Már akkor grafomániás lettem, amikor megtanultam a betűket, ám csak 2009-ben kezdtem komolyabban írással foglalkozni. Gyökereim a Napvilág Íróklubon találhatók.
A versek világában mozgok otthonosabban, de kedvet kaptam prózai művekhez is, szívesen írok novellákat, portrékat, rövid tanulságos vagy lélekemelő történeteket.
A költészetben és minden területen fontosnak tartom az őszinteséget, hogy hiteles művek szülessenek – bármilyen témában.
A szerzők beállítottságától függ, hogy inkább a körülöttünk zajló eseményekre hívják fel a figyelmet, utat mutatnak és állást foglalnak, vagy lírai hangon szólalnak meg. Az előbbi egy egészséges világkép kialakításához szükséges, az utóbbinak abban látom jelentőségét, hogy érzéseket közvetít, ezzel sokaknak nyújthat kapaszkodót különböző lelki sérülések, negatív hatások feldolgozásában. Megmutatják, hogy a legmélyebb szakadékból is ki lehet jutni. A kettő együtt is működhet, mindegyiknek nagy szerepe van az olvasók, a társadalom tagjainak formálásában.
Hozzám a líra áll közelebb – valószínűleg több évtizedes gyógypedagógiai tevékenységem és zenével, énekléssel töltött időm hatása ez. Szívesen és gyakran foglalkozom az emberi lélek rejtelmeivel, mélyben zajló pszichikai folyamatokkal, minden érdekel, ami ezzel kapcsolatos, több versem és prózai művem épül erre a témára. Lényegesnek tartom, hogy amit „művelek”, ne csak öncélú írásterápia legyen, hanem mások felemelkedését is szolgálja.
Az írás mindenkor felelősséggel jár, mert a szavak arra születtek, hogy jó dolgokra használjuk őket, ne éljünk vissza azzal a hatalommal, mely általuk birtokunkba kerül.
Az írás számomra menedék, biztonságos sziget. Olyan terület, ahol komfortosan érzem magam, ki tudok kapcsolódni. A levegővételhez hasonlítom, vagy betűk, szavak harmonikus dalához.
Hiszek a szavak gyógyító erejében, mert „erősugár a szó, ha megfogant”.