Amatőr Művészek Fóruma

Bevallom, én idén nem találkoztam vele. Csak besurrant, belopta magát közénk, ránk fújta leheletét, aztán elinalt, s lombok fakadtak utána lépten-nyomon, hegy-völgyön át.

Úgy emlékszem, hogy márciusban még télikabátban jártunk. Azután lázas beteg lettem, majd lábadoztam egy ideig. Csak bágyadtan bámultam ki az ablakon, s egyszer csak azt vettem észre, hogy a fiatalok egy szál pólóban, strandpapucsban futkosnak az utcán. Az idősebbek még vettek magukra egy kardigánt is óvatosságból, de csakhamar lekívánkozott róluk az is. Akkor döntöttem el, hogy felsétálok a Tettyére, szeretnék találkozni a Tavasszal. Ott ért a meglepetés. Nem találkozhattam vele, elszökött előlem, ugyanis a Nyár sietett elém.

betöltő háború bár
olyan mint a nappali
berendezett
jól el lehet már
lenni benne
földrajzi tájolás
nélkül is
hoz valamit
a konyhára

az a teremtlény
amely önmagán
kívül semmit
nem tud
kitölteni

a korlátaink
voltak erősebbek
mindennek
meg kellett
történnie
ahhoz
hogy a következtetést
levonhassa az ember

bizonyos emberek
gondolatfalkába tömörülnek
lehetne akár történelemnek
is nevezni a folyamatot

Minden bizonytalan, vagy tönkretesz,
Üressé tesz, majd megmérgez.
Az életem egy paradoxon,
Én téged akarlak, mégis az ellentéted vonzom.

Jaj annak, ki maga áldozatává válik s ki lesújt rá önmaga az.
Menekvése nem lesz soha míg ver a szíve.
Üldözője árnyékát magán viseli, csak a sír adhat békét neki.

Azt tartják: ha szeretsz valakit, akkor elengeded. Én ugy gondolom ez nem igaz. Soha nem tudod elengedni. Mondják, hogy akit szeretsz azt nem bántod. Én úgy gondolom, hogy azt bánthatod a legjobban akit szeretsz. Üresek a szavak, ha nem hordoznak tartalmat. Az ostobák mégis azokat követik.

Ha majd találkozom Vele, nem faggatom a világegyetemről, nem kérem, hogy tegyen csodát a szemem láttára, csak meghívom egy sörre, mint régi jó barátot. Bármilyen furcsán is hangzik, sörözés közben majd én szeretnék csodát tenni... Mosolyt varázsolni az arcára, boldogságot a pillantásába. Tudom, ez emberpróbáló kihívás, de ha hiszek abban, ami igazán fontos az életben, akkor sikerülhet.

Többször megállapítottam, az emberek csupán papolnak: szeretetről, gyülöletről, együttérzésről, bánatról, örömről stb... Jól megfigyeltem, hogy vakok. Nemis érdekli őket a valóság, hisz mind csupán önmaga körül forog; talán ezt üzeni a Leonardo Da Vinci álltal festett Mona Lisa rejtelmes tekintete is; és még mielőtt nagy okoskodók, farizeusok vitába kelnének effelől velem, csupán gondolják meg jól: az ember önző, és mindig életre - halálra megy a harc...

Fölöttem mi végtelen!
Ki rá gondol az védtelen!
Nincs is benne értelem,
Önt elképzelni képtelen!

Az vagy nekem, mi babának a masszázs. Anyukájától, első néhány hétben, a világon hogy van, annak hajnalán. Növénynek, ami maga az élet: kis szellő, napsugár. Nincs agya mégis élvez a virág. O csodás egydimenziós világ. Az vagy tán, mi haldoklónak utolsó órán a világ, már nagyon tisztán: Szerette-lek kék ég, úgy szerettelek napsugár. Máskor meg, mint ki érintette Krisztus kezét Golgotán: Úgy vár a világ, nem fáj soha többé semmi! Ez semmi! Ennyi! Valakit szeretni!

különösen ne higgy annak a narratívának, amely azt propagálná rólad, hogy történelmedre emlékezve, emberként elértéktelenedtél. Hogy visszatérhess természetes gyökereidhez, el kell csendesedned. Nagyon nem egyszerű. Mert ideiglenesen el kell szakadnod attól a külső világtól, amelyről és amelyben azt tanítják neked, hogy téged formált. Persze az elérhető mélycsend, ha eléred, mást tár fel. Azt a világot, amellyel születtél, és amelyet a tudati fejlődés szinte visszafordíthatatlanul eltorzított, pontosan a tudatosságtól fosztott meg.

Lehet rosszabb, ezt gondoltam.
De mi lehetne rosszabb annál,
Ha rád talál a halál.
Pár bélyeg a nyelv alá,
Soha többet nem adsz alább,

Szívem sivár, mint egy kiszáradt erdő,
Egy rózsa, melyet nem locsoltak,
Nem öntöztek szeretettel.
Tápláló folyamat, Ő a vető,
Én a szenvedő.

Ahogy nézem a napfényben az ablakba vetett egy éves fenyőket, s figyelem, milyen észrevétlenül nőttek meg karjaik... Ahogy kutatom negyvenhárom éves önmagam... Ahogy gondolok gyermekeimre, feleségemre s az emberekre... S ahogy gondolkodom Istenről... Nem is ismerem igazán magam.

A csend tükrei

A csendnek olyan tükrei vannak, amikre, ha egy fiatal lány rátalál, gyönyörűnek tartja majd magát, egész életében. S ahogy arcára tükröződik vissza ez a csend, Ő lesz mindig csak férje ékessége, rejtett menedéke. A csend szeretetével olyan nagy ajándék jár, ami az egész életre elég. Mivel nem fogad be hamis kritikát, az önkritika mérlegelésére is időt szán. Nem szúr meg szavakkal mást, nem keresi az irígységet, nem padlója az elégedetlenség, s nem plafonja a határtalanság és a halhatatlanság.

Azt gondolták, az ikerbátyád marad csak meg, mert Te, legutolsó, kis tizenkettedik, olyan gyenge vagy...
Csalafinta a sors, hogy éppen fordítva történt. S tragikus, hogy ő nem lehetett aztán veled.
Téged, valami derűs tenniakarás vitt mindig előre.

Trianon előtt, hat hónappal születtél, a rólatok elnevezett tanyán, Vámospércs mellett. Egy régi, 1867-es térképen, még Izsó-tanyának van jelölve. Valamikor ez után lehetett a tiétek. Most is másé, de nekem mindig a Te szeretett Varga-tanyád marad, amit megmutattál, messze az útról, ahogy Újléta és Vámospércs között haladtunk. Ha egyszer lebontják, nekem akkor is megmarad. Ha ott laknék, megvenném...

A Te fiókjaidban is ilyen sárguló lapok voltak, mint most az enyémek.
A tükrös szekrényben, mit házasságotok alkalmával vetettek nagyapámmal. Benne voltak a régi papírok, szemüvegek. Tükréhez, s ajtajaihoz tűzve, képek és képeslapok. Gyakran nézegettünk ezeket, s mesélted, hogy ilyen barnuló, sárguló ruháid voltak. És mindig szeretted volna, egyik nővéred, - talán Eszti -, egyetlen piros ruháját magadra venni.

Három, gyűrt szélű, sárguló lap került a kezembe. Mindig hever a táskámban valamilyen.
Egész nap a fejemben járt a múlt, s hessegettem vele a jövőt, hogy Rád gondolhassak. Rólad szeretnék írni. A Te kincseidről. Milyen sokat jelent még ma is nekem.

akadt egy óra csendem.
gondoltam, írok valamit
aztán meg nem volt kedvem,
csak a placebot hallgatni,

A kilencedik az utolsó, a nyolc pedig úgy tűnik előrébb vergődött.
Minden az Ötödik emeletről indult, itt már csak magam voltam és minden ami bennem keringett, itt vágyta meg a közérdekűt.
Fürdőszobámban gondolatok folytak a zuhanyrózsából, a konyhapulton már nem is igen zöldséget hanem mondatokat szeleteltem, és az éjjelek kifacsarták belőlem a betűket.

A dombot úgy képzeljék el, mint
amit a hangyák... hogy a kéregdombot
kik hozták össze, az egy jó kérdés.
Mindenesetre a kéregdombról, ha oda-
csahol, hiába próbálja visszahívni a
kutyáját bárki embergazda.

Emlékreformálás. Most amikor az első univerzális
ipar-automatizálási rendszer vette kezdetét és az
interoperabilitás egyre nagyobb teret nyer az
innovációban elmerültek között, most nekem az
emlékeim messze fontosabbak.

(Sojourn 4628)

Média, ketrecharcok. Megébredtél a hangos
bemondóra. Utolsó strand a tél előtt.
Szomszéd? Telepátia? Átutazhattál a terminálon,
egy másik város, nem értettek, csak a testbeszéd.

Berendezés alakítására
Alkalmas a huzatos szoba
Ha biztosítják a szellőzést a helyiségekben
Mindenki boldog lesz
Még a háromfejű adóellenőr is

Nem tudtál beépülni közéjük.
Mindig odébb rúgott valaki,
mint nehezen törhető diót.

Film-vékony olaj volt rajtad. Mint almán zsíros hamv.
De ezzel neked el kell számolni. Mintha fölszippantott
illúzió. Az, hogy téged majd, hogy te majd valakit érdek
nélkül, mint láng az olajat. El kell-e számolni a
szeretéssel?

Részvétem a kedves feleségének. Amikor panaszolta -
a diófa alatt ült - hogy a háta közepébe sugárzik a
fájdalom, tudtam, hogy nagy a baj. Jó lett volna
a svájci kezelés, tízezret adtam bele, de az mit ért. Úgy
tudom nem is volt hivatalosan a kedves felesége, az
első feleségnek is részvét, ha ugyan.

Galambos Attila szívesen fölmegy a
padlásra. Molylepkét öl. Szürkület az
erre legalkalmasabb, amikor a lepkék
beltérhez képest világos ablaküvegre
telepednek. Megfejthetetlen, mintha őt
várnák kiterített szárnyaikkal, nagyujját
végignyomja az utolsó puha testen is.
Valamikor idejárt föl verset írni.

Ella tartózkodó a férfiakkal. Enyhe megvetést
sugároz, kis felsőbbrendűség, amitől megriadnak
az utánameredő fiúférfiak. Az Andrássy út
szervízútján parkoló autókból duda, amonnan
biciklicsengő. Ella, mint a kelő nap, ha kedvenc
sárga-fehér szettjében megjelen.

Persze megint Istennel szeretnél takarózni, hogy majd a divinális akarat megmenti a helyzetet. De ez alkalommal már nem megy: megmaradásodért mostmár tényleg gondolkodnod kell, azaz sorsodért nem ruháztathatod másra a felelősséget, meg kell tudnod, miért jutottál ilyen helyzetbe. Pontosan: miért hagytad, hogy így legyen?

természetes fellépni gondolattal a gondolat ellen. A gondolati lény tudatos önkioltása, pusztán azért, hogy az ember ne szenvedjen. Amikor elhagy a szeretett lény, a hiányát pont az együtt töltött idők gondolati megsemmisítése, az emlékek kiiktatása számolhatja fel...

Pszichikai szinten azok vannak előnyös helyzetben, azok tudják legjobban elviselni a sors kikényszerítette magányt, akik életükben egyszer már lemondtak mindenről. Az már tudja, hogy ha az ember lemond mindenről, minden amit ezután kap az élettől, ajándék! Ez az újjászületés feltétele, hisz elsősorban fel kell ismerned, mi az amit elvesztettél, mit jelentett számodra. Addig azt hitted, önmagad az vagy, amit birtokolsz, ami a tied.

még vágyni se tudsz rá, mert magába zárt a szenvedés, még önmagad se voltál, kínzó, végbemaradt gondolatok gyötörnek. Már nem tudod végiggondolni magad, részeidre szakadva sodródsz, érzed hogy nem találsz partra. Persze ennek gondolatától bekövetkezik a még rosszabb, a pánik. Teljesen magadra vagy utalva, nincs külső segítség, pszichiáterek normái nem személyedre szólnak, aki érted szólna, s kiemelhetne, elment.

Olyan hullámzó most minden,
se tavasz se tél se nyár se ősz.
Te vagy itt a legszebb, hidd el.

Szipolyoznak a gondolatok, éjjel... Egy nem természetes állapot, mert a gondolatok önemésztőek, ellened vannak, s önnön ellenségeddé tettek. Mert felemésztették a természetes állapotodat, a békét. Vagy a természetes harcot a kétségeid ellen, hisz nem tudsz ellenállni gondolataid burjánzásának.

- Szia. Te. Figyelj. Há’ mindent tud, nem?
- Kicsoda?
- Hát a Tóth Vera. Láttalak a koncerten.
- Az biztos. Minden stílusban..
-... és akkor még jól beszél a számok között...
- Igen. Kellemes, közvetlen hangon...

A katona hegedűje
Victoria Stjerna és Emma Johansson koncertje

Amikor a harcok elcsendesültek s a seregek elvonultak, egy francia katonát Velencébe vitte sorsa, ahol megismerkedett egy olasz hegedűkészítő mesterrel. Sokat tanult tőle, míg végül jobb és jobb hegedűk kerültek ki keze alól. 1750-ben egy különlegesen kiváló hangszert épített, amelynek sorsát nehéz lenne nyomon követni. Azt azonban tudjuk, hogy ma is épségben van, és a minapi koncert szólistájának 2017-ben itélte oda egy nemzetközi zsűri, hadd szólhasson az tovább az ő kezében.