Navigáció


RSS: összes ·




Jade_Sarkany profilja

Valamikor réges-régen regisztráltam erre az oldalra. Akkoriban több pldalra is írogattam, néhány helyen törölték írásaim, azok sajnos örökre elvesztek. Más oldalak pedig megszűntek azóta. A Pieris, AMF-ként került látókörbe. De már leszálló ágban voltam. Az élet valamiért úgy döntött, ne írjak többé. Legalábbis egy ideig. Most ismét fel szeretnék ülni a lóra, amely anno levetett.

Elsősorban gondolkodónak, filozófusnak tartom magam, akik ismernek szintén így ismernek. Egy ideje megjelent lelkemben, elmémben az igény, hogy ismét alkossak, de amolyan Pató Pál módjára húztam az időt. Egyszerűnek tűnt úgy tenni, mintha nem ember, hanem gép lennék. Robot a gyárban. Persze, az is hozzá tartozik, hogy lelki életem kiegyensúlyozott és boldog volt eddig...

Gyászolok, de nem részvétért jöttem vissza az oldalra, hanem mert le szeretnék tenni valamit. Valami fontosat. Ma már nem oly élesek szavaim, mint anno. De azért bízom benne, képes vagyok még alkotni valami maradandót, valami szépet.

És végülis, mind megítéltetünk egyszer. Akkor majd szeretnék emelt fővel és tisztán állni az ítélőszék előtt.

A kapcsolati adatok megtekintése csak regisztrált felhasználóink számára lehetséges!
Ha szeretnéd felvenni a kapcsolatot a szerzővel, akkor regisztrálj oldalunkra!

Az alább felsorolt statisztikai adatok az oldal három fő művészeti ágán alapulnak. Ezek pedig a galériába beküldött alkotások valamint az írott és zenei művek, valamint az ezekhez tartozó hozzászólások.

Beküldések:napi átlag:évi átlag:
Írott művek: 59 0.014 5.36
Zenék: 0 0.000 0.00
Galéria: 0 0.000 0.00
Kapott hozzászólások:napi átlag:évi átlag:
Írott művekhez: 272 0.066 24.73
Zenékhez: 0 0.000 0.00
Galériában: 0 0.000 0.00
Írt hozzászólások:napi átlag:évi átlag:
Írott művekhez: 186 0.045 16.91
Zenékhez: 0 0.000 0.00
Galériában: 0 0.000 0.00
Látogatottság:napi átlag:évi átlag:
Írott művek: 19,174 4.640 1743.09
Zenék: 0 0.000 0.00
Galéria: 0 0.000 0.00
Tagság időtartama:11 év, 117 nap, 8 óra

Az alábbi (maximum) öt pontos listában a szerzőnek azon művei találhatóak, melyek éppen az olvasóközönség figyelmébe ajánl.

Nincsenek önmaga által ajánlott művek!

Az alábbi táblázatban a szerző azon művei láthatóak, amelyek ki lettek emelve az ajánlási rendszer által.

Válassz:

Keresési feltételek...

BeküldésekÍrt HSZ-ekKapott HSZ-ek
Rendezés:

És az eredmény...

Adatok betöltése folyamatban...


...kérlek, várj.


Beszélgetés



SmileSadBig grinClownCool...Tongue...SunglassesSmokinBabyEek...CryingEmbrassed...Beach ChairSarcastic...LoLPicnicTastyWink2Yawn...VerysadEatingKirályDevil2Hi...QuestionMailBaby BoyReadTombstoneSmiley balloonCsigaSzívVirágBowlingNono!GyagyaLábnyomSörKukucsNonoHolyByeÁáááááá!ImaSzerelmesGondolkodomAllahTapsOh! My God!LolIdegbetegAngyalOlvasKávéBaby GirlHelloSzerelemNem tudomHappypápá...TáncFej-törõTapsLibikóka... mondjuk :)GépelekPunkLolAngardAlszomHallgatokNonoDanceZenebolondBólogatNyúlNyúlSétaSzámítógépgyilkosÖlelésFalnak megy...AlszikUgrálóKoccintósAngyalLáncfûrészesComputerUdvaribolondCookColdKirályDobosTévénézõSprintTeknõs...Csírke-fogóAlszikShockedSírósSírósTelefonosEsõfelhõMeditáló......ÖlelésRózsaNapocska 1Napocska 2CsillagSzakácsFace-matrixCsoport.........Szellem......Kalózrosesmile..................Bravo!Szülinapi gyertyaTábortüzEgy csésze kávéKávézás 1Kávézás 1Kávézás a gép elõttRejtõzködõKézfogásHúsvét 1Húsvét 2Húsvét 3Húsvét 4Húsvét 6Húsvét 7Húsvét 9PartyBirthDayTorta1Torta2Party 2Dog KissKávéKávéKissesKissesFlowerFlowerSmiley loveSpringEaster bunnyEaster eggEaster bunnyEaster eggs

Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 305
Regisztrált: 1
Kereső robot: 25
Összes: 331
Jelenlévők:
 · arttur
 · gazzo


Könyvajánló

Szalesz:
Szívem beszél



Szalóky Andrea: Szívem beszél

"Fagyott földem nem terem már
Kalászt, ha el is jön valaha a nyár.
Mosolyra meddővé vált arcomon
A bizonyság: rám örök tél vár."...


Tovább...

Zeneajánló

SYNOPSIS PROJECT - CODA PERSONA UN ES MUNDO - Guitar Etude (Veres István)
Küldte: Synopsis

Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor kattints a címre...

Zenék

Kategóriák


Page generated in 0.3618 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz