Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Apám

, 251 olvasás, bratanerzsi , 1 hozzászólás

Megemlékezés

Egy őszi délután történt, meglátogatott a családom,
Nem emlékszem, lehet, megbeszéltük talán?
Két teli autóval jöttek, és velük utazott az apám.
A párom boldogan kiáltott: idenézz Erzsi, ki van itt?
Apám a járókerettel bicegett, épp az autóból mászott ki!
Mi történt? Még élek! Ezt most nem értem!
Eljöttél még egyszer, utoljára megnézni engem?

Miért vetted rá magad, hogy meglátogasd a lányodat?
Hiszen van már nyolc éve, elvesztetted az egyik lábad!
Azóta otthon tartózkodtál, a házból már ki sem mozdultál!
Bárhová mentünk, sohasem jöttél velünk,
Pedig mindig mondtuk, nagyon szívesen elviszünk!
Most egyszer csak mégis úgy döntöttél hirtelen,
Beülsz az autóba, eljössz hozzám, megnézel, nem értem…

Csak egy a nagy baj, amikor én megláttalak,
Akkor nagyon szörnyű sejtelmeim támadtak!
Az a gondolat jutott sajnos az eszembe,
Talán soha többé nem láthatlak ebben az életben.
Emlékszem a házban a család szétszéledt,
Te egyedül maradtál a konyhában egy széken.
Sorsodat pedig csendben, halkan, nyugodtan viselted.

Amikor észrevettük, hogy ott ülsz egyedül,
Mindnyájan bűntudatot éreztünk legbelül.
Nem tudtam, de komolyan nem, mit jelenthet,
Az érzés halom, mely akkor hatalmába kerített?
Olyan szerény, ártatlan bárányka voltál ott,
Megsajnáltalak, szeretlek, de hisz tudod!
Magadra hagytunk, mikor mozgásod korlátozott.

A gondolat sokáig nem hagyott nyugodni,
Mi volt az, mi lehet, miért nem hagy aludni?
Most akkor mi lesz, ki fog majd meghalni?
Ismerem az érzést, többször volt már ilyen…
Sajnos tudom, belül, s kívül, milyen a félelem!
Aggódtam magamért, azt hittem most végem van,
Nem tudtam akkor még, ki lesz az áldozat?
A gyerekek, s a család kit sirathat majd?

Közben velem is sok-sok minden megtörtént,
Azt hittem, az eseményt már elfelejtettem,
Négy hónappal ezután, egyik februári hajnalon,
Megcsörrent mellettem a mobiltelefonom,
Tudtam, hogy anyám az, s hogy Veled van a baj,
Mégsem mertem gondolni, ez az utolsó nap,
Sohasem gondoltam, hogy az apám meghalhat!

Most aztán megtudtam, milyen a mély fájdalom,
Szívembe markolt, tépett, és mélyen lenyomott…
Hogyan történhetett meg, hogy az apám itt hagyott?
Miért, miért mentél el ilyen hamar?
Nem maradt már számodra a Földön feladat?
Vagy pont csak ennyi volt, több már nem akadt?
Mindenki dolga végeztével tovább haladhat?

Elhagytad földi porhüvelyedet, kiszabadultál,
Lelked messze szállt, s már boldog talán?
Neked milyen érzés most, hogy itt van a család?
Rengeteg kérdés, s miért, halmozódott bennem,
A válaszokat nekem nagyon nehéz megismernem.
Köszönöm, hogy mégis segítettél ebben,
Hogy álmomban többször megjelentél nekem!

Olyan nagyon jó volt újra látni Téged!
Megérinteni, átölelni, szeretni a lelkedet!
Köszönöm, hogy megismertetted velem igazi lényedet,
Hogy sikerült meglátnom valódi fényedet!
Már csak remélhetem, hogy az én lényem is ilyen,
Végtelen szeretet, boldogság jellemzi a fényem!
Köszönöm a fényt, a bizalmat, s azt, hogy a lányod lehettem!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Vers
· Írta: bratanerzsi
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 325
Regisztrált: 0
Kereső robot: 25
Összes: 350
Jelenlévők:
 · gazzo


Page generated in 0.2055 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz