Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Netes szerelem 17.

, 222 olvasás, Aurora White , 2 hozzászólás

Szerelem

Barbi hanyatt feküdt az ágyán, mellette pedig a telefonja hevert. A plafont figyelte, vagyis inkább bambult csak maga elé. A mobilon egy üzenet volt olvasható, amit hamarosan elhomályosított a képernyőkímélő. Az sms így szólt:
"Szia Barbi! Nagyon jó volt veled. Mikor találkozhatunk legközelebb? Én már nagyon szeretnélek újra látni. Ákos."

A lány a válaszon és az elmúlt napok eseményein töprengett. Fogalma sem volt, hogy hogyan legyen tovább. Kegyetlenség a csók után azt mondani a srácnak, hogy már nem akar tőle semmit, viszont boldogtalan se szeretne lenni egy olyan ember mellett, akit nem szeret.
Miért hagytam, hogy megcsókoljon? – töprengett – talán csak bizonyítani akartam.
Barbi nagyon sokat töprengett, hogy hogy legyen tovább, de semmi értelmes dolog nem jutott eszébe. Bántotta az üres ketrec látványa is; a kis kedvence néhány napja múlt ki, valószínűleg miután Márta leejtette eltörött valamije. Ilyen kis, gyenge állatok könnyen megsérülhetnek. Egyelőre nem akart újat venni, még nem heverte ki a hiányát. Úgy határozott, legközelebb tengeri malaccal próbálkozik majd.
Az ágyról felkelve, arra gondolt, még nem válaszol az üzenetre, jobb lenne egy darabig nem találkozni a sráccal, míg tisztázódnak az érzelmei. Az elhatározástól kicsit megkönnyebbült és bekapcsolta a számítógépét. Szurtosmedve egyből rá is kattintott a nevére:
- Szia! Mizu?
- Szia! Találkoztunk. – írta a választ.
- És?
- Ha arra vagy kíváncsi, igen, megcsókolt.
- Hát az nagyszerű! És milyen volt?
- Borzalmas.
- Hát azt sajnálom, de ideje volt, hogy valaki megcsókoljon már, és tudd milyen érzés.
- De hát írtam már, a tapasztalataimat e téren.
- Tudom, de az évekkel ezelőtt volt, ideje fejlődnöd.
Barbi felállt a géptől és elkezdett járkálni. Tele volt a feje gondolatokkal, arra sem igazán tudott odafigyelni, amit barátnője írt neki. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy határozott, hogy kikapcsolja a gépet, el is búcsúzott Mártától, majd pedig egy könyv után nyúlt. Nem sokáig tudott olvasni, ezért inkább kiment egy kicsit sétálni. Hűvös volt, ezért egy dzsekit húzott. A falevelek már sorban lehullottak, de még mindig látott apró virágokat, mint a focipályán… Erről megint csak Ákos jutott az eszébe.
De hát még csak nem is néz ki jól – gondolta -, ha legalább helyes lenne! Hogy mondjam meg neki, hogy nem jelent semmit? – közben kiért egy kis rétre. Szeretett ide járni, bár mostanában egyre ritkábban látogatta ezt a helyet. Jobbra egy kis domb emelkedett, melyen télen a gyerekek rengeteget szánkóztak, tavasszal pedig mindent beborít a vadvirág.
Balra a kis ér (amit mindenki csak pataknak nevez) folytatása volt látható. Gyönyörű egy vidék. Maga előtt távol a hegyeket látta, beborította őket az erdő.
Hirtelen megfeledkezve a természet csodáiról, eszébe jutott Barbinak az osztálytalálkozó.
De hisz, már csak két három nap van addig – kapott észbe, majd sietős léptekkel – elfeledkezve fiúkról, mezei virágokról – megindult otthona felé, hogy még egyszer elolvassa az emailt a találkozó pontos idejéről és helyéről.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Regény
· Írta: Aurora White
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 303
Regisztrált: 0
Kereső robot: 17
Összes: 320
Jelenlévők:
 · gazzo


Page generated in 1.9455 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz