Amatőr Művészek Fóruma

Posztmodern korban hazugságkényszer
Igaz - csak szemét, hazug - az ékszer
Hulladékból ácsolt bölcsőnk az ára
Gyermeki könnyeink már őseink kára

Születtem, felnőttem,
a verset szeretem,
de költő nem lettem.
Elfelejtettem valamit:
nincs hozzá tehetségem.

„Mint aki álmot lát, de ébredéskor
csak az marad meg benne, amit érzett,
s a többit nem tudja visszaidézni (…)
Így veszti formáját napon a hó,
így szóródtak a szélbe Sibylla
falevelekre írt jóslatai. ”

*

A szétválasztás képessége segíti a jelen fontos embereinek életét: minden este üres náluk a mosogató, tiszták az ablakok és jól neveltek a gyerekeik. Nem érkezik közműfelszólítás, nincs díjtartozás, nem fogy el a vécépapír... Talán a világ is összedőlne, ha ilyesmi megtörténne velük.

„Mindenfelől jajszó volt hallható,
de jajgatók nem látszottak sehol;
ez olyan meglepő volt, hogy megálltam.
Azt hiszem, azt hitte, hogy azt hiszem,
hogy olyan emberektől jön a hang,
akik a fák közt elbújtak előlünk,
ezért így szólt a Mester: "Ha letörsz
egy apró ágat bármelyik növényről,
a tévedéseid is széthasadnak."

„Nem undor - mondtam -, inkább keserűség
járta át szívemet miattatok
(és így fogok érezni még sokáig!...)"

*

Vajon Istennek is ilyen könnyű volt? Képmására teremteni minket? Mindenfajta kétely nélkül lehelt lelket Ádámba? Ha Lucifer angyalból egyszer csak ördög lett, vajon bizonytalankodott-e, hogy az emberből vajon mi? Az ember mit akar majd uralni?

„Egy Styx nevű mocsárba fut bele
a bánatos patak, ahol leér
a rücskös, szürke sziklafal tövébe.
Ahogy most érdeklődve körbenéztem,
a posványban láttam sok sáros embert:
mind meztelen s mérges tekintetű"

*

Másnak könnyű. Ja, mert azt is mondták, hogy a gondolatok poklot teremtenek, így ha támad valami a fejedben, gyorsan hessegesd el, mert megbetegedsz, majd belehalsz.

Művészek
Szerelmem, Dante
A hiperérzékenység bugyrai

*

Minden reggel úgy kelek, hogy alig találok kiutat a rémálmok lidércnyomásából. Fekete színű ruhát veszek, aztán elbizonytalanodom, mik is a reggeli rutin sorrendjei, egyáltalán a részfolyamatai. Fogat kellene mosni, de kávé nélkül meg sem találom a fogkrémet. Aztán azt mondták, ne kávézzak, mert az méreg, igyak helyette búzafűlét.

Kobajasi - Beethoven - Schiller Örömódájáról

"Lángolj fel a lelkünkben szép
Égi szikra szent öröm,
Térj be hozzánk drága vendég,
Tündökölj ránk fényözön.
//: Egyesítsed szellemeddel,
Mit zord erkölcs szétszakít,
Testvér lészen minden ember,
Merre lengnek szárnyaid. //"

Bele sem tudom képzelni magam, hogy milyen jó dolgom van. Az egyik pillanatban Dalí paranoia-kritikájáról olvasok és írok, a másik pillanatban begyűjtök szövegrészeket Schiller Örömódájából Beethoven 9. szimfóniájának utólagos feldolgozásához.

1. Kezdem a cím értelmezésével. Mire utal a halálmotívum vonala? Az Értelmező Kéziszótár a vonal egyik jelentését így fogalmazza meg: egymással érintkező, egymáshoz közeli tárgyak, személyek sora (fasor vonala). Nos, mi a Radnóti Miklós költészetében jelentkező halálmotívumok összefüggő sorát kíséreljük meg bemutatni időrendi sorrendben, egyfajta rendszerben: mikor jelentkeznek, hogyan érzékeltetik a költő halálsejtelmét, félelmét, a halálra való készülődését és beletörődését? Azokat a költői képeket találja meg itt az olvasó, amelyeknek jelentését, hangulatát, nyelvi-képi megoldását a költő haláltudata határozza meg.

A novella két főszereplős konfliktust mutat be, a helyszín egy iroda, a cselekmény az érdekek közötti ellentétek egymásnak feszülését írja le, melynek témája a lét – nemlét, avagy misztikum... egyfajta átkacsintás a túlvilágra, illetve onnan az emberi valóságból kiragadott néhány órácskára. A legvégső órákra.

A mű két főszereplő személye közötti hasonlóság nem mindennapi iróniával került bemutatásra. Munkamánia. Míg az elnök – a társadalmi ranglétra csúcsán álló első ember, tehát foglalkozásának ténye nyilvánvalóvá teheti a túlhajtottságot, addig másik szereplő személye nem következtethet erre. Nem is vagyok biztos abban, hogy az író tudatosan vonta e párhuzamot. Ha igen, akkor bravo!

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Nem félek már a sötétben
Mert sötét lettem lelkemben
Nem fázok már a hidegben
Mert jég költözött a szívembe

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Ez a vers egy "iskolavers". A téma, a tartalom és a stílus is arra vall, hogy tizenévesen éppen eleged van valamiből, vagy nincs eleged csak éppen a véleményedet szeretted volna elmondani, és ezt próbáltad versbe önteni. Ha úgy veszem, a viszonylag érthető tartalom mellett a versnek van csattanója is, ha nem is túl nagy. Maga a tartalom egy (sorozat-) filmforgatás álomszerű leírása, amelybe beleszőtted a saját (mostani) életedet és a véleményedet is az életben (hétköznapokban) betöltött szerepedről. Mindez idáig rendben is van, érthető a dolog, de mint vers, lehetne "erősebb", "szépirodalmibb", vagy akár "kortársabb" is.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

(jegyzet-hozzászólás jellegű kritika)

Talán jobb lett volna, ha nem tudom, hogy milyen versforma az, mivel első felolvasásra nekem ez (már mint a ritmus) nem is volt észrevehető. Közel sem arról van szó, hogy nem jól írtad meg a verset, inkább arról, hogy a hatodfeles jambusok nem "ütik" meg annyira a fülemet, mint például a hexameter. Érdekes módon, annak idején "beleszaladtam a szapphói lakodalomba", amikor is egy tökéletesen szapphói sorokban megírt verset jól lehordtam, mert nem tetszett. Sajnos az én fülem úgy van beállítva, hogy csak a diszkó, a metál és a hexameter ritmusát hallom ki nagyon erőteljesen.:) Megjegyzem, szerintem sokak füle ugyanígy van beállítva, mivel a hexameter, pattogó ritmusából adódóan különösen jól alkalmazható versírásra a mi nyelvünkön.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Látom, egyedül vagy, és menekülsz.
Nem maradsz, nem harcolsz, csak várod őt.
Várod a benned fogant képzetet, ideát,
egy hőst, ki megold minden problémát.
Nem csak te várod őt, bár hiába,
Szupermen halott, hiába kiáltasz.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

(Talán megengedhető, hogy ezt a kritikát – végig - a szerzőt megszólítva írom. Köszönöm.)

Kedves Áron!

Köztudott, hogy ízlések és pofonok különbözőek. Írtam már párszor, hogy nehezen értem a verseidet, ám az utóbbi időben, valahogy úgy írsz, hogy teljesen érthetőek, nem találom őket elvontnak. Persze, nem hiszem, hogy ez a sok év alatt összegyűlt hozzászólásaim kedvéért van így. Ezt a versedet is teljesen jól értem, tökéletesen átjön a tartalom, a mondanivaló, sőt vele a szomorkás, megható, s talán a (boldogságtól) fájó szeretetérzés is.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Csenddé váló szavaink nyomába lépve végtelenbe érünk


(rövid, kissé rendhagyó kritika)

"Ezt a történetet nem lehetett átfutni. Bele kellett bújni, és megtalálni a saját belső hangunkat" -írja Carie, és igaza van. Én azonban nem tudtam sem belebújni, sem megtalálni a saját belső hangomat. Talán mert ez nem is az én saját belső hangom, hanem a tiéd. Meg esetleg Carié, és sok más tagé, de bizonyára vannak sokan olyanok is, mint én, hogy nem tudnak azonosulni a történettel. Apropó: történet. Ez nem történet, és éppen emiatt nem tudtam magam átadni az olvasás okozta élvezetnek. Elmagyarázom. Mint kritikus, mint hozzáértő, mint nem hozzáértő és mint olvasó is.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

A Hírvivő (NeMo)

A novella olvasása után vegyes érzelmeim, vegyes gondolataim vannak. Olyan "típusú", olyan tartalmú ez a felnőtt mese, amire itt az oldalon "nem illik" rosszat mondani, s a tagok nem is szoktak ilyet tenni. Valahogyan szentségtörés lenne, ha én ezt a novellát megkritizálnám. Ugyanakkor mégis megteszem, mert két dolgot kell figyelembe vennem, s az igazat megvallva mindenkinek két dolgot kellene figyelembe vennie: az adott írástól kapott érzést, hatást, vagy ha úgy tetszik, katarzist, s emellett a szakmai szempontokat, konkrétan a nyelvtant és az irodalmat.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

(Rövidített, nem mindenre kiterjedő kritika – az írót megszólítva)

Kedves Veronika!

Nagyra becsülöm az írásaidat, mint annak hangot adtam, a Holdárnyék c. novellád, különösen a tartalom és a tartalmat leíró stílus miatt, utánozhatatlan és felbecsülhetetlen értékű. S bár ezen írásod egy díjnyertes alkotás, mégis veszem a bátorságot, hogy egy két kifogást emeljek a novellád stílusával kapcsolatban. Nyilvánvalóan sokan lesznek, akik nem értenek majd egyet velem, mégis, ha már idejöttem dicsérni, kötelességemnek érzem, hogy ne hallgassam el őszinte véleményemet.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Holdárnyék címmel most olvastam a világirodalom egyik legjobb novelláját, ámde maradiságomból kifolyólag nekem kicsit sok a kettős csattanó, az egy sztoriban leírt két tragédia. Műved mindenképpen ötös, nagyon jó, a legelején kifelejtett egy határozott névelőt nem is számítom, az csak elírás lehet ("már messziről látta fiút").

Kezdem az elejéről. Rendkívüli a leírás, akármilyen metaforát, írói eszközt vagy bonyolult tájleíró képet vetsz be, nem lesz semmi bonyolult, nem lesz unalmas, a történet egyszerűen lebilincselő. Tökéletes fogalmazás, a cselekmény észrevétlenül fokozódik, annyira, hogy szinte falja az olvasó, holott nem használsz semmilyen hatásvadász eszközöket a kíváncsiság fokozására.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Jelen írásomban áron Vér c. írását fogom elemezni, s egyben szakmailag is, olvasóként is kritizálni. Ahhoz, hogy e kritikát megérthessük, sőt, megkockáztatom, hogy megértsük magát a művet is, elengedhetetlenül szükséges néhány szót ejteni magáról a nyelvről és ezen belül az irodalomról. A nyelv az a kommunikációs eszköz, melynek segítségével az emberi civilizáció tagjai információt cserélnek egymással. Az irodalom, avagy a szépirodalom pedig a nyelvnek (főleg) írott formában megjelenő magasabb eszmei értékeket kifejező művészi megvalósulása. Egyszerűbben fogalmazva, az irodalom - a szó és a beszéd művészete.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

(Ez egy kissé rendhagyó, a vers alatti hozzászólásokat is érintő kritika)

Ezt a verset már a megjelenés napján olvastam. Elkezdtem olvasni, s úgy a felénél kezdtem el furcsállni, ej, mennyire elvont, magasröptű, fennkölt stílusban ír a költő. A hozzászólásokat ritkán nézem meg előre, most megnéztem, hátha adnak valami támpontot ahhoz, hogy jobban értsem a versedet, de semmilyen támpontot nem adtak. Nyilván a vers alatti hozzászólások helye nem a kritika rovat, így ott a kedves hozzászólok – általában- nem fejtegetik részletesen sem a vers tartalmát, sem a jelentését, sem a mondanivalóját.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Jorge Luis Borgesnek, a XX. század egyik legnagyobb költőjének egy kiemelkedően szép alkotását olvashatjuk magyarul SajnosNem fordításában. Jorge Luis Borges (1899-1986), argentin költő, aki irodalomtörténészként, filozófusként is tevékenykedett, ezen kívül nyelvészeti tanulmányai is jelentősek. Többször is jelölték Nobel-díjra, ám azt - főleg politikai okokból - nem kaphatta meg. Gyermekkorában kezdődő szembetegsége folytán egyre jobban romlott a látása, idősebb korára gyakorlatilag vakon élte le életét. Bilingvistaként nőtt fel, azaz az angol és a spanyol nyelvet egyaránt anyanyelvi szinten beszélte.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Előszó

A költő kérésére írott elemzésem közlöm a fenti versről, ami a teljesség igénye nélkül készült, s próbálja visszavezetni a mű esszenciáját. Remélem, sokaknak segítséget és irányvonalat nyújthatok ezzel az értelmezéssel, s a költő nagysága és szeretete azokat is eléri, akik eddig a vers megértésével sikertelenül próbáltak megküzdeni.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Szabványos betűkre korlátozott kitárulkozás.
Egyforma hosszú ékezetekben nyúl feléd a kar.
Izoláció. Kint és Bent. Egyedül. Gépies suttogás.
Eleven képernyő előtt és mögött. Ki- és betakar.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Elég nagy hülyeséget követtem el, hogy megpróbálkozom a kritikaírással, hiszen amit csinálok, az nem más, mint belemagyarázás és személyes élményeim beszámolója a verssel kapcsolatban.

Külvárosi húsüzem

lassan bomló,
lágyan omló hús üzen,
külvárosi húsüzem,

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

"Bár tudnám, hogy az arcom melyik minta,
még hány csomó, és hány tarka szál fon át.
Egyszerű ez, mint a vászon: egy sima,
egy fordított - mi szín itt, ím ott fonák.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

SajnosNem: Szövet

Bár tudnám, hogy az arcom melyik minta,
még hány csomó, és hány tarka szál fon át.
Egyszerű ez, mint a vászon: egy sima,
egy fordított - mi szín itt, ím ott fonák.

Minden hitem csupán egy szőnyegnyi ma -
nekem jaj nincs tovább. Túl a rojtokon
e pár végnek semmivé kell válnia,
mert én a bársonyt is ronggyá álmodom.

Innen már látni a messzi fátylakat,
s hogy melyik kéz ölt meg - ott a foltokon.
Ha kiold a cérnazár és tűlakat,
a végtelent átfogom egy szál magam.

Nem, nem magány
nézi már az alkonyt,
egy megígért,
hitre - kért,
eltévedt szerelem
kapott lángra,
markolt a hajamba

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Vargaistvan: Hol?

Szerelmesem, hol is aludnék véled?
Tűzben, ha rakunk magunknak máglyát,
hol elsőként lobban el a félelem,
ölelj, izzó szemünk egymásba mélyed.
Szerelmesem, te hol aludnál velem?

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Elnézem ahogy arrébb tolod
a tányért az asztalon.
Már utoljára talán, hogy látod
és láthatom.
De már te sem tehetsz csodát.
Rongy szerelmünk morzsáit szórod
s ahogy kinyitod lassan a kalitkát…
Ha akarod magammal viszem.

Szerelmünk halott kékmadarát

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Rittyentő nyihogás párállik az égre
Tó partja, ló pata, emberi hangos szó!
Riad már! Lócitrom is gőzöl na végre!
Korbácsütés. Szöcskeként rohanó
Tavaszi napsugár ledéren Viagráz.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

I.____1.______Rajzolok, égen úszó felhőt,
Mit ellep bodros birkahad,
Képzetem csapong közöttük,
Mint szétfoszlott rongydarab.
Rajzolok rózsát, ágat, levelet,
Simogató, puha, meleg kezet.
Rajzolok lüktető szívet,
Hófehér, röppenő galambot,

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Egy naplóból…

1. Bejegyzés – május 2. este 21:27

Olyan szép sötét van… Kellemes szél fúj, még itt-ott hallani egy-két felcsendülő madárcsicsergést. Alant a lámpaoszlop fényénél milliónyi pici szentjánosbogár, kiket egy denevér család csonkítgat folyamatosan. Teli hold van. Ezen az estén az eddigieknél is szebb. Bár kószál egy-két kósza felhő az égen, kevés az, ami eltakarja a Holdat. Gyönyörű látványt nyújt, ahogy ott fent ragyog ezüstös köntösében… Lent autók suhannak el a végtelenbe fel s alá. A hídon néha-néha elsétál egy-két kósza ember. Felsejlik néha egy-egy kacaj vagy egy halk szófoszlány… kint ülök az erkélyen, és gondolkozom… elcsodálkozom a csillagok milliárdjain, hogy vajon mennyit is tudhatnak az életről…

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Ha egykor
még
szemlesütve
nézlek

Ha egykor
majd
még mindig
becézlek

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Lehet vihar vagy hőség,
az a hűség örök
mit irántad érzek!

S ha vérzek, de Rád gondol e fej
a gondom elszáll s nem
gyötőr kétely.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban