Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Megszabadultam

, 436 olvasás, cickany , 0 hozzászólás

Ezerszín

Megszabadultam,

a hideg fűben heverek felszabadultan.
Nem engedtél el,
hát megszöktem magam.
Lelkem börtönéből
két út vezetett kifelé;
az egyik, amit én török,
a másikat te tárnád elém,

de nem tetted meg nekem.


Ki tudja, meddig tengődtem
a rácsok mögött,
néha menekültem volna őrülten,
vagy azt hittem, a fogság örök.
Hiába téptem láncaim,
nem engedtek elmennem,
nem tudja senki,
lehet, jobb volt odabent.

De ennek most vége.


A rácsok szét vannak feszítve,
a föld még hallja
zakatoló szívverésem.
Még mindig ott van
egy elhullajtott könnycsepp
a tölgyfa alatt,
ahova félelem elől rejtőztem,
könyörgő imám is ott maradt,

mely gyengén szállt a szabad ég felé.


Amerre futottam,
velem rettegtek a fák,
én kijutottam,
a fák reszketnek tovább.
A bokrok ágai még csapkodnak,
tüskéik véresek,
néhány letépett szövetdarab
az indákról integet

a hűvös esti szélben.


Véget ért az erdő
a széles domboldalon.
Eddig volt bennem erő,
itt ledöntött a fájdalom.
Napok óta fekszem a fűben,
itt nem keres senki,
börtönöm már üres.
Valóban ennyi volt megszökni?

Csak akarat kellett hozzá.


A magány mezején
a virágok illatát érzem,
a világ már az enyém,
az üresség az életem.
Itt fekszem a réten,
felkelni már nem fogok.
Nem azért, mert erőm nincsen,
hanem mert nem akarok.

És a magány mezején holnapig meghalok.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Vers
· Írta: cickany
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 207
Regisztrált: 1
Kereső robot: 30
Összes: 238
Jelenlévők:
 · Atime


Page generated in 0.2623 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz