Amatőr Művészek Fóruma

interaktív kortárs művészeti portál

Navigáció

A1 - 1008 X 80px

Vers: Ólomlábakon

2009-05-18 23:36:21, 235 olvasás, leka , 4 hozzászólás

vers, versek, somolygó, mosoly, kacaj, nevetés, humor,

A fájdalom, jaj, úgy belém hasít.
A kínom mardos, minden mást lassít.
Gyötrődöm egyre, úgy fáj a fogam
hogy belehalok. Jaj nekem! Olyan
mindegy már, mi lesz. Csak várok.
Az előtérben, és föl-lejárok
Agyvelőt rázó, zúgást hallgatom,
menekülnék, itt az alkalom.
De mégse! Sajdul bennem gyötrelem.
A párom is fog, aki jött velem.
Nyugtat: - Van idő! Hamar túl leszek,
és estére már én is jót eszek.
Nyílik az ajtó, én következek
Az égiekkel most szövetkezek:
Istenem! Segíts! Oly nagyon félek.
Ólomlábakon, lassan belépek
A fekvőszékbe beleszédülök.
Remegek, fázok, halni készülök.
Számat kitátom. Fúrás, majd tömés
következik, s némi zümmögés.
Nem is fájt! Csak néhány mozdulat
még, s elengednek. Mint riadt nyulat,
kit puska riaszt – szaladtam haza,
lábam repített, s mindenem laza

2006-11-20

Kinyomtatom