Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Bús, szomorú dal

, 261 olvasás, leka , 2 hozzászólás

Gondolat

Kopár sziklák közt, hol fű nem terem
Ott kezdődött bús, szomorú életem
Az örökké zord, hegyszirt fölött
Szívem a magány fészkébe költözött
Szakadék szélén a lét ingatag
Űzöttként éltem, mint felhajtott vad
Süvítő szélben porig hajoltam
Fejem leszegtem némán, ha szóltam
S amit elhitet már-már a kétség
Elrepült belőlem a reménység
Szemem fátyolos, mégis felragyog
Köztetek – de csak magányos vagyok

Megjegyzés: 1986. 02. 16.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: leka
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 253
Regisztrált: 2
Kereső robot: 33
Összes: 288
Jelenlévők:
 · arttur
 · oprae


Page generated in 0.3165 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz