Amatőr Művészek Fóruma

interaktív kortárs művészeti portál

Navigáció

A1 - 1008 X 80px

Vers: Árnyékunk szinte még…

2009-03-06 08:00:00, 309 olvasás, monaco , 0 hozzászólás

vers, versek, szerelem, szerelmes, szeretet,

Ott járok én, hol szivárvánnyal ébredt velünk a reggel,
a szél visszahozza hangod, s emléked léptem kavarja fel.
Hangod, mi selyemként simul hozzám, s szerelmed tisztán hallom,
oly közel még, hogy árnyékunk szinte még ott van a parton.

A liget fáin harmatcseppek millióiban ott ragyog neved,
s az ébredő nap, sugaraival egyenként simogatva meg,
csillogva áradnak szét, s gyémántként gurulnak a tavon,
könnyemmel együtt lebegnek a tó felszínén, s én hagyom.

Annyi mindent mondanék még, de az idő a végtelenbe nyújtózva
lelkemre kövült emlékeim peremén, magányom hallgatja.
Vajon ki szenved jobban s tovább, ki sorsát alkuba adja,
vagy ki -mert semmit sem tűr- a végzet álmait feladja?!

Mindent akartál, s mindenem kaptad,
s most várom, NE Te légy az első gondolat!

Kinyomtatom