Navigáció


RSS: összes ·




Vers: November

, 243 olvasás, Landor , 6 hozzászólás

Gondolat

Egy utolsó simogatás,
egy merengő csók most a nappali fény,
kitérő legyintés, lemondás
mi csak egy percig él,
habzó, hideg hullám a folyam sírjában,
jeges kacsintás,
csak ne jöjjön az éj!

Ameddig ér,
még életet gyújt a fény
ledér sugarakban,
míg a nap ott fenn,
s a föld itt lenn
egymást felejtő szerelmesek módján hajnal
búcsúzik, alkonyatra összeér s
újra csak vérvörös dér,
mi összeköthet ridegen
múló tajtékokat

Egy utolsó kiáltás,
taszító közöny tavaszig a tél,
s reménye a szerelemnek
ma újra fabatkát sem ér -
bőszen int, ki mit sem tud
múlón, s tétlenen
az idő késő esti világtalan helybenjárásáról -
habzó hidege a szívekig ér

… maradj hát kicsit, gyengülő alkonyat,
ne add helyed, ne add semmiért!

Megjegyzés: korábban

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Landor
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 186
Regisztrált: 2
Kereső robot: 24
Összes: 212
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi


Page generated in 0.1359 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz