A gazdagoknak mindig rengeteg a gondja,
nem tudják, száz cipőjük közül, hogy bütyküket melyik nyomja.
Bezzeg a szegénynek az az egy kényelmesre van taposva.
Haj, de sok baj van a száz szobával,
dáma veszekszik a szobalánnyal, port hagyott a perzsán
és a tükörfényes római mozaikpadlón, Hercules arcán.
A leány meg, ha hazatér kis hajlékába,
azt az egy rongyszőnyegét az ablakon kirázza,
s belenevet a penészes fal omló vakolatának ördögi rajzolatába.
Ó, kinek vagyona van, mint a tenger,
az egész nap retteg, éjjel aludni nem mer,
fizetett őrük vigyázzák jólszabott öltönye lépteit,
a templomban elfordul, ha Jézus reá letekint.
A nábob portása, ha este hazatér a két szobájába,
kitekint az ablakon s boldog, ha a temploma harangja
éppen vecsernye hangját kongatja.
A krőzus, ha ebédet rendez, leölnek száz ritka állatot,
fél gulya lássa kárat, a felét az ebéd végén a szemétbe hányják.
Akik meg figyelik kintről a csodás lakomát,
megköszönik a kukáknak mennyei tartalmát.
Látjátok mennyivel jobb a szegénynek,
mert ők csak kicsit kérnek, aludni sem félnek
és az Isten ege alatt egyre életet remélnek.