Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Áprilisi tréfa

, 482 olvasás, danielsa , 0 hozzászólás

Abszurd

Foltokban tör rám az öngyilkos vágy:
A sínnel, s talpfával vetett ágy
Lesz már estére vörös otthonom.
Vér mossa ajtaját, rajt kopogom

A dalt, mely ravatalomnál szól majd:
Apám, anyám zokogása – sóhaj.
"Fiam, engedj be mennyi házadba!"
"Ne jöjj, mert szám itt is csak lázadgat…"

Lenn nem figyeltem rád – itt mért tenném?!
Panaszom, sóhajom megértenéd?!
Kétlem! Tudod, hogy meghalni féltem,
Mikor a gyorsvonat elé léptem?!

De bennem volt a kamaszos düh, dac:
Végre újsághasábra juthatsz!
Egyszer én cseszek ki a világgal!
Le a papokkal, hazug imákkal!

Aztán dudálva rohant a mozdony:
Ereim szakadnak, vérem ontom…
Ettől lett vörös a fenti otthon,
Melynek nem mossa vér az ajtaját,

Hisz megszelídült az öngyilkos vágy.
Sőt, nem is kopogtat rajta senki.
Vagy mégis? Anya az: Gyere enni!
De hisz ez csak a szobámé!

Nem azé a rút halálé!
Ma a menü halászlé,
Csak egy icipicit szálkás,
Mint a kedvem: áprilisi tréfás.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Vers
· Írta: danielsa
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 318
Regisztrált: 1
Kereső robot: 20
Összes: 339
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 0.2435 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz