Navigáció


RSS: összes ·




Babi Badalov: Költői aktivizmus

2015-11-12 08:00:59, 595 olvasás, P. Molnár Ágnes, 0 hozzászólás

Kiállítás

"Szeretek provokálni. Szeretek sírni. Szeretek üvölteni és magyarázni. Állandóan menekülök a traumatikus múltam elől" - Babi Badalov azeri származású, Párizsban élő képzőművész és költő a keleti és nyugati kultúrák 'hibridjének' tartja magát, hiszen a kommunista diktatúrából szabadulva, évekig élt illegális bevándorlóként Nyugat-Európában.
Ahogy a tranzit.hu-n megjelent interjúban fogalmaz, 25 éve még könnyű volt az összeomlott Szovjetunióból érkezett illegális bevándorlók sorsa.
Azóta sok minden változott, Angliában például az összes menekülttáboron végighurcolták, megalázó bánásmódban részesítették, mielőtt visszatoloncolták Azerbajdzsánba. Franciaországban kevesebb rendet, kevesebb kontrollt, több szabadságot tapasztalt, ezért is telepedett le Párizsban.

A bevándorlási rendszert viszont máig gyűlöli.

Badalov művészete egyfajta folyamatos naplóírás és anyaggyűjtés a menekült- és bevándorlólét mindennapjairól, amiket rajzok, kollázsok, térinstallációk, valamint performanszok formájában jelenít meg.
A muszlim kultúrkörből érkezve gondolkodását és képi világát a keleti és nyugati kultúra egyaránt meghatározza.
Badalov művei egy gyorsan változó világ brutalitásáról szólnak, amelyben a kiszolgáltatott csoportok, köztük a menekültek szerte a világon, a politikai problémamegoldás korlátaiba ütköznek.
A külföldiek befogadásában évtizedes tapasztalatokkal rendelkező nyugati országokban kialakult gyakorlat nem minden esetben emberséges és korántsem ad hosszú távú, illetve megnyugtató megoldást a hazájukat elhagyni kényszerülő emberek számára.

Amint a kiállítás címe is jelzi, a művész hisz a szavak erejében, képversei költői agitációként is értelmezhetőek.
A Majakovszkij 102-be, a tranzit. hu nyitott irodájába egy olyan kiállítást készít, amely a rá jellemző kalligrafikus írással írt, gyakran szójátékokra épülő költői-politikai szövegekből, falra festett vizuális költeményekből, valamint rajzok és talált anyagok kollázsából áll.
Ezek mellett tüntetőket és idegeneket idéző, ruhájukon radikális üzeneteket hordozó próbabábuk népesítik majd be a teret.

Mindez kihat a művészetére is.

A menekültlét mindennapjairól szóló rajzai, kollázsai, térinstallációi, valamint performanszai ma már a világ számos híres galériáját bejárták most pedig Budapesten, a tranzit.hu irodájában állítja ki provokatív alkotásait.

Helyszín:
Majakovszkij 102, a tranzit. hu nyitott irodája,
1068 Budapest, Király u. 102., 1/1.

A kiállítás megtekinthető:
2015.11.13-2016.01.09.




Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a programajánlóval kapcsolatban, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Beszélgetés



SmileSadBig grinClownCool...Tongue...SunglassesSmokinBabyEek...CryingEmbrassed...Beach ChairSarcastic...LoLPicnicTastyWink2Yawn...VerysadEatingKirályDevil2Hi...QuestionMailBaby BoyReadTombstoneSmiley balloonCsigaSzívVirágBowlingNono!GyagyaLábnyomSörKukucsNonoHolyByeÁáááááá!ImaSzerelmesGondolkodomAllahTapsOh! My God!LolIdegbetegAngyalOlvasKávéBaby GirlHelloSzerelemNem tudomHappypápá...TáncFej-törõTapsLibikóka... mondjuk :)GépelekPunkLolAngardAlszomHallgatokNonoDanceZenebolondBólogatNyúlNyúlSétaSzámítógépgyilkosÖlelésFalnak megy...AlszikUgrálóKoccintósAngyalLáncfûrészesComputerUdvaribolondCookColdKirályDobosTévénézõSprintTeknõs...Csírke-fogóAlszikShockedSírósSírósTelefonosEsõfelhõMeditáló......ÖlelésRózsaNapocska 1Napocska 2CsillagSzakácsFace-matrixCsoport.........Szellem......Kalózrosesmile..................Bravo!Szülinapi gyertyaTábortüzEgy csésze kávéKávézás 1Kávézás 1Kávézás a gép elõttRejtõzködõKézfogásHúsvét 1Húsvét 2Húsvét 3Húsvét 4Húsvét 6Húsvét 7Húsvét 9PartyBirthDayTorta1Torta2Party 2Dog KissKávéKávéKissesKissesFlowerFlowerSmiley loveSpringEaster bunnyEaster eggEaster bunnyEaster eggs

Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 195
Regisztrált: 1
Kereső robot: 25
Összes: 221
Jelenlévők:
 · Sutyi


Könyvajánló

RickyS:
Feketén fehéren



Bogdán Richard (RickyS): Feketén, fehéren

Alapvetően nem arra törekedtem, hogy feltétlenül tökéletes verseket, formailag, verstanilag kiváló szerkesztésű műveket közöljek. Olyanok ös...


Tovább...

Zeneajánló

Cseppnyi óriások - Lélekvarázs 01.-előadja:Fodor Zsuzsa - írta:Kerékgyártó Dénes
Küldte: Déness

Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor kattints a címre...

Zenék

Kategóriák


Page generated in 0.2196 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz