Navigáció


RSS: összes ·




Regény: A szivárvány túloldalán XIV.

, 332 olvasás, Aurora White , 4 hozzászólás

Fantasy

- Hol voltál? – kérdezte Áron – A terepet derítetted fel?
- Aha – hazudtam szemrebbenés nélkül.
- És mit találtál?
- Semmit. Semmi említésre méltót.
- Hmm. Akkor a másik irányba megyünk, a patak felé.
Teljesen lelombozott a tudat, hogy valószínűleg végig tudták, hogy merre van a víz, ráadásul nekem nem sikerült megtalálnom, ráadásul úgy tűnt, csak pár méterre volt tőlem. Teljesen elszomorított a tudat, hogy megint csak kevéssel vétettem el a helyes irányt, mint a barlangban.
- Mivel ilyen jó voltál, hogy kérés nélkül felfedezted nekünk a terepet, megjutalmazunk egy korty üdítő vízzel – indítványozta László és felém nyújtotta kulacsát, amit én a körülményekre való tekintettel hálásan fogadtam tőle.
Miután szomjamat ilyen tér oltottam, elindultunk a folyás felé és feltöltöttük tartalékainkat. Szerencsére a medre nem volt túl mély, így nyugodtan átvághattunk rajta.
Tudtam, nem tarthatunk folyton abba az irányba, amerre épp meneteltünk. Amint módunk lesz rá, jobbra kell fordulnunk a szivárvány irányába, egyelőre viszont csak előre mehetünk, egyenesen előre, ugyanis az említett irányban függőleges meredélyek magasodnak megmászhatatlanul.
Utunkat gyakran keresztezték hűsítő források, valamint szintén üdítőleg ható folyóvizek, viszont az ösvényen minduntalan csak előre tudtunk menni, nem pedig a hőn állított cél irányába.
Hamarosan váratlan akadályba ütköztünk. Hatalmas szarvasbogárszerű lények egy csoportja állt szemben velünk. Mind ember nagyságú volt és teljesen ugyanolyan, mint az említett élőlény; talán csak azzal a különbséggel, hogy szemük zöld volt, mint a legtöbb ragadozóé.
Ha egyedül lettem volna, biztos igyekeztem volna mielőbb kikerülni őket. De így, útitársaimra hagyatkoztam és meghúzódtam a háttérben.
- Mi legyen? – kezdtek bele a rablók a tanácskozásba.
- Fel kell vennünk velük a harcot. – vélte László.
- Géza, te jobbról támadsz – mondta Áron az egyiknek -, te balról – szólt a következőhöz – Laci, te elölről és én meg hátulról – fűzte még hozzá.
- És a kölyök? – kérdezte a számukra nagyon is észszerű kérdést a negyedik bitang, akinek továbbra sem tudtam a nevét.
- Igazad van… - töprengett a bandavezér -, nem rég is majdnem meglógott. Ő… ő, veled megy.
Így történt, hogy nekem is fel kellett vennem a harcot az ellenséggel. Kaptam egy kardot is, amivel támadhattam, nem akartak kinyiffantani, szükségük volt még rám a kincs megtalálásához.
Hosszú és kimerítő harcnak néztünk elébe, ugyanis mindegyikünkre három óriásbogár jutott. A fegyverként használt óriási csápjuk erősnek és nagyon ellenállónak tűnt. A karomon meg is sebesültem, szerencsére nem túl súlyosan. Viszont az egyik martalócnak tőből levágták a kezét, a László nevezetű pedig a fejét hagyta a csatatéren.
Végülis, ha csak négyen, de túléltük a csatát. Sikerült legyőznünk őket. A gazfickók nem sok részvétet tanúsítottak elhunyt társuk irányában. Mielőtt otthagyták volna, még gondosan átkutatták a zsebeit használható tárgyak után, találtak is néhány aranytallért – szám szerint négyet -, amin sehogy sem tudtak elosztozni. Végül úgy döntöttek, kénytelenek engem is belevenni a számolásba, így valamennyire sikeresnek gondolhattam már az utamat, még akkor is, ha nem találunk semmit a szivárvány túloldalán.
Rövid pihenő után, a menetelés folytatásának láttunk.
Közben észrevettem jó pár apró fehér valamit a talajon, amiről észrevétlen közelebb hajolva megállapíthattam, hogy bogárpeték! Gyanúm szerint a hatalmas szarvasbogarakéi lehettek. Néhányat ügyesen zsebre vágtam. Hátha még jól jön valamire! Talán néhányat ki tudok képezni harcos alakulati tagnak.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Aurora White
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 321
Regisztrált: 1
Kereső robot: 19
Összes: 341
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 0.326 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz