Navigáció


RSS: összes ·




A limerick kötött formájú, ötsoros nonszensz-vers

A limerik (vagy angolosan: limerick) abban a formában, ahogy ma ismerjük, a viktoriánus Anglia Janus-arcú terméke. Az egyik arcát Edward Lear, a nonszenszversek írója és illusztrátora tette olyan népszerűvé, hogy a vicclapokban valóságos népmozgalommá vált ilyen ötsoros, AABBA rímképletű badar versikéket fabrikálni, melyeknek első sora általában személynévre végződött, vagy a várost nevezte meg, ahol a limerik szereplőjével a további négy sorban elbeszélt bámulatos badarság megesett. A Janus-arc másik fele a prüdériájáról híres korszak visszájáról tekint ránk. Ez az értelmiség obszcén folklórja, amely a XX. század közepéig csakis szájhagyomány útján terjedt az irodalmi berkekben, egyetemek táján, a katonatiszti karban, de bizony a felsőbb papság köreiben is, hasonlóan a malac viccekhez, csak éppen virtuózan leleményes rímekkel, énekelhető formában előadva. A műfaj illetve a versforma valójában sokkal régebbi eredetű, csíráit már a középkori angol költészetben is kimutatták. Büszkék is rá az angolok, és annyira a nyelvükbe ágyazottnak tekintik ezt a formát, hogy azt tartják, jó limeriket írni csakis angolul lehet. A limerick megjelenési formája: AABBA rímképletű, rövid, humoros – gyakran abszurd – versike, amely-nek speciális ritmusa és jellegzetes tartalmú – a limerick szereplőjét meg-nevező – kezdősora van. A klasszikus ritmus – amely alól persze több kivétel lehet – következő:
ti ti tá ti ti tá ti ti tá
ti ti tá ti ti tá ti ti tá
ti ti tá ti ti tá
ti ti tá ti ti tá
ti ti tá ti ti tá ti ti tá
A ti ti tá versláb neve anapesztus. Magyarul egyre inkább elfogadott a „limerik” írásmód és Kosztolányi nyomán a „badar” szó is használatos.

Langford Reed limerick-történész szerint a versforma Franciaországból származik és a 18. században került Nagy-Britanniába. Nevét Limerick ír városról kapta. Az elnevezés első dokumentált megjelenése az angol nyelvben 1898-ból származik (New English Dictionary) 1820-ban és 1822-ben jelentek meg az első angol limerick-gyűjtemények Tizenhat csudálatos agg hölgyek históriája, illetve Tizenöt úriemberek anekdotái és kalandjai címmel. Az angol irodalomban a leghíresebb limerick-költő Edward Lear, ő maga azonban badar versek (nonsense poetry) névvel illette saját költeményeit. A viktoriánus korban Dante Gabriel Rossetti és Alfred Tennyson írtak limerickeket.

Legfrissebb hozzászólások


Kavics  
2019-12-07 15:05:31
Irodalom, Blog Nyílt levél
Kavics  
2019-12-07 08:48:43
Irodalom, Blog Beszélgetés
Kavics  
2019-12-06 23:43:18
Irodalom, Vers Bálint
Kavics  
2019-12-05 19:32:55
Irodalom, Vers Aluljáró
gszabo  
2019-12-05 17:10:50
Irodalom, Vers Aluljáró
Kavics  
2019-12-02 21:52:06
Irodalom, Próza Körforgás
Destiny  
2019-12-02 10:24:01
Irodalom, Próza Körforgás
Kavics  
2019-12-02 09:58:37
Irodalom, Próza Körforgás
alfabata  
2019-12-01 22:36:16
Irodalom, Szonett amikor a mozdonyok énekelnek...
varadinagypal  
2019-12-01 22:09:56
Irodalom, Szonett amikor a mozdonyok énekelnek...
varadinagypal  
2019-12-01 22:07:49
Irodalom, Dal icipici ember
Destiny  
2019-12-01 16:07:36
Irodalom, Próza Körforgás
Kosztolányi Mária  
2019-12-01 15:06:10
Irodalom, Próza Körforgás
Destiny  
2019-12-01 12:42:17
Irodalom, Próza Körforgás
Öreg  
2019-12-01 10:37:24
Irodalom, Próza Körforgás
Kovács Sándor  
2019-12-01 09:58:41
Irodalom, Próza Körforgás
Öreg  
2019-12-01 09:43:21
Irodalom, Próza Körforgás
Kovács Sándor  
2019-12-01 09:27:14
Irodalom, Próza Körforgás
Öreg  
2019-11-30 22:31:38
Irodalom, Próza Körforgás
Destiny  
2019-11-30 21:47:20
Irodalom, Próza Körforgás
Kovács Sándor  
2019-11-30 21:11:48
Irodalom, Próza Körforgás
arttur  
2019-11-30 20:38:01
Irodalom, Próza Körforgás
Destiny  
2019-11-30 19:44:57
Irodalom, Próza Körforgás
Destiny  
2019-11-30 19:41:25
Irodalom, Próza Körforgás
Kovács Sándor  
2019-11-30 19:40:06
Irodalom, Próza Körforgás
arttur  
2019-11-30 19:15:01
Irodalom, Próza Körforgás
Öreg  
2019-11-30 16:12:43
Irodalom, Próza Körforgás
Destiny  
2019-11-30 13:08:08
Irodalom, Próza Körforgás
Öreg  
2019-11-30 12:50:19
Irodalom, Próza Körforgás
kismeszoly  
2019-11-29 22:58:12
Irodalom, Vers Vágy
Kavics  
2019-11-29 19:17:52
Irodalom, Próza Körforgás
Kovács Sándor  
2019-11-29 19:08:14
Irodalom, Próza Körforgás
Destiny  
2019-11-29 18:39:31
Irodalom, Próza Körforgás
Kavics  
2019-11-29 18:17:12
Irodalom, Próza Körforgás
Destiny  
2019-11-29 15:18:31
Irodalom, Próza Körforgás
Kovács Sándor  
2019-11-29 09:27:26
Irodalom, Vers Nem hazudok többé
kundalini  
2019-11-28 22:51:16
Irodalom, Vers Nem hazudok többé
kundalini  
2019-11-28 22:48:57
Irodalom, Vers Anyám
Kavics  
2019-11-28 18:37:32
Irodalom, Vers Anyám
Kavics  
2019-11-28 18:24:30
Irodalom, Vers Nem hazudok többé
Nikolett  
2019-11-28 18:13:09
Irodalom, Novella Keresztutak
kundalini  
2019-11-28 17:23:49
Irodalom, Vers Nem hazudok többé
Kovács Sándor  
2019-11-28 17:19:35
Irodalom, Novella Keresztutak
kundalini  
2019-11-28 17:19:08
Irodalom, Vers Ma
Nikolett  
2019-11-28 15:51:46
Irodalom, Novella Keresztutak
Kavics  
2019-11-27 19:54:41
Irodalom, Vers Álmodtam már Rólad
Destiny  
2019-11-27 19:02:34
Irodalom, Novella Keresztutak
Divima  
2019-11-27 16:00:09
Irodalom, Vers megcsalva
léna  
2019-11-27 12:52:46
Irodalom, Vers Álmodtam már Rólad
hegeanna  
2019-11-27 10:46:27
Irodalom, Vers Pont úgy néz ki
Destiny  
2019-11-27 10:46:21
Irodalom, Vers Pont úgy néz ki
Kovács Sándor  
2019-11-27 10:44:29
Irodalom, Vers megcsalva
hegeanna  
2019-11-27 10:44:04
Irodalom, Vers Pont úgy néz ki
Destiny  
2019-11-27 06:54:35
Irodalom, Vers Pont úgy néz ki
Destiny  
2019-11-27 06:16:57
Irodalom, Vers megcsalva
Kovács Sándor  
2019-11-26 21:38:14
Irodalom, Vers Nem hazudok többé
Öreg  
2019-11-26 21:19:41
Irodalom, Novella Az utcán
Temperano  
2019-11-26 21:14:48
Irodalom, Novella Az utcán
Kavics  
2019-11-26 21:01:59
Irodalom, Vers Ma
kundalini  
2019-11-26 20:19:55
Irodalom, Vers Nem hazudok többé
kundalini  
2019-11-26 20:19:35
Irodalom, Vers Nem hazudok többé
Kovács Sándor  
2019-11-26 18:49:59
Irodalom, Vers megcsalva
Divima  
2019-11-26 18:43:10
Irodalom, Vers megcsalva
Kovács Sándor  
2019-11-26 16:16:44
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a tavasz
Kovács Sándor  
2019-11-26 16:13:04
Irodalom, Vers megcsalva
Kovács Sándor  
2019-11-26 16:12:00
Irodalom, Vers megcsalva
alias  
2019-11-26 13:19:51
Irodalom, Vers foszlányok
Öreg  
2019-11-26 12:56:35
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a tavasz
Kavics  
2019-11-26 09:23:18
Irodalom, Vers Ha majd…
Kavics  
2019-11-26 09:22:17
Irodalom, Vers Ha majd…
Kovács Sándor  
2019-11-26 07:18:42
Irodalom, Vers Ha majd…
Kavics  
2019-11-26 00:27:16
Irodalom, Vers Ha majd…
Fatyol  
2019-11-25 23:39:36
Irodalom, Vers Ha majd…
Fatyol  
2019-11-25 23:37:41
Irodalom, Vers Ha majd…
Kavics  
2019-11-25 22:28:32
Irodalom, Vers Ha majd…
Kavics  
2019-11-25 19:17:10
Irodalom, Blog Via Margutta
Tiberius  
2019-11-25 16:15:53
Irodalom, Blog Via Margutta
Divima  
2019-11-25 15:46:58
Irodalom, Vers megcsalva
Divima  
2019-11-25 15:46:28
Irodalom, Vers megcsalva
Nikolett  
2019-11-25 15:02:52
Irodalom, Novella Keresztutak
Kavics  
2019-11-25 13:49:26
Irodalom, Blog Via Margutta
Kavics  
2019-11-25 13:31:19
Irodalom, Blog Via Margutta
Kavics  
2019-11-25 13:30:45
Irodalom, Blog Via Margutta
hegeanna  
2019-11-25 12:50:31
Irodalom, Vers Pont úgy néz ki
hegeanna  
2019-11-25 12:50:02
Irodalom, Vers Pont úgy néz ki
hegeanna  
2019-11-25 12:48:04
Irodalom, Vers Pont úgy néz ki
Öreg  
2019-11-25 12:47:45
Irodalom, Novella Az utcán
Kavics  
2019-11-25 12:40:48
Irodalom, Vers Pont úgy néz ki
Kovács Sándor  
2019-11-25 12:39:10
Irodalom, Vers Pont úgy néz ki
Kovács Sándor  
2019-11-25 12:37:41
Irodalom, Vers Pont úgy néz ki
hegeanna  
2019-11-25 12:33:31
Irodalom, Vers Pont úgy néz ki
Kavics  
2019-11-25 12:01:59
Irodalom, Novella Keresztutak
Kovács Sándor  
2019-11-25 08:54:50
Irodalom, Vers Pont úgy néz ki
Kovács Sándor  
2019-11-24 21:02:57
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi nyomoz
kocsonya  
2019-11-24 20:52:02
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi nyomoz
Syringa  
2019-11-24 20:16:22
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-24 18:23:06
Irodalom, Vers Ha majd…
Destiny  
2019-11-24 18:20:13
Irodalom, Novella Az utcán
Destiny  
2019-11-24 17:49:31
Irodalom, Vers Ha majd…
Destiny  
2019-11-24 17:32:09
Irodalom, Vers Rákos beteg utolsó sóhaja
Ravain  
2019-11-24 17:30:06
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Destiny  
2019-11-24 17:23:13
Irodalom, Vers foszlányok
Kavics  
2019-11-24 16:44:29
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-24 14:01:37
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Syringa  
2019-11-24 13:47:24
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Divima  
2019-11-24 13:03:24
Irodalom, Vers Éhség
Ravain  
2019-11-24 11:46:44
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Öreg  
2019-11-24 11:41:52
Irodalom, Novella Az utcán
Kovács Sándor  
2019-11-24 11:23:34
Irodalom, Novella Az utcán
Kovács Sándor  
2019-11-24 11:17:14
Irodalom, Vers Éhség
Öreg  
2019-11-24 10:50:04
Irodalom, Novella Az utcán
Ravain  
2019-11-24 10:10:30
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-24 08:50:56
Irodalom, Novella Az utcán
alias  
2019-11-24 06:10:03
Irodalom, Vers foszlányok
Öreg  
2019-11-23 21:40:36
Irodalom, Novella Kidobva
Divima  
2019-11-23 20:45:06
Irodalom, Vers Krémesség
Divima  
2019-11-23 20:39:30
Irodalom, Vers Krémesség
Sutyi  
2019-11-23 20:04:29
Irodalom, Próza Ahol a nap mindig korábban...
Destiny  
2019-11-23 19:16:54
Irodalom, Vers Krémesség
Destiny  
2019-11-23 18:51:43
Irodalom, Próza Ahol a nap mindig korábban...
Kovács Sándor  
2019-11-23 17:55:46
Irodalom, Novella Kidobva
Divima  
2019-11-23 17:07:29
Irodalom, Vers Krémesség
Divima  
2019-11-23 14:31:13
Irodalom, Vers Krémesség
Kavics  
2019-11-23 10:15:38
Irodalom, Vers foszlányok
Kavics  
2019-11-23 10:10:26
Irodalom, Vers Táguló orrlyukak (...
Kavics  
2019-11-23 09:46:36
Irodalom, Vers Rákos beteg utolsó sóhaja
Kavics  
2019-11-23 09:35:00
Irodalom, Vers Ha majd…
Kovács Sándor  
2019-11-23 09:03:23
Irodalom, Vers Krémesség
Kavics  
2019-11-23 08:45:41
Irodalom, Vers Krémesség
Destiny  
2019-11-23 08:09:27
Irodalom, Vers Gyámoltalan
Destiny  
2019-11-23 07:58:30
Irodalom, Vers Nem hazudok többé
Öreg  
2019-11-22 22:22:29
Irodalom, Novella Géza
Syringa  
2019-11-22 21:56:15
Irodalom, Vers Nem hazudok többé
Syringa  
2019-11-22 21:05:12
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Syringa  
2019-11-22 21:02:23
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Divima  
2019-11-22 19:00:35
Irodalom, Vers Krémesség
Ravain  
2019-11-22 15:48:52
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-22 13:45:03
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-22 13:20:10
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-22 12:21:45
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-22 12:05:06
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-22 11:59:03
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-22 11:53:26
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-22 11:51:11
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-22 11:48:30
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-22 11:45:47
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-22 11:42:09
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-22 11:37:45
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-22 11:25:59
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-22 11:23:16
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-22 11:18:19
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Fatyol  
2019-11-22 11:14:26
Irodalom, Vers Őrők Éva
Ravain  
2019-11-22 11:10:48
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-22 10:55:06
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kavics  
2019-11-22 10:52:35
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-22 10:36:48
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-22 10:35:41
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kavics  
2019-11-22 10:24:14
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-22 10:17:56
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-22 09:54:41
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-22 09:47:44
Irodalom, Vers Krémesség
Ravain  
2019-11-22 09:42:41
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kavics  
2019-11-22 07:05:06
Irodalom, Vers Őrők Éva
Kavics  
2019-11-22 06:53:45
Irodalom, Vers Őrők Éva
Bánfai Zsolt  
2019-11-22 06:31:55
Irodalom, Vers Legyél…
Fatyol  
2019-11-22 05:19:20
Irodalom, Vers Őrők Éva
Fatyol  
2019-11-22 05:14:53
Irodalom, Vers Őrők Éva
Syringa  
2019-11-22 00:43:30
Irodalom, Vers Reinkarnáció
hegeanna  
2019-11-21 23:22:19
Irodalom, Vers Reinkarnáció
hegeanna  
2019-11-21 23:18:54
Irodalom, Vers Reinkarnáció
Kavics  
2019-11-21 22:45:29
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Tiberius  
2019-11-21 22:43:34
Irodalom, Vers A kandalló
Tiberius  
2019-11-21 22:38:25
Irodalom, Blog A kápolna
Kavics  
2019-11-21 22:32:03
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-21 22:13:33
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-21 22:01:01
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-21 21:44:20
Irodalom, Novella Géza
Kovács Sándor  
2019-11-21 21:34:48
Irodalom, Vers Gyámoltalan
Kavics  
2019-11-21 21:27:04
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-21 21:18:54
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-21 21:12:42
Irodalom, Ez+az Színváltó
Destiny  
2019-11-21 21:02:57
Irodalom, Vers Reinkarnáció
Marossy József  
2019-11-21 20:58:43
Irodalom, Ez+az Színváltó
Kovács Sándor  
2019-11-21 20:56:52
Irodalom, Vers Reinkarnáció
Destiny  
2019-11-21 20:50:39
Irodalom, Vers Szeretnék…
Destiny  
2019-11-21 20:47:13
Irodalom, Vers Reinkarnáció
Ravain  
2019-11-21 20:46:52
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-21 20:31:23
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kavics  
2019-11-21 20:27:40
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kavics  
2019-11-21 20:23:13
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-21 20:15:31
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-21 20:05:33
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-21 20:03:43
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-21 19:54:23
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kavics  
2019-11-21 19:51:48
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kovács Sándor  
2019-11-21 19:43:18
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Kavics  
2019-11-21 19:33:17
Irodalom, Vers Pisze Nyuszi és a hőség
Ravain  
2019-11-21 19:30:30
Irodalom, Novella Angyalszárnyakon
Kovács Sándor  
2019-11-21 19:24:30
Irodalom, Novella Angyalszárnyakon
Ravain  
2019-11-21 19:18:40
Irodalom, Novella Angyalszárnyakon
Syringa  
2019-11-21 19:13:39
Irodalom, Vers Őrők Éva
Kavics  
2019-11-21 19:04:36
Irodalom, Vers Őrők Éva
hazugsagok  
2019-11-21 18:58:06
Irodalom, Vers Szeretnék…
hazugsagok  
2019-11-21 18:56:08
Irodalom, Vers Őrők Éva
hazugsagok  
2019-11-21 18:54:25
Irodalom, Vers Csontnyújtás
Syringa  
2019-11-21 18:52:13
Irodalom, Vers Reinkarnáció
Syringa  
2019-11-21 17:46:35
Irodalom, Vers Reinkarnáció
Syringa  
2019-11-21 17:25:08
Irodalom, Ez+az Színváltó
Cselényi Péter  
2019-11-21 17:17:03
Irodalom, Vers Csontnyújtás
Syringa  
2019-11-21 17:10:48
Irodalom, Vers Csontnyújtás
Kovács Sándor  
2019-11-21 14:21:41
Irodalom, Vers Reinkarnáció
Bánfai Zsolt  
2019-11-21 14:14:09
Irodalom, Vers Legyél…
Destiny  
2019-11-21 12:22:44
Irodalom, Vers Legyél…
Destiny  
2019-11-21 12:19:38
Irodalom, Ez+az Színváltó
Destiny  
2019-11-21 12:13:48
Irodalom, Novella Angyalszárnyakon
Destiny  
2019-11-21 12:01:55
Irodalom, Vers Csontnyújtás
Destiny  
2019-11-21 11:56:17
Irodalom, Vers Őrők Éva
Destiny  
2019-11-21 11:46:59
Irodalom, Vers Reinkarnáció
Kavics  
2019-11-21 10:28:42
Irodalom, Novella Angyalszárnyakon
Kovács Sándor  
2019-11-21 10:14:05
Irodalom, Novella Angyalszárnyakon
Ravain  
2019-11-21 10:02:36
Irodalom, Novella Angyalszárnyakon
hegeanna  
2019-11-21 09:51:24
Irodalom, Vers Reinkarnáció
Kovács Sándor  
2019-11-21 09:21:24
Irodalom, Vers Nem hazudok többé
Kavics  
2019-11-21 08:27:56
Irodalom, Vers Nem hazudok többé
Kavics  
2019-11-21 08:25:05
Irodalom, Vers Nem hazudok többé
Bánfai Zsolt  
2019-11-21 04:22:59
Irodalom, Vers Legyél…
Syringa  
2019-11-21 01:33:12
Irodalom, Vers Reinkarnáció
Syringa  
2019-11-20 23:56:25
Irodalom, Vers Legyél…
Syringa  
2019-11-20 22:48:20
Irodalom, Vers Legyél…
Syringa  
2019-11-20 22:25:46
Irodalom, Ez+az Színváltó
Syringa  
2019-11-20 22:09:48
Irodalom, Novella Angyalszárnyakon
Kavics  
2019-11-20 21:51:42
Irodalom, Novella Angyalszárnyakon
Kavics  
2019-11-20 21:33:17
Irodalom, Vers Őrők Éva
Kavics  
2019-11-20 21:24:52
Irodalom, Blog A kápolna
Fatyol  
2019-11-20 20:14:23
Irodalom, Vers Őrők Éva
Fatyol  
2019-11-20 20:07:41
Irodalom, Vers Őrők Éva
Bánfai Zsolt  
2019-11-20 19:36:54
Irodalom, Vers Legyél…
Kovács Sándor  
2019-11-20 19:32:15
Irodalom, Vers Legyél…
Bánfai Zsolt  
2019-11-20 19:20:27
Irodalom, Vers Legyél…
Kovács Sándor  
2019-11-20 17:50:00
Irodalom, Vers Legyél…
Bánfai Zsolt  
2019-11-20 17:38:47
Irodalom, Vers Legyél…
Ravain  
2019-11-20 17:25:59
Irodalom, Novella Angyalszárnyakon
Kovács Sándor  
2019-11-20 17:11:12
Irodalom, Vers Legyél…
Kovács Sándor  
2019-11-20 16:16:09
Irodalom, Ez+az Színváltó
Kovács Sándor  
2019-11-20 16:15:08
Irodalom, Novella Angyalszárnyakon
Kavics  
2019-11-20 15:20:14
Irodalom, Próza Baráti találkozó…
Kavics  
2019-11-20 11:02:49
Irodalom, Novella Angyalszárnyakon
Kavics  
2019-11-20 10:52:37
Irodalom, Ez+az Színváltó
Kovács Sándor  
2019-11-20 10:50:49
Irodalom, Novella Angyalszárnyakon
Kavics  
2019-11-20 10:43:02
Irodalom, Novella Angyalszárnyakon
hegeanna  
2019-11-20 09:49:06
Irodalom, Vers Reinkarnáció
Kavics  
2019-11-20 07:54:27
Irodalom, Vers Nyugtalan természet
Kavics  
2019-11-20 07:49:36
Irodalom, Vers Nyugtalan természet
Kavics  
2019-11-20 06:57:53
Irodalom, Vers Reinkarnáció
Syringa  
2019-11-19 22:51:00
Irodalom, Vers Őrők Éva
Kavics  
2019-11-19 22:39:53
Irodalom, Vers Őrők Éva
Syringa  
2019-11-19 22:27:58
Irodalom, Vers Őrők Éva
hegeanna  
2019-11-19 22:12:17
Irodalom, Novella Utolsó felvonás
Syringa  
2019-11-19 21:49:02
Irodalom, Vers Őrők Éva
bArthAKata  
2019-11-19 21:17:55
Irodalom, Vers Puritán szentháromság...
Destiny  
2019-11-19 21:07:17
Irodalom, Vers Öt bitang
Kovács Sándor  
2019-11-19 21:00:03
Irodalom, Vers Öt bitang
Simply  
2019-11-19 20:29:44
Irodalom, Vers Hangulat
Kavics  
2019-11-19 20:27:39
Irodalom, Vers Őrők Éva
Destiny  
2019-11-19 20:17:09
Irodalom, Vers Öt bitang
Destiny  
2019-11-19 20:12:23
Irodalom, Vers Hangulat
Destiny  
2019-11-19 20:05:49
Irodalom, Vers micsoda élet
Destiny  
2019-11-19 19:55:41
Irodalom, Vers Puritán szentháromság...
Kavics  
2019-11-19 19:55:40
Irodalom, Vers Őrők Éva
Destiny  
2019-11-19 19:46:33
Irodalom, Vers Lelkem keresztfája
Bánfai Zsolt  
2019-11-19 19:43:26
Irodalom, Vers Éhség
Destiny  
2019-11-19 19:40:20
Irodalom, Vers Éhség
Destiny  
2019-11-19 19:37:40
Irodalom, Ez+az Körforgásban
léna  
2019-11-19 17:55:34
Irodalom, Novella Utolsó felvonás
Ravain  
2019-11-19 16:51:01
Irodalom, Vers "Csak" egy kérdés
Bánfai Zsolt  
2019-11-19 16:39:49
Irodalom, Vers Mióta elmentél
Kovács Sándor  
2019-11-19 15:41:35
Irodalom, Vers Éva
Kovács Sándor  
2019-11-19 14:20:33
Irodalom, Vers Éva
Simply  
2019-11-19 11:31:21
Irodalom, Vers Hangulat
Simply  
2019-11-19 11:29:04
Irodalom, Vers Hangulat
Kavics  
2019-11-19 10:48:06
Irodalom, Vers Őrők Éva
Kavics  
2019-11-19 08:34:54
Irodalom, Vers Öt bitang
Kovács Sándor  
2019-11-19 08:21:36
Irodalom, Vers Öt bitang
Kovács Sándor  
2019-11-19 08:20:39
Irodalom, Vers Öt bitang
Kavics  
2019-11-19 06:57:55
Irodalom, Irodalmi laboratórium Vének
legna  
2019-11-19 02:11:22
Irodalom, Vers Öt bitang
bArthAKata  
2019-11-19 00:24:27
Irodalom, Vers Puritán szentháromság...
Flovv  
2019-11-18 22:58:16
Irodalom, Irodalmi laboratórium Vének
hegeanna  
2019-11-18 22:38:38
Irodalom, Ez+az Börtönőrök
Syringa  
2019-11-18 21:12:28
Irodalom, Vers Arccal lefele
Syringa  
2019-11-18 21:08:58
Irodalom, Vers Arccal lefele
Syringa  
2019-11-18 20:57:38
Irodalom, Vers Hangulat
Destiny  
2019-11-18 20:42:56
Irodalom, Vers Arccal lefele
Destiny  
2019-11-18 20:36:48
Irodalom, Ez+az Börtönőrök
Divima  
2019-11-18 20:35:11
Irodalom, Vers Öt bitang
Syringa  
2019-11-18 20:24:41
Irodalom, Vers Puritán szentháromság...
hegeanna  
2019-11-18 20:23:39
Irodalom, Vers Arccal lefele
Syringa  
2019-11-18 20:22:29
Irodalom, Vers Arccal lefele
hegeanna  
2019-11-18 20:16:50
Irodalom, Vers Arccal lefele
hegeanna  
2019-11-18 20:16:17
Irodalom, Ez+az Börtönőrök


Limerik: Gazdit keresek magamnak

, 350 olvasás, jeneyi , 6 hozzászólás

Paródia

Házunkban családom öt cicát tartott.
Bútort, szőnyeget szapulnak éles karmok.
Rendre áll a macskabál;
szívem búsan kalapál.
Gazdit keresek én is, s feladom a harcot.

Megjegyzés: Szeged-Tápé, 2017. július 4-én

Tovább


Limerik: borz-alom

, 522 olvasás, Tarpay , 10 hozzászólás

Néhány szóban

ennél tovább ne vetkőzzön néni le!
rettentőn elriasztó a réklije,
borzalmas az, mit nem takar,
s még borzasztóbb, mit ön akar:
lássam, hogy tangája mit vág felibe.

Tovább


Limerik: Sírfelirat

, 432 olvasás, engs , 11 hozzászólás

Erotika

Egy temetőben láttam... nahát!
" Mondj lelkemért egy hálaimát,
egy könyörgést, testvér,
mit e holt test még kér,
hogy itt is kapjak elég pi. át!? "

Tovább


Limerik: Szerelmi affér

, 465 olvasás, engs , 9 hozzászólás

Felnőtteknek

Rajongva szerettem Ottómat,
de Tőlem, már el is kotródhat.
Így szólt, egy szép napon,
mielőtt bekapom,
vegyem ki előbb a protkómat.

Tovább


Limerik: A sónyaló

, 452 olvasás, engs , 6 hozzászólás

Erotika

Veronika lakhelye Aszód,
kifogott egy dúsgazdag macsót,
s habár a vén kecske,
cseppet öregecske,
esténként megnyalja még a sót.

Tovább


Limerik: Hátsó szándék

, 536 olvasás, engs , 6 hozzászólás

Felnőtteknek

Lementem a nőmhöz Szegedre,
már várt rám sóváran, epedve,
de éppen menstruált
ezért úgy instruált:
hogy ma egy más lyukba tegyem be.

Tovább


Limerik: Bajadér

, 439 olvasás, leka , 0 hozzászólás

Néhány szóban

lányos arca sápadt, ajka vér
pénzes udvarlója jó kövér
fátyollal a kézben
megújul egészen
táncot jár a kecses bajadér

Tovább


Limerik: Négy "klasszikus" limerick

, 489 olvasás, dudas.bertalan , 4 hozzászólás

Erotika

Olga

Moszkvában él egy hölgy, Olga,
Ma éjjel bőven lesz dolga.
Sok rudat markol ma:
Portáján parkolna
Harmincnégy Moszkvics és Volga.

Tovább


Limerik: Nőügyek

, 534 olvasás, engs , 3 hozzászólás

Felnőtteknek

/pajzán limerickek/

Új barátnőm, Erdélyből Csenge,
vele sajnos, megjárom rendre,
amikor csak tudom,

Tovább


Limerik: Az álszemérmes

, 382 olvasás, Tillmann Pentele , 0 hozzászólás

Felnőtteknek

Volt egy úr, lakhelye Dunaújváros,
ő bizony megveti a bujaságot!
Azután meg is locsolja,
s a fallosz nő, mint a gomba.
Ki látott ennél nagyobb bujaságot?

Tovább


Limerik: Limerick csokor

, 477 olvasás, Cs Nagy László , 10 hozzászólás

Somolygó

Talizmán

Barátom nyakán egy talizmán,
hatalmas tetkó a karizmán.
Dörzsölte, kaparta,
súrolta naponta,
egy pattanás kinőtt a farizmán.

Tovább


Limerik: Egy entellektüel hajléktalan sirámai limerickben

, 539 olvasás, szegojudit , 15 hozzászólás

Gondolat

Nem jut hát nekem sem már pia!
Drága lett a jegy is Scarpia!
Kezedtől pár hulla,
igencsak elhulla.
Zenei kultúrám, hát, szia!

Tovább


Limerik: Limerick

, 413 olvasás, Pandora , 1 hozzászólás

Somolygó

Erik döbbenten felsikít,
előtte most minden sötétlik,
később, térden állva
ül rá a sarkára,
ahogy tárul a sötét lik.

Tovább


Limerik: Bocsi AMF

, 1506 olvasás, bojtimargit , 29 hozzászólás

Somolygó

Eduard

József barátom poénkodik
olvasók hada háborodik
obszcén a szójáték!
olvass hát másét!
ha gyomrod ettől kavarodik!

Megjegyzés: Limerick csokor, és elnézést, ha megbántok valakit, szeretlek benneteket!

Tovább


Limerik: Hogy ne legyél beteg

, 1201 olvasás, bojtimargit , 27 hozzászólás

Ezek vagyunk

Kórházban

Kórházba lenni nagy merénylet
melletted hánynak, köpnek éppen
betegebb is leszel,

Megjegyzés: Limerick csokor betegség ellen…

Tovább


Limerik: Neveléstan…

, 1247 olvasás, bojtimargit , 25 hozzászólás

Felnőtteknek

Barátom…

Volt egy szoknyapecér barátom,
etikát nem ismer, már látom
elvette nejemet,
megdugta menyemet
kórházba juttatta családom…

Megjegyzés: limerick csokor csak úgy…

Tovább


Limerik: Limerick-darabkák

, 693 olvasás, Talpas , 7 hozzászólás

Gondolat

Jolika csalódott Bencében.
Elé állt talpig kék kencében.
"Nem vagyok testfestő!"
Joli, a testes nő,
hiába kérlelte: "Kend szépen!"

Tovább


Limerik: Pajzán limerickek

, 1004 olvasás, Stargazer , 6 hozzászólás

Felnőtteknek

Bolognai bonyodalom

Élt egy hölgy, lakhelye Bologna,
őrült volt, Erosznak bolondja.
Ha rájött a párzás,
kellett a váltás:
férfiak vártak rá tolongva.

Tovább


Limerik: Öt könnyű limerick (18+)

, 927 olvasás, Stargazer , 4 hozzászólás

Somolygó

1.

Volt egy úr, a sírban fél térddel.
Intették: " a szexet mértékkel!"
Pezsgővel itatták,
nyelte a viagrát:
szívében megállt a pészméker.

Tovább


Limerik: Három limerick

, 751 olvasás, fefo , 4 hozzászólás

Somolygó

TRAGÉDIA

Bársonyszékben üldögélt a zord alak
nyakán felül egy hatalmas vaskalap,
Isten tudja mint esett
vaskalapja leesett,
s kiderült, hogy nincs feje a haj alatt.

Tovább


Limerik: Öt limerick

, 893 olvasás, czila , 0 hozzászólás

Abszurd


A csöves

Pazarlóan élt a csöves,
most fekhelye macskaköves,
ha van kis aprója,
jövőjét elszórva,
zsebéből kihull a törek.

Tovább


Limerik: Variációk történelemre

, 757 olvasás, Denes , 7 hozzászólás

Somolygó

Március 16-a a Pilvaxban

A Pilvaxban csevej folyt, s a lőre,
s szólt Petőfi: "Ifjak fel, előre!"
A szólt Irinyi: "Sándor,
talán inkább máskor.
Tudod, tegnap is mi lett belőle!"

Megjegyzés: 2008. 10. 30.

Tovább


Limerik: Julis

, 474 olvasás, kisssp , 3 hozzászólás

Somolygó

Amikor a bő gatyába nyúlt először Julis,
Csodálkozott: mi lehet ez, jaj, de nagyon muris!
Előbb volt kalapja!
Most már csak karima?
Mihamarabb elkaplak én, akárhova bújsz is!

Tovább


Limerik: Férfi mosoly

, 604 olvasás, tollhegy , 10 hozzászólás

Szerelem

Szeretem, ha mosolyra húzod a szád,
S huncutul hajlik szemed sarkán a ránc.
Mikor csillog a szemed,
Én is vidámabb leszek.
Már ketten nevetünk, búra rá se ránts!

Tovább


Limerik: 3 limerick

, 535 olvasás, jeneyi , 8 hozzászólás

Somolygó

Ma már szerelmem, uccse-csókom
nem kell senkinek, vadon halódom.
Ülök üres küszöbön
kopott kádban fürödöm,
megöregedtem, ha nem csalódom.

Tovább


Napi szerkesztői ajánlat

aron:
Vers: felhővers

Ajánló: Syringa

Heti ajánló


Szakmai anyag


Beszélgetés



SmileSadBig grinClownCool...Tongue...SunglassesSmokinBabyEek...CryingEmbrassed...Beach ChairSarcastic...LoLPicnicTastyWink2Yawn...VerysadEatingKirályDevil2Hi...QuestionMailBaby BoyReadTombstoneSmiley balloonCsigaSzívVirágBowlingNono!GyagyaLábnyomSörKukucsNonoHolyByeÁáááááá!ImaSzerelmesGondolkodomAllahTapsOh! My God!LolIdegbetegAngyalOlvasKávéBaby GirlHelloSzerelemNem tudomHappypápá...TáncFej-törõTapsLibikóka... mondjuk :)GépelekPunkLolAngardAlszomHallgatokNonoDanceZenebolondBólogatNyúlNyúlFenyõfa1Fenyõfa2Hóember1Hóember2Mikulás1Mikulás2SétaSzámítógépgyilkosÖlelésFalnak megy...AlszikUgrálóKoccintósAngyalLáncfûrészesComputerUdvaribolondCookColdKirályDobosTévénézõSprintTeknõs...Csírke-fogóAlszikShockedSírósSírósTelefonosEsõfelhõMeditáló......ÖlelésRózsaNapocska 1Napocska 2SantaClausCsillagSzakácsFace-matrixCsoport..................Szellem......Kalózrosesmile........................................................................Bravo!Szülinapi gyertyaTábortüzEgy csésze kávéKávézás 1Kávézás 1Kávézás a gép elõttRejtõzködõKézfogásPartyBirthDayTorta1Torta2Party 2Dog KissKávéKávéKissesKissesFlowerFlowerSmiley loveSpring

Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 3
Kereső robot: 9
Összes: 25
Jelenlévők:
 · gszabo
 · Kavics
 · Magyar Anita


Könyvajánló

Fehér Csaba:
Verseskötetlen



Fehér Csaba: Verseskötetlen

„Kétszer húsz az éppen negyven, szeletben vagy egy az egyben…” – és valóban, ez a válogatás – ami egyben az első önálló kötet is – az elmúlt húsz év termé...


Tovább...

Zeneajánló

The Dark Ones - Dark fantasy
Küldte: kovacsgabor

Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor kattints a címre...

Zenék

Kategóriák


Page generated in 0.1487 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz