Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Árnyékban - 11. rész

, 205 olvasás, Aurora White , 10 hozzászólás

Fantasy

Átkos Erdő IV.

Egy útitárssal gazdagabban vágtam neki a rengeteg folytatásának.
- Most is tudsz telepatikus kapcsolatot létesíteni a testvéreddel? – kérdeztem hirtelen Uhla-tól.
- Ha elég óvatos vagyok, akkor igen. Anyánk nem szerezhet róla tudomást.
- Kérdezd meg tőle, hogy érzi magát – ajánlottam séta közben. Épp egy bokros-bozótos részen vágtunk át.
- Azt mondja – tolmácsolta Uhweln szavait -, jól van, és már kipihente az út fáradalmait.
- Ez nagyszerű – lelkendeztem, miközben próbáltam magunknak utat vágni.
- Az, csak sajnálja, hogy nem lehet itt köztünk, s beszélgethet ő is velünk.
- Meghiszem azt! De nem kockáztathatunk!
- Igen, ő is így gondolja. De most kénytelen vagyok megszakítani a kapcsolatot, nem vehetik észre…
- Értem – feleltem, kissé elszontyolodva. – Messze van még az erdő túl vége?
- Hát, még igencsak mennünk kell, hogy elérjük. Utána már én sem mehetek tovább.
- De miért? Itt hagysz egyedül a veszélyekkel?
- Én itt élek, és ne feledd, te vállaltad a kockázatot.
- Igazad van – mondtam egykedvűen és egy nagyot hasítottam a bozótból.
- Kérdezhetek valamit? – fordult hirtelen felém. – Remélem, nem haragszol meg érte…
- Kérdezz, csak nyugodtan, legfeljebb, ha olyan, akkor nem válaszolok rá.
- Az érdekelne, miért hagyod el szüleid, barátaid, s az iskoládat. Megér neked ennyit belevetni magad az ismeretlenbe, egy új életet kezdeni? – szavai hatására megálltam, s a kezem ökölbe szorítottam, s néhány percig így álltam magam elé meredve.
- Valami rosszat mondtam? – így Uhla. Én viszont oda sem figyelve ez utóbbi mondatára, megadtam neki a feleletet:
- Tudod, én egy kissé álmodozó természet vagyok. Szeretek néha elkalandozni, olyan helyeken járni, mint, amikről a könyvek írnak, bejárni a világot, utazni a hajókon… De sok embernek nem tetszik ez a fajta hobbim, pedig nem teszek ezzel rosszat senkinek, ellenben egyre többen kirekesztenek a társaságukból, mások pedig büntetéssel sújtanak.
- Látom a büszkeség beszél belőled – véleményezett higgadtan útitársam. – Ez miatt nem érdemes otthagyni a régi életed.
- Nemcsak erről van szó…
- Hát?
- A szüleim két éve váltak el egymástól. Apám igazán jól megértett engem, tanácsokat adott, meghallgatott, s gyakran ajándékozott izgalmas regényt nekem. Egyébként ő volt az, aki megszerettette velem az olvasást.
Most pedig, hetente egyszer, ha találkozom vele, akkor sem figyel rám, barátnője minden figyelmét leköti, nincs ideje, hogy velem foglalkozzon – tört immár ki elemi erővel belőlem a keserűség. Anyám pedig még annyit sem törődik velem. Örül, hogyha büntethet.
Barátaim nem nagyon vannak, akikért érdemes lenne ott maradnom. Egyetlen barátnőm van csak, aki nem hisz nekem. – hosszan, csendben álltunk, egymás mellett, míg végül az unikornis megszólalt:
- Átérzem szomorúságod, fájdalmad; mindig rossz elveszteni a szülőnket, s a legrosszabb az, mikor magunknak kell ezzel szembesülnünk. Nincsenek barátok, akik enyhítenék a fájdalmat. Viszont én még mindig azt mondom, ennyiért nem érdemes feladnod a régi életed!
- Én viszont semmi értelmét nem látom a folytatásának – mondtam, s mintegy lezártnak tekintve a témát folytattam utunk megtisztítását.
Egy jó darabig csendben haladtunk egymás mellett. Azt hittem már vége sem lesz ennek a bozótosnak, míg végül sikerült átverekedni magunkat. A túloldalon nagy meglepetés fogadott minket. Valami, amire egyáltalán nem számítottunk.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Aurora White
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 205
Regisztrált: 2
Kereső robot: 23
Összes: 230
Jelenlévők:
 · PiaNista
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.1483 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz