Amatőr Művészek Fóruma

Őszbe karcolja magát a nyár,
Ablakom előtt időzve már.
Hullott leveleken nevet, s
Bolondít még most egy keveset.

Reibersdorfnál épp lehullottak a rózsák.
A templom kerítésére ültek ágai.
Nem múltak el, ahogy Te sem, csak
gömbölyű termésben vannak álmai.

Apa..., ha apák vétkéért
bűnhődnének fiak,
nem rónám fel neked,
mert annyira szeretlek!

Anya…, ha sírok, ha nem értek,
ha dühöm fakad,
és tehetetlen vagyok…,
ha arcomon a sebek barnák,

Véget ért a fény uralma
eljön a sötétség,
örömtűznél mesélgetik
milyen lesz az új év.

1956-ban a forradalom idején, anyai nagyszüleim egy baranyai kisfaluban éltek Szilágypusztán.

Ez egy régi uradalmi birtok volt, egy kastéllyal, s körülötte cselédházak álltak. A későbbiek során a kastélyból irodák, illetve a cselédházakból családi házak lettek. Jobbára azok laktak itt, akik az állami gazdaságban dolgoztak.

születünk s meghalunk
mint a kertek
elalszunk
mint hetvenéves fák

Október, a LÁTÁS hónapja

Az értelmes ember
Mindenre felfigyel,
Megmutatja sorsunkat
Csak érteni kell,
mit mond a jel.

Ködös tornácai között,
szerszámok hajlatán
morzsollak téged,
mindent tudó könny.

Kicsi lány a balett iskolában
gyötri piciny lábait a tanulásban.
Vágyai szárnyalnak az égig, ha
megnő mint primadonnát dicsérik.

Megjegyzés: Leo Rojas - En Aranjuez Con Tu Amor - YouTube
Kicsi lány...

Azt gondolták, az ikerbátyád marad csak meg, mert Te, legutolsó, kis tizenkettedik, olyan gyenge vagy...
Csalafinta a sors, hogy éppen fordítva történt. S tragikus, hogy ő nem lehetett aztán veled.
Téged, valami derűs tenniakarás vitt mindig előre.

Trianon előtt, hat hónappal születtél, a rólatok elnevezett tanyán, Vámospércs mellett. Egy régi, 1867-es térképen, még Izsó-tanyának van jelölve. Valamikor ez után lehetett a tiétek. Most is másé, de nekem mindig a Te szeretett Varga-tanyád marad, amit megmutattál, messze az útról, ahogy Újléta és Vámospércs között haladtunk. Ha egyszer lebontják, nekem akkor is megmarad. Ha ott laknék, megvenném...

Gerlék és kígyók

Telis-tele volt köddel a város
hajlott levendulák Assisi ege alatt
sebesen dönt ilyenkor a vádló
előítélet az asztal, előétel a harag

Nagyszüleim háza, hol édesanyám is született négy testvérével, utcafronti ház volt, kis ablakokkal. Tövében fakerítés a virágoknak. A földdöngölt, 1 szobás, 1 kamrás, 1 konyhás ház padlásán galambok fészkeltek. A “padra” zöld hálón át léptünk be hozzájuk.
Jól emlékszem, ahogy az udvaron nővéremmel a fagyott jégen csúszkáltunk, s télen az ágyon kukoricát morzsoltunk.

Még a folyószabályozás előtt, a Tisza egészen közelről ölelte a falut. Egyek, zömében katolikus, nádban és vályogban gazdag, dohánytermesztésben bőséges volt.
Számomra mindig vidám hely maradt. Nem tudtam magtanulni, elemezni sem különlegesen kiejtett szavait: A “gyere le" valahogy "gyárá lé", az "iskola" ott "oskola" volt, vagy legalább is így hangzott.

Amikor emlékeim közt kutatok,
gyakran elmerengek oly rejtélyeken,
hogyan lett számomra örök szerelem,
mely elcsábított s ellopta szívemet,

Két életed volt, és egy halálod.
Hatott rád sajnos az ősi átok.
Indián szellem a lelkedben,
sámándob pergett, bent a szívedben.

Rólad jut eszembe,
Az út fájó ideje.

Rólad jut eszembe,
Tetteim rejteke.

Őrjít ez a csókos valóság,
Elsodor a vágy, rám feszül
Ez a nagy beteljesülés,
Keser-édes itt legbelül
Ez a megadás, ez a jóság.

Gyermekként futottunk
egy régmúlt tavaszban,
sárkányt eregettünk
a kéklő magasban.

Ha majd találkozunk mi odafent,
Örök boldog leszek és hálás,
Nyílik nekem akkor virágos kikelet,
Orchideaföld, mi lenne más.

Városban nőttem fel, fülledt levegőben,
izzadság szaga terjedt járókelőkbe.
A nép hegyén hátán, proli strandokon,
szegényeknek ott volt a paradicsom.

Naponta, ha tízszer láttál, tízszer örültél nekem.
Nem gondolkodtál már elmúlt emlékeken.
Szobád békéjéből elindulva retikülöd vetted.
"Hazamegyek! " - mondtad, s kezed búcsúra emelted.

Tűzpiros az ég alja,
életünk láng nyaldossa,
pernyéjét szél hordja,
füstje száll magasra.

– életemben háromszor láttalak,
de első napon beleetted magadat a szívembe.
Mint az az undormány a testedbe –

A harmincas évek végefelé jártunk, mikor a háború hangja nagy port vert fel az egész világon.
Szegény családban születtem, visszagondolva a "szegény" enyhe kifejezés volt életünkben.
Anyám elvált asszony volt megáldva három apró fiú gyerekkel.

A minap utazási hagyományaim között keresgéltem valamit, mikor a
kezembe akadt egy kép Via Margutta.
Mi sokszor voltunk Olaszországban, Rómában ahol minden résznek
sajátos tulajdonsága van.
Kiragadok egy kis részt Rómábol ami olyan különleges, minden elismerést megérdemel. Az a kis utca amiről írni szeretnék a
Piazza del Popolo

Hatalmas várnak a sok ablakán,
Az egyiken a holdvilág kukucskál.
Valaki alszik ott, fehér ruhában,
Valakiröl álmodik, beszél magában,
Szerelmét hívja boldogságában.

Lassan folyik a víz, mossa a partokat,
messziről jön, elfáradt a hosszú út alatt.
Jobbról balról fehérbe öltözött emberek
integetnek, falucca-hajók vitorlát eresztenek.

Még látszanak zászlaink
A gomolygó füstön át,
Még látjuk társaink
Utolsó rohamát,

Már csak suttogásra futja
szétüvöltött torkomból.
Az is csak rekedt-halk, szavam alig érteni.
De minek is - mit is kéne, hogy megértsenek abból,
mit magam elé suttogok, mint valami hold-kóros, utcákon csavargó hobó,
ki józan pillanatait oly könnyedén hagyta maga mögött,
mint kígyó levedlett bőrét.

a templomkert tőlük volt illatos
este csordultig töltötték a lombkupolákat
édes szaguk átbújt a kerítéseken.

tél volt akkor is szél fújt hó esett
Nagyapám kucsmáján fehérlett a hideg
megült bajuszán a lehelet bársonya

Nem alkuszom régen.
Épp eleget vártam,
udvaroltam néhány
boldog perc előtt.
Színmosollyal szépen
medvetáncot jártam,
cirkusz bolondjaként,
míg szívemen lőtt.

Már két napja csak a serkentő tabletták tartják életben. A röpke, párperces szünetekben, mikor nem hallatszik az ágyúk folyamatos dübörgése, a pergőtűz kopogása, vagy a katyusák rakétáinak sivítása, hazagondol, a mínusz negyven fokos hidegben, a jéggé vált, hóba vésett lövészárokból. Már tudja. Felesége és kétéves kislánya hiába várják haza, ő nem mehet. Itt kell maradnia neki is, a fagyott, vértől vöröslő világban, a szétszakított testű bajtársak halál torzította társaságában.

Édesanyám a kibuggyanó rügy,
a kibomló bimbó.
Édesanyám a virág szépsége,
az életet termő fájdalom,
az angyalok jósága,
Ő az anyaföld biztonsága,

(Ady Endre előtt tisztelgő versem)

Ön nem vett észre, pedig ott állt
egészen közel hozzám a "vad szirttetőn".
Talán épp "eltűrt csókok tunya nászán"
merengett egy távoli pontra révedőn.
Lehet, holtak és elevenek közt bolyongott,
gondolatban megjárt mennyet és poklot,
és "meleg karokban melegedni" vágyott.