


...kérlek, várj.


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 33
Regisztrált: 8
Kereső robot: 66
Összes: 107
Jelenlévők:
 · Aevie
 · barnaby
 · blaszlo
 · engsz
 · Kasperl
 · PiaNista
 · SusanWinter
 · szantogergely


Könyvajánló

TKMirage:
Körforgás



Tóth Katalin Mirage: Körforgás

Japánul a költő: shijin, két jel a shi = vers (költemény) és a jin = ember összekapcsolása. A shi jel a hosszú tekercsre írt szöveg olvasóját ábrázolja...


Tovább...

Zeneajánló

The Braves: Engem nem érdekel
Küldte: nicykeee

Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor kattints a címre...

Zenék

Véletlen (mû) ajánló...


Kategóriák


Irodalom


· Ballada:157
· Blog:97
· Bohózat:6
· Dal:1089
· Epigramma:11
· Esszé:185
· Ez+az:6332
· Haiku:1336
· Házi pályázat/ próza, novella:6
· Jegyzet:1117
· Képvers:128
· Kockavers:22
· Krimi:115
· Kritika:25
· Limerik:24
· Memoár:587
· Mese:676
· Novella:3781
· Próza:1958
· Prózavers:228
· Regény:1726
· Rondó:5
· Sci-fi:184
· Sírfelirat:4
· Színmű:2
· Szonett:849
· Szonettkoszorú:11
· Tanka:37
· Vers:63655

Zene


· Album:3
· Klipp:86
· Zene:166

Galéria


· Digitális grafikák:932
· Festmények:652
· Iparművészeti galéria:275
· Rajzok...:1771


Page generated in 0.124 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz