Amatőr Művészek Fóruma

Kinn jártam a Ligetben ma délután
sétálni valahogy olyan jól esett,
a fák között a régi játszótéren
önfeledten játszott egy csapat gyerek.

Rájuk gondolok, mikor e verset írom,
hogy szabadnak lenni milyen csuda jó,
egyszerű lesz e strófa, jól tudom,
s nem oly szomorú, mint néha a való.

A Szellem szabadsága

Süt a Nap
Vagy esik a hó,
A gályarabnak
Leláncolva Sem mindegy,
Hogy merre indul
el a hajó.
Mindenféle rabnak
a gondolata szabad,
nem gátolhatja
a leláncolt pad.

Megjegyzés: 2017. szeptember. 28.

Ez a szél de bolond lett ma!
Arcon csókolt, forgatott,
szemeimre csöppött dobott,
ne lássam a holnapot.
Szimatolt a szoknyám alatt
csiklandozott, nevetett
a szívembe gabalyintott
pihekönnyű levelet.

Szüntelen szaladni valami elől,
zúgó hangú éjsötét menedék,
alaktalan tűz, mi perzsel és fáj,
bűn és érzék, kell ennél több.

Ne gyújts hiú lángokat,
de adj tüzet, ha kérik.
Eléri minden bolond flótás,
ha hajában rezzen a zene,

Látván, miként űz függetlenség,
ez nem csak tinédzser betegség.
Tudják ők is, hisz jól ismerik.
S biztosan tudom, kell is nekik!

Itt vagyok, Nagyok!
Árgusok, nézzetek meg jól!
átlátszó test, görbülő alak,
lökdös, taszigál az ösztön,
a bolyhos bolygó mellére rak,
felismerés, kérdés, gondolat
örvény-kalodába zárva,
kimondatlanok, de hátha...

Eszembe jutnak
elhunyt öregjeim,
gyermek-egem lekopott csillagai!
Most, az éjbe pillantva,
látom csillogó íriszben,
frissen és glóriásan
szent fejük szépült vonásait.

a szabadság az az lenne ha
nem kéne leírni, mert
nem lenne rá gúzsba kötő - szó
mint a csomó, nyakak köré tekert
kötélösztön - a folyó édes-éhes pompa
pumpa nem nyomna előre
nem hajtana magzat láz
és nem keresném az univerzum titkát
a rivaldafényben fürdő útszéli pop-sírkő-marketingen át

Vér áztatta századokat
Sírva, vonszolva visz idő.
Az emberek szabadságát
Tiporja kegyetlen erő.

Mikor elhatalmasodik benned a vágy,
forró lávaként öntve el tested,
izzó hevétől leolvadnak a köréd épített
falak és szabaddá lesz lelked.

Kitárul előtted képzeleted világa,
tágra zárt szemeiden áthatol a fény,
lombos erdő gyepszőnyegén sétálsz,
miközben bárányfelhők tolulnak föléd.

A szabadság az
ha az lehetsz ami vagy
a szabadság egy kézfogás
egy sóhaj
amikor szabadon szívja
a levegőt a szád
nem fuldokolva,
a szabadság az
amikor meg tudod
venni amit megvenni akarsz
a boltban
amikor ebéded ebéd és nem
egy zsiros deszka

Zabolátlanul és egyfolytában kereslek,
ám te folyton bujkálsz előlem,
belebújtál a gyermekeim bőrébe,
aztán elrejtőztél kiskutyám képébe.

A bál állt.
Poros pepitán kopogott
a dongás, odaát vakablakokra
csapódva.

Karnevál.
Létpalota haláltánc.

Haldoklok, pedig rég halott vagyok.
Mégis érzem… milyen nárcisztikus,
Soha nem voltam igazán önmagam.
Szodoma gyermeke.
Individualista isten.
Önként dugtuk a fejünk a hurokba.
„Tudtad hogy a szabadság
Csak tankönyvekben létezik”

kérdezed tőlem mi a szabadság
talán csak egy röpke álom
miközben a megváltást várom
s némi jelét annak a fénynek
amit akkor kellene látnom mikor
a jegyellenőr szemébe nézek
esetleg az a pillanat amikor úgy lépek ki
saját testemből félve hogy visszafordulva
egy tükörbe nézve
nem köpöm szembe saját magam

Szakadoz az éj kárpitja.
Szívem barlang. Elborítja
mocsár, iszap. Fejem felett
nincsen csillag. Beszorultam
álmok közé. Dolgom semmi,
ha ébrednék. Csak várni
egy újabb napot. Érzem
mindig magam vagyok.
Köteleket vet rám sorsom.
Gubancait bontogatom.
Soha nem érek végére.
Nem juthatok ki a fényre.

Lelkemben fény
robban
szféra-érzés

A szabadság illúzió de baromi jó a PR-ja.
Brandjén évek óta dolgoznak a válogatott
faszagyerekek. Puffogtatjuk a nemzeti-
lőzungot, nyomjuk a betanult dumát.

Be akarok neked olvasni
a szabadságról!

Önmagára bízott
Sors botorkál
Mibe ha kígyó harap
Először fáj
De a méreg később hat...
A tudat alatt.

Ércbe öntött arcán
Nem vendég a mosoly
Először kaján
Majd komoly
Hajnal virrad esendőn:
Szárnyatlan fogoly

Szabadnak születtem, Mindig vándoroltam,
Mégis azt kerestem, Merre visz utam.
Szabadon lebegtem, sehova sem húztam,
Mégis reménykedtem, és tovasodródtam.

Ó, barlangban bujkáló ősi szelek,
Kik a világot szaladva járjátok
És szabadon néz rátok a Kárpátok
Összes hegycsúcsa, előttetek remeg.

Ismeretlen béke, meg nem élt háború.
Százezrek miatt piperkőc a bú.
Utcát szennyező, keleti őrszem,
A holdról tán olyan, mint a vörheny.
Nem csodálhatik annak sem egésze,
Mert a sarlótól cserélni kell alakját egy félre.
Berlinig eltúr a vöröslő sarló,
Véresen izzik határink felett palló.