Néha úgy érzed túl
Messzire úsztál a tóba,
Viharfelhők egyre
Magasabbra tornyosulva.
Szülők rohannak…
Nincs idő a szóra,
Létfenntartás a fontos,
Nem a játék a móka.
Te pedig felesleges vagy…
Ez a gondolat
A kétségbeesésen túlra,
Klausztrofóbiás
rettegésbe sodorhat.
Jön valaki…
Azt mondja jó barát:
Így nyomja kezedbe
az első port vagy tablettát.
Lehet úgy hiszed
kis kiruccanás
elfogadod az új, könnyed,
lebegő érzést amit ád.
Mily jó- mondod:
Kitisztítja az ember fejét,
Mintha eltűnt volna
A sok régi üledék.
Csak aztán jön a melankólia,
Az állandó idegesség.
Ez lenne az úgynevezett
Pszichés függősség.
Ha késik az esedékes adag,
Kialudnak a fények,
Fejedben, mint elszabadult ló patái
Dübörögnek, dübörögnek…
Elrettenve ébredsz rá:
Érted jön … érted!
Persze hogy fáj.
Hisz az ember agya is csak izom,
Ennek egy kis zuga zakatolva
Követeli- hol az adagom?
Fejed mintha üvegcseréppel
Lenne tömve,
Mint az állat kéred a részed
Vonyítva, nyüszítve!
Néha úgy érzed
Túl messzire úsztál a tóba…
Ám csak addig süllyedsz,
Míg el nem ér az alja.
Ne engedd hogy hóhérod legyen a drog-
Ez a förtelmes fantom,
Hisz az emberi agy a világot
Megváltoztatni képes izom!