Tél van, és kint vagyunk,
fekszünk a friss havon.
Szemem bekötve, testem forrón.
Kibontod hajam. Hagyom.
Olvad a jég a hátam alatt.
Fúj a szél és fehér a karika
mi lezárt szemem elé borul…
Torkomat sikoly hagyja el,
tenyered tenyerembe szorul.
Mint a kés, vágnak a hangok és a fények,
Körmöm a húsodba mélyed,
és lassan-lassan lehullnak
az utolsó fehér körök.
Tisztul a fej, búcsúcsókolsz,
s én szerelemből s gondolni rád
emlékül egy jégcsapot török.