Csak egy szó, semmi több, hittem a csodában
ketten egy szobában, de a valóság ébresztett
túl korán van… mert a válasz nem kérdő
az öröm korai volt, de a bánat már késő
ennyi most, kiszálltam végül, szárnyak nélkül
szarul de büszkén, csak hogy legyen mit mesélnünk
mit mondhatnék még? feltettem mindenem egy lapra
és te szemrebbenés nélkül úgy hagytad… elb*szva
máig sem értem az egészet, de ki tudja?
rajtad kívül senki, talán majd az idő megoldja
mint minden mást… a magyarázkodást most halaszd el
megbántad? kár! már nem hiszem el egy szavad sem
az elején tisztáztuk és előre megmondtam
őszinteség nélkül nem lehetünk együtt a legjobbak
ahány ember, annyi szív, de a bástya ott borul
hogy elengedem a kezed… remélem nélkülem is boldogulsz.