Navigáció


RSS: összes ·




Regény: A Nap szelleme XI.

, 320 olvasás, Nezumi , 1 hozzászólás

Fantasy

Hajnalban a Nap besütött az ablak fa rácsain, és az alvó párra esett aranyló fénye. A lány haja szétterült a gyékényen, vörös színben fürödve az erőtlen sugaraktól. Békésen szuszogott, és a fehér takaró légzésének megfelelően emelkedett, majd süllyedt.
A mellette fekvő fiú lassan ébredezett. Felkönyökölt, és egy ideig gyönyörködött a látványban, majd átfonta karjaival az alvó lányt, és újra mély álomba merült…

Rukosuke érezte, hogy ez most más, mint az eddigi kalandjai. Tudta, hogy ez a lány sokat jelent neki, és hogy védelmezni akarja, míg csak teheti, és míg csak él. Nem mehet tovább, itt kell maradnia. Igen. Ha a csapata útra is kel, de ő itt marad. Itt, Hitorival. Közelebb húzta magához, miközben hallgatta a lány egyenletes szuszogását. Óvatosan megsimogatta Hitori karját, és most újra érezte, hogy van ebben a lányban valami, ami nem evilági, hanem valami sokkal magasabb, tisztább dolog.
A lány felkelt, és szembefordult a fiúval.
- Jó reggelt, kedvesem - mosta Rukosuke halkan.
- Neked is - Hitori inkább befészkelte magát Rukosuke ölelésébe, és szorosabbra fonatta maga körül az ölelő karokat.
Rukosuke belefúrta arcát Hitori hajába, és élvezte az illatát. Megcsókolta a lány feje búbját.
- Köszönöm neked a tegnapot - suttogta a lány.
- Te köszönöd nekem? Jaj, te lány - Rukosuke megölelte, és adott neki egy csókot - Nem tudod, mire tanítottál meg engem.
Hitori szemei nagyra tágultak.
- Mire?
Rukosuke elmosolyodott.
- Majd később. Most siess, öltözz, és próbálj csendben elmenni, nehogy folt essék a tisztességeden.
- De…
- Semmi de. Te makulátlan voltál, és most is az vagy, de a rossznyelvek nagyot marnak. Ha majd minden elcsendesült, akkor…
- Akkor folytatás következik - mosolygott Hitori - Igazad van. Megyek.
Rukosuke nézte, ahogy a lány felkel, és összekészülődik, s nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy Hitori egészéből árad valami megfoghatatlan isteniség. A kecsesség, és a nyugodtság, ami a mozgásából áradt, nem emberre vallott.
- Hitori… - kezdte.
- Igen?
Rukosuke nyitotta a száját, hogy kérdőre vonja a papnőt, mit gondol az ötletéről, de végül inkább így folytatta:
- Még látlak, ugye?
Hitori elmosolyodott.
- Természetesen. Engedelmével, uram…
A lány játékosan meghajolt, majd kiosont a szobából. Rukosuke pedig ottmaradt kételyek között. Abban azonban biztos volt, hogy Hitori nem mondd el mindent…


Délután együtt mentek ki a falu mögötti rétek egyikére. Hitori hanyatt dőlt a füvön, és az égen úszó bárányfelhőket nézte. A lengedező szél lágyan simogatta az arcukat.
A lány egyre elérkezettebbnek látta az időt, amikor színt kell vallania. De azt is tudta, hogy ha mindent elmond, semmi sem lesz már ugyan olyan, mint régen. Nem akarta eddig tudomásul venni, hogy ők ketten mennyire különböznek. Úgy érezte, ha egyszer elmondja, vagy kimondja, akkor mindennek vége. És minél tovább halogatta, annál jobban akarta kizárni tudatából az igazságot…
Rukosuke mellette ült. Néha felnézett az égre, mikor Hitori valami formát mutatott neki, de egyébként a reggeli gondolataival volt elfoglalva. Ha Hitori nem egészen ember, akkor micsoda? Vagy ez csak puszta képzelgés? Lehet. De az is, hogy a megérzése helyes. Akkor pedig…
- Rukosuke! Rukosuke, figyelsz rám? Hahó! - Hitori kedves hangja visszarángatta a Földre.
- Tessék? - kérdezte a fiú.
- Azt kérdeztem, figyelsz-e rám - ismételte meg a lány.
A szél megállt, és a madarak elhallgattak.
- Én…
A fiúnak feltűnt az őket körülvevő csönd, és elnémult. Hitori megzavarodva nézett rá.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Csss - intette le Rukosuke - Hallgasd!
Hitori fülelt.
- Én nem hallok semmit - mondta.
- Igen. Pont ez a lényeg.
A madarak elnémultak, a szél megállt, a levelek pedig mintha már nem susogtak volna titkokat. Rukosuke tovább fülelt
- Érzem, hogy baj lesz. Minden olyan…
Végig sem kellett mondania, és máris átvonult a rét felett egy sötét árny, tele negatív energiával… és ez a valami egyre csak közeledett a három falu felé.
Hitori felpattant, és Ruko megint látta azt a furcsa tekintetet, amit akkor látott, mikor a lány először akadt össze egy démonnal. Hitori aztán szó nélkül elrohant a falu felé.
Alig tudott lépést tartani a papnővel. Mintha a lány úszott volna a levegőben. Léptei gyorsak voltak, és zajtalanok. A bekötőösvényen haladt el felettük a fekete felhő. A falu határában állhattak.
- Mi a fene – kezdte Rukosuke, de a kérdésére egyből megkapta a választ.
- DÉMONOK! - sikította az egyik nő - Démonok vannak itt!
Valóban. A fekete felhő eleje irányt váltott, és a föld felé közeledett.
Rukosuke és Hitori azonnal a kis házba rohantak, ahol a fegyvereik voltak. A lány magához vette a katanaját, majd visszatért a szabadba, Rukosuke pedig követte kardjával együtt. Kinn várták a démonokat a fa tornácon. Harotaru kijött utánuk. Rukosuke aggódott barátjáért.
Még nem kész a harcra…
- Ez így nagyon nem lesz jó - mondta - Harotaru, szólj a többieknek. Itt nem lesz elég három ember.
Harotaru visszament a házba, majd kisvártatva visszatért a zsoldos csapattal. Mindegyik kezében ott volt a kard, vagy a lándzsa, de Hitori tudta, hogy még így sem lesznek elegen.
A felhő egyre csak közeledett, és földet ért.
A belőle kibontakozó démonok pedig rávetették magukat a falura.
Betörtek az emberek házaiba, és elvették nemcsak a tyúkok, és a lovak, hanem az emberek életét is. Egy tűzdémon nyomán felégtek a házak, és lángokban állt a fél település.
- TAKARODJATOK INNÉT! – rántott kardot azonnal Hitori. A katana éle felragyogott.
Rukosuke is kardot rántott, de látta, hogy Hitori pengéje ismét megváltozik… Talán az aura, vagy valami, de érezhetően ugyan az történt, mint legutóbb a démonnal való viaskodásban.
Meg is tudta, mikor Hitori egyetlen vágással kettészelt egy nagyobb testű szellemet. A penge éle ragyogóan fénylett, és a markolat arannyá vált. Pont úgy, mint akkor.
Hitori egyet ugrott, és máris két szellem vesztette fejét. Lendítette kardját, hogy lecsapjon, s újabb démonok haltak meg. Rukosuke sem tétlenkedett, és egy gyors mozdulattal végzett még néhánnyal.
Hatalmas volt a kavarodás, mindenki küzdött a rájuk szabaduló szellemsereggel.
Hitori varázsigéket húzott elő, és egy pontos dobással megmentette az egyik zsoldos életét.
- Katana odoru! - kiáltotta Hitori.
A kard pengéje felizzott, és a markolatból kicsusszant egy másik él. aztán az egész kettévált, és a lány csakhamar két kardot forgatott.
Rukosuke csak nézett. NA EZ például kimaradt… Majd megrázta a fejét, és visszatért az eredeti tevékenységéhez, azaz a szellemirtáshoz.
Hitori egy kardlendítéssel elvágott egy újabb szörnyet, és egy hátrafelé történő feltartó szúrással kivégzett egy másikat. Jött egy hátulról, és a jelek szerint Hitori nem vette észre. Harotaru odafordult.
- Hitori, VIGYÁZZ!
A papnő csinált egy hátraszaltót, ráült a közeledő százlábú hátára, majd a nyakába szúrta az egyik kardot.
A falu lángokban állt. Asszonyok sikoltozását, és gyermekek jajveszékelését lehetett hallani. A férfiak felkapták, amit találtak, kardot, íjat, ásót, és támadtak. A szellemhorda fogyni látszott, de még mindig sokan voltak veszélyesek.
Hitori leugrott a százlábú hullájáról, és levágott egy másik démont. Vére ráfröcskölődött a ruhájára. Időközben ő, és Rukosuke egymás közelébe kerültek.
- Na tessék, most szerezhetek magamnak másikat… - mérgelődött a lány.
- Te szegény - vágott le egy malacképű démont Rukosuke - ez legyen a legnagyobb bajod…
Hitori elnevette magát, és egy újabb varázsigét dobott a közelükben lévő démonra.
Harotaru is előkapta kardját, de sebe messze nem vol olyan állapotban, hogy minden erejét be tudja vetni, így nem tudott olyan gyorsan dolgozni. Minden kardcsapása után pihennie kellett, és úgy érezte, kilométereket tett meg.
A papnő látta, Harotaru, és a többi ember fáradalmait.
- Ez így nem mehet! - kiáltotta - Így értelmetlen!
- Ötletek? - kérdezte Rukosuke.
- Éppenséggel vannak - válaszolt Hitori - Fedezz!
A lány leszúrta az aranyló kardokat a földbe, majd elővett két varázsigét, és két ujja közé fogva őket, mormolni kezdett
- Om naga shiwa amo, om naga shiwa amo, om naga shiwa amo, OM NAGA SHIWA AMO… TAKARODJATOK!
Egy fénnyaláb végigszáguldott Hitori kezéből, és átszúrta pár démon szívét, akik azonnal elporladtak.
- Akartok még, férgek? - kérdezte még mindig fénylő kézzel Hitori. Egy démon odakapott, még épp elérte a lány testét, de Hitori nem törődött vele, egyszerűen megolvasztotta. Tudta, hogy megsérült, de nem becsülte olyan nagyra a kárt, és most ideje sem volt ezzel törődni.
A démonok meghátráltak. Hitori újból kezébe vette a két kardot.
- Miszlikbe aprítalak benneteket! KATANA ODORU!
A kard felizzott, és Hitori csatába kezdett néhány szellemmel, akik még elég bátrak voltak a támadáshoz. Érezte, hogy szúr az oldala. Biztos a kimerültség. De folytatni kell… Körülötte mindenki segített. Rukosuke vele szinkronban irtotta a betolakodókat. A jól képzett harcosok is pusztították a hordát. A démonok száma egyre csak fogyatkozott.
Végül a maradékuk feladta, és távozott.
Hitori lihegett. Úgy érezte, le kell ülnie. Térdei remegtek.
A falu majdnem porrá égett, alig maradt meg pár ház. de a lakosok nagy része életben maradt. Hitori összetette karjai markolatát úgy, hogy a pengék egymással ellenkező irányba legyenek.
- Katana… yasumu…
A kard felizzott, és a másik él szépen visszacsusszant a helyére, Hitori pedig letörölve a pengét, visszarakta a kardhüvelybe.
Rukosuke odament a lányhoz. Arcán egy nagy vágás volt, szája szélétől a füle tövéig, ruháján, és karjain karmolások éktelenkedtek. Szemei viszont csillogtak, boldogan, és hálásan, és ahogy közeledett Hitori felé, egyre erősödött benne az érzés, hogy a karjaiba kapja, és szíve minden melegségével megölelje őt. Mert hálás volt, mert féltette, és mert teljes szívéből szerette.
- Jól csináltad, kislány. Szép munka volt - mondta, miközben nyújtotta a kezét - Jól vagy?
- Igen, azt hiszem - kelt fel Hitori, de hirtelen felnyögött, és az oldalához kapott.
Rukosuke odanézett, és látta a Hitori tenyere alatt egyre csak növekvő vörös foltot.
A fiú szemei elkerekedtek, amint felfogta, mi történt.
- Ne… - kezdte Rukosuke - Kérlek, ne…
Hitori megnézte tenyerét.
- Úgy tűnik… mégis… - mondta halovány hangon.
A papnő térdre rogyott, és teste tehetetlenül zuhant a föld felé. Rukosuke még esés közben elkapta, így csak a térde verte föl a vérrel szennyezett sarat.
- Kedvesem, ne… VALAKI! SEGÍTSEN!
Hatan rohantak oda, és bevitték Hitorit az egyik házba, ami megúszta a tűzvészt. A gyerekek aggódva álltak az ajtóban. Szüleik nem engedték be őket ahhoz, aki fölnevelte őket. Nem akarták, hogy így lássák Hitorit. Élete talán utolsó óráiban…

A messzi palotában pedig Kuraikaru eszelősen felnevetett. Hamarosan eljön a papnő holttestéért, majd magát is megöli, hogy együtt mehessenek a mennybe. Sárga szemei kivilágosodtak. Hamarosan a kezeibe kaparintja gyönyörű angyalát.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Nezumi
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 302
Regisztrált: 1
Kereső robot: 23
Összes: 326
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.4391 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz