Navigáció


RSS: összes ·




Miskolci SZEM 2015. Európai Színművészeti Egyetemek Találkozója

2015-01-27 17:16:33, 351 olvasás, P. Molnár Ágnes, 0 hozzászólás

Találkozó

A 2015-ben immár harmadszor megrendezett SZEM (Színművészeti Egyetemek Miskolcon) Fesztivál egy ötnapos színházi szemle, amelyen a legfiatalabb színházcsináló generáció tagjai mutatkozhatnak be egymásnak és a magyar közönség előtt.
A SZEM a találkozások színhelye, ahol a diákok együtt dolgoznak, kísérleteznek, miközben egymás munkáival is megismerkedhetnek. Az egyes csoportok egész estés előadásai mellett izgalmas workshopok, munkabemutatók és szakmai beszélgetések teszik teljessé a programot.
Újra izgalmas előadásokat és kísérleteket hoznak el a Miskolci Nemzeti Színházba, hogy a közönség megismerkedhessen Európa fiatal művészeinek munkáival és kortárs színházi irányzataival.

Európa-szerte több olyan nemzetközi fesztivál működik, amelyeknek célja a színházi egyetemek és akadémiák előadásainak bemutatása (versenyfesztivál vagy seregszemle formájában), illetve a találkozási lehetőség megteremtése a diákok számára. Magyarországon ilyen jellegű rendezvényre a korábbiakban nem volt példa, ezért a miskolci SZEM hiánypótló kezdeményezésnek tekinthető.

PROGRAM Fesztivál műsor

    2015. 02. 03. kedd

    18:00 Kiállításmegnyitó - Nézőtéri társalgó
    19:00 Karnyóné - SZFE, Budapest - Kamaraszínház


    2015. 02. 04. szerda

    17:00 Szentiván éji álom - I.L. Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem,     Bukarest - Nagyszínház
    17:00 Brémai muzsikusok - SZFE, Budapest - Kamaraszínház
    19:00 Páros/Páratlan - MNSZ, Miskolc - Csarnok
    20:00 Szentiván éji álom - I.L. Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem,     Bukarest - Nagyszínház


    2015. 02. 05. csütörtök

  17:00 Shakespeare dialógok és monológok I. rész - Aleksander Zelwerowicz Nemzeti Színművészeti     Akadémia, Varsó - Nagyszínház
    19:00 Lopott arcok könyve - Dimitri Színművészeti Iskola, Verscio - Csarnok
    19:00 Godot-ra várva - MNSZ, Miskolc - játék/szín
  20:00 Shakespeare dialógok és monológok II. rész - Aleksander Zelwerowicz Nemzeti Színművészeti     Akadémia, Varsó


    2015. 02. 06. péntek

    17:00 Nincstelenek - SZFE, Budapest - játék/szín
    19:00 IV. Henrik - MNSZ, Miskolc - Nagyszínház
    ​20:00 Nincstelenek - SZFE, Budapest - játék/szín


    2015. 02. 07. szombat

    17:00 A kastély - Arnhemi ArtEZ Színművészeti Akadémia, Amszterdam -     Nagyszínház
    17:00 A fehér felhő - KE Művészeti Kar, Kaposvár - játék/szín
    20:00 A kastély - Arnhemi ArtEZ Színművészeti Akadémia, Amszterdam -     Nagyszínház
    20:00 A fehér felhő - KE Művészeti Kar, Kaposvár - játék/szín



Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a programajánlóval kapcsolatban, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Beszélgetés



SmileSadBig grinClownCool...Tongue...SunglassesSmokinBabyEek...CryingEmbrassed...Beach ChairSarcastic...LoLPicnicTastyWink2Yawn...VerysadEatingKirályDevil2Hi...QuestionMailBaby BoyReadTombstoneSmiley balloonCsigaSzívVirágBowlingNono!GyagyaLábnyomSörKukucsNonoHolyByeÁáááááá!ImaSzerelmesGondolkodomAllahTapsOh! My God!LolIdegbetegAngyalOlvasKávéBaby GirlHelloSzerelemNem tudomHappypápá...TáncFej-törõTapsLibikóka... mondjuk :)GépelekPunkLolAngardAlszomHallgatokNonoDanceZenebolondBólogatNyúlNyúlSétaSzámítógépgyilkosÖlelésFalnak megy...AlszikUgrálóKoccintósAngyalLáncfûrészesComputerUdvaribolondCookColdKirályDobosTévénézõSprintTeknõs...Csírke-fogóAlszikShockedSírósSírósTelefonosEsõfelhõMeditáló......ÖlelésRózsaNapocska 1Napocska 2CsillagSzakácsFace-matrixCsoport.........Szellem......Kalózrosesmile..................Bravo!Szülinapi gyertyaTábortüzEgy csésze kávéKávézás 1Kávézás 1Kávézás a gép elõttRejtõzködõKézfogásHúsvét 1Húsvét 2Húsvét 3Húsvét 4Húsvét 6Húsvét 7Húsvét 9PartyBirthDayTorta1Torta2Party 2Dog KissKávéKávéKissesKissesFlowerFlowerSmiley loveSpringEaster bunnyEaster eggEaster bunnyEaster eggs

Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 314
Regisztrált: 0
Kereső robot: 21
Összes: 335

Könyvajánló

Ligeti Zsuzsa:
Egypercesek - Ligeti Zsuzsa pillanatrajzai



Ligeti Zsuzsa: Egypercesek - Ligeti Zsuzsa pillanatrajzai

Ligeti Zsuzsa járja a világot, és fényképezőgép hiányában mindent lerajzol, megérzékít, ami az útjába kerül. Magyarország, A...


Tovább...

Zeneajánló

Norby: Remény
Küldte: spaleknorby

Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor kattints a címre...

Zenék

Kategóriák


Page generated in 0.3412 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz