Amatőr Művészek Fóruma

Vigyázz világ, mert elfogy tartalékod!
Nem lesz földünk többé Kánaán!
Ózonból szabott léked már elég lesz.
Mindent elhord tőled közelgő halál.

Hintaló-hangulat árad a szobámban,
elvinnélek oda, ha nem volna bezárva.
Szederjes lett a szád kegyetlen csókomtól,
most szaladj hát tovább, tépődj ki karomból.

Megjegyzés: 2012.

Az nem lehet,
hogy mindenki
mindenkibe szerelmes,
az képtelenség.

Megjegyzés: 2012.

Zalai dombok között éldegélek
Kis falumban, Apátiban
Gyermek vagyok, gyermek ki boldog,
Hogy láthatom nap, mint nap
Ezt a csodás horizontot.

Az utolsó láng sisteregve kialszik, elmém termeinek és folyosóinak fekete falán. Harang mélyen búg és búg, megkondult, de nem fárad. Lüktet tőle a mindenem. Fáj. Csikorgatja a falakon karmait a könyörtelen Dög. Mozog a sötétség, a falakból szivárog. Félni sem merem a k ínhold jöttét, van-e még időm valamennyi, akármennyi. Arcom kifehéredett, és felszántotta a bánat. Ilyen izmoknak a pallos dísznek van a falon. Rongyos palástom alatt csontjaim zörögnek, koronám örökké elzárva az idők végének.

Megjegyzés: Pécs, 2014.

Tízszer voltam diliházban.
Száz halálnál többet láttam.
De csak egy szót rettegek én,
azt, hogy nem lehetsz az enyém,
és én soha nem lehetek,
se önmagam, se a tied.

Szép volt mikor nem szerettek
Mikor kezek ellöktek
Gyermekkorban pofon jött
Kamasznak a szíj ütött

Éjjelente úgy ver szívem
mint mikor lábam aszfalton,
gyötri izmaim és vérem
izzadtság cseppek nyakamon.

Felhők felett, hol tüdőm jaj kiállt
szorít, levegőért esedezem,
vihar tombol, megremeg a világ
elmossa arcod, hol keresselek?

A Csend visítva teríti a testre nehéz leplét,
Miközben Egészek törnek egészen apró homokszemmé.
Dobban még pár nagyot mielőtt végleg megszakad
A Szív miközben az éj leple alatt csendben felhasad.

Éntudatom lekapcsolt. Vezess,
belül megvakultam, most szeress.
Oldalára fordult a világom,
a sorsom, mint egy terepasztal,
míg jövőm álmodtam. Sajnálom,

Uram
leborulok előtted
leborulok a templomodban
leborulok a porba
leborulok a fagyos
deres földre

Nincs levegő, bennrekedt a szusz;
fojtogat a bizonytalan káosz -
nyugalom szól a távolból vissza:
fizess még a biztonság árához.

Megjegyzés: 2016. január

Mi ez a csönd,
ez az üresség?
Se hang, se szisszenet,
ez tiszta döbbenet...

Mondd, miért nem értem révbe?
Van-e ennek még értelme?
Csak zuhanok le a mélybe
és válasz nem jön sehonnan.

Rémülten kérdjük, nekünk mi bajunk?
Fényhiány van, sötétben toporgunk,
bárgyún meredünk a vak világba,
mi marad holnapra, holnaputánra?...

Megjegyzés: „Mert az ember nem azért él, hogy dolgozzék, hanem azért dolgozik, hogy éljen!”
(Wass Albert)

Istennel békülök
de mindig visszadob
választalanok lettek a jó szavak
nem ellenkezem
félek

Van egy sztár, kinek Copy Con a neve
Hangja egyedi s lenyűgöző
Hidd el nekem, ha bánatos vagy
s fáj az élet
Csak nyomd be bátran zenéjét

csillaggá dermedt
könnyek az égen,
ki hallja sírását
egy gyermeknek
az éjben?

A mély majd újra megremeg,
szakadva törnek ezredek.
Jégkor előtt, vagy Új után,
mindegy, mi mérgezzük bután.

Megjegyzés: (Pályázati vers volt, Szvet Tamás és Takahashi Atsukó, Ontakesan c. témaképéhez, az "Őszikék 21. század "-on)