Nem gondoltam át a bemutatkozást, általában nem hordozok magammal portfóliót a fejemben önmagamról. Talán, mert nincs is mit mondani, vagy talán, mert túl kevés ott a hely. Van úgy, hogy sokat beszélek, de általában nem magamról. Hadd éljek egy közhellyel: egy alkotóról beszéljenek a művei.
Hogy alkotó vagyok-e? Minden bizonnyal. Mind azok vagyunk. Mind létrehozunk valamit. Hogy mulandót vagy maradandót, láthatót vagy láthatatlant, nem mi döntjük el. Csak reménykedünk.
Én abban reménykedem, hogy jó ajtókat nyitok meg. S abban, hogyha egy új helyre belépek, ott jól fogom érezni magamat, és mások sem fogják magukat rosszul érezni miattam. Ha ez sikerül, úgy érzem, már elértem valamit az életben.
Az irodalom számomra is volt már menedék, szerelem, anya és gyermek s még megannyi más, mára pedig nyilván mindezek sajátos összessége. Amit eddig hozzátettem, belőle származik, rajtam csak átáramlott, és adott már másoknak örömöt, szórakozást, élményt, de adott meghasonlást, csalódást is persze. S amit eddig hozzátettem, meglehet még nem is létezik, és soha nem is lesz létező. De kontárkodom, örömmel teszem, legtöbbször öntudatlanul. S már nemcsak magamnak. Megmutatom. Adok. Ha van mit, és van kinek. S bár alapvető természetem a rejtőzködés, mégis boldog tudok lenni, ha erre lehetőséget kapok, például ezen az oldalon.
Az ajtók megnyitásához az erőt abból merítem, hogy az irodalom sosem volt hálátlan. Fáradhatatlanul elhalmozott ajándékokkal: sok-sok élménnyel, ismerettel, csiszolódással, és barátságokkal. Hiszem, hogy ez nem volt hiába, és hiszem, hogy ez a jövőben is így lesz.