Nem is vagyok boldogtalan
ez csak egy új hegysége a holnapnak
mikor a nap felmagasodik a háztetőkre
a Parlament lomha fényei kialszanak.
Nézem a kupolán túli madarakat,
rájuk füstöl a hajnal kéménye
és az álmosan didergő balkoni kávé.
A leheletem éles, de most nem fáj.
Hiányzott a fény, az átható hideg illata.
Megzörren az ablakkeret,
tétován hajtom beljebb, a ráhulló függöny
libbenése kezemre idéz egy hópihét.
Esik. Havazik.
Zúzmarás tollam kezemben,
leülök az íróasztalhoz, s kezdem.
Mire befejezem, kinyílik a hóvirág.