Az emlék, múltad utóíze,
tested része, sejtjeidben olvad szét.
Lehet édes, keserű,
gyilkos, vagy meseszép.
Az emlék befejezett valóság,
mégis változik.
Az idő, életed szobrásza
mi rajta éjjel-nappal dolgozik.
Éles sarkait felejtéssel csiszolja,
mik felsértik lelked.
S könnyel tisztogatja meg
a kőbe vésett éveket.
Megszépíti a legfájóbb perceket,
idővel tűnnek a rossz ízek.
Bölcsességből fonja virágait mindenkinek,
vele túlélhetők a gyötrődések.
Gránit tömbbe zárt képek közt,
márványba szorult lét.
Alabástrom törmelékben
élhető élet a tét.
A tömböket bevonja patinával,
rárakódik nemes penész.
Cipeled, akár súlytalan vagy mázsás,
mert az idők végezetéig Tiéd!