Az ablaknál álltam, és bámultam az esőt.
Szemembe furcsa mód,
Az utcai lámpa fénye szűrt homályt,
S elnyomta egy szép, meztelen nő körvonalát.
Ablakomon, úgy peregtek le, a cseppek,
Akár órámon a hosszú-hosszú percek.
Majd elállt az eső,
Utána, csak a vizes járda maradt.
Nyomában, szépen, csendesen;- az idő haladt.
-------------------------
Amikor lelkem magányában,
A vágyakozás, szenvedéllyel teli,
Viharos tájain botorkál,
Rád gondolok; s megérzem, megértem,
Nélküled mily üres;- minden.
Akkor olyanná válsz szemeimben,
Mint az apró, csillogó gyöngy,
Ami nyári zápor idején,
Végig gurul;- a poros falevélen.