Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Isteni színjáték - Pokol, első ének

, 1345 olvasás, SajnosNem , 27 hozzászólás

Műfordítás

Félúthoz értem gyarló életemben
és most körbevesz a sűrű, mély vadon,
az igaz útról én is letévedtem;

- Jaj! - e borzalomról nehéz vallanom.
Hol mindig sötét, szürke félhomály van,
félelem bont rügyet fent a gallyakon;

Nincs nagyobb kín, csak a másik halálban.
Most elmesélem, mit rejt a rengeteg,
s a csudákat is, miket aztán láttam.

Ó! Hát rossz ösvényre tértem - meglehet,
mert az ifjonti szív tesz sok bolondot,
így tudatlan bűnnek adtam lelkemet.

Egy hegyhez értem - már ritkult a lomb ott,
s a völgy fölött véget ért a vadregény,
minek mélyén a szívem úgy szorongott.

Fent a csúcson megcsillant a csába fény,
s égi testbe öltözött a hegygerinc
- rajta út vezet, csapássá vált erény -.

Már kevéssé éreztem a sajga kínt,
mert eleddig bénított a rettenet,
és a roppant éjek súlya odakint.

Mint akit a jeges tajték partra vet,
s fázva, félve, fuldokolva visszanéz
a nyílt tengerre, mi majdhogy veszte lett,

űzött lelkem emígyen volt látni kész
az eddig megtett szörnyű utat, amin
emberként csak úgy járhatsz, ha halni mész.

Ahogy megpihentek fáradt tagjaim
indultam a hegynek - szinte átkarolt,
hátsóbb lábam húzta lejtő súlyait.

Rögtön ott egy párduc termett; fürge volt
és könnyűléptű - furcsa macska-féle:
szőrén száz makula a megannyi folt.

Nem tágított, léptem is megkisérte,
utamba állt, csaknem visszafordított
rút vadonba, ág-bogas sűrűségbe.

Majd a hajnal meghasadt és íme ott
a Nap, s vele akolnyi csillag kelt fel;
hű társak voltak, mikor megmozdított

Isten ezer csodát a szeretettel -
így volt okom remélni jó szerencsét,
s - hittem - a tavaszi mámor volt a jel,

hogy legyőzhessem azt a tarka bestét,
de a reményt el kellett - jaj! - vesztenem:
a semmiből egy oroszlán tűnt fel épp.

Jött dühödten, hetykén - bizton ellenem,
félelmes volt, hogy felszegte vad fejét,
zengett a lég, úgy üvöltött éhesen.

S jött egy farkas - láttam: céda kéjben ég;
- göthödt szuka, minden vágytól remegett -
romlásba dőlt miatta már annyi nép.

Oh! Szorongás markolta meg szívemet;
úgy éreztem az ordas pillanatban,
a gerincre feljutnom már nem lehet.

Mint kinek álmai közt csak arany van,
csilla kincs, s egy percben mindent elveszít,
majd sír, veszékel - szíve megszakadtan;

e fránya dög keserített éppen így,
s hátráltam én - közelített lépre lép -
oda, hol a kusza burján fényt csitít.

Aztán mikor zuhantam - ó! várt a mély -
egy alak tűnt fel, mintha árnyék volna,
és hangja a hallgatástól gyenge még.

És ahogy körbevette őt a róna
'Miserere!' - kiáltottam ím oda,
'Bárki vagy te - árny vagy ember!' - s így szóla:

'Nem árny és nem vagyok ember se, noha
egykor az voltam. Lombárd volt két szülém,
s Mantóva volt az otthonuk, ahova

sub Julio megszülettem, s éltem én
alatta egy kevést. Szolgáltam Rómát
Augustusszal, s a sok rossz istenét.

Poéta voltam s mindég égi nótát
zengtem Anchises fiáról - s mert dőre
Iljon lángolt - Trójából hogy futott át.

Ó! Mért vágysz a vad, sötét erdőbe be? -
hisz téged vár a csúcs, ott fent a hegyen;
boldogságod fő oka, eredője.'

'Vergilius? Ki kút voltál, csermelyem -
benned láttam a szavak mágiáját';
válaszoltam tisztelettől félszegen.

'Költőm, kit a büszkeség fénye jár át -
segíts a buzgalmamért! - én ismerem
betéve kezed minden irományát.

Legkedvesebb szerzőm vagy, a mesterem,
kitől a szép stílust tanultam; még a
becsületet is megszerezted nekem.

Nézd a vadat! - fertelmes, rusnya céda.
Te bölcs! - kérlek, ijessz e galád dögre,
ments meg! Még fülemben dobog a véna.'

'Tenéked más út lett ma kijelölve' -
így vígasztalt, s csak sírtam, keseregtem.
'Ne marasztaljon a sötétség völgye,

mert e dög - mitől könnyed megeredten -
útját szegné annak, ki erre járna,
és ölné meg azt gyilkos küzdelmekben;

És oly gonoszul álnok falka pára,
gyötri éhség, bár már mindent megevett,
és sohsem lakik jól sóvárgó vágya.

Majd még sok állattal buján enyeleg,
s teszi újra, újra - míg jön az agár,
hogy majd rettentő halállal verje meg.

Mert ő aranyat és földet nem zabál,
étke a szeretet, bölcsesség, erény,
s hona lesz rongytól a nemezig akár.

Itáliának oly üdvös lesz e lény,
Euryalus, Turnus, Nisus halált
őérte halt, úgyszint Camilla szegény.

Mert ő űzi minden városokon át
le a setétlő poklába egészen,
honnan irígység szabadította ránk.

Így érdeked szerint való - úgy vélem -,
hogy kövess engem, s a vezetőd leszék
az örökkévaló helyen. Jer vélem

s hallod majd, lesz itt sok sírám, jajveszék,
s majd látod kínjait régmúlt lelkeknek,
kik üvöltnek - jaj! - a másik halálért;

És látod majd, kik örömmel szenvednek
égve tűzben - a szabadulást várva,
hogy térjenek meg a boldog sereghez.

Ha pedig szíved fel, hozzájuk vágyna -
társad lesz egy lélek, ki nemesb nálam,
majd - én eltávozván - útad vigyázza:

és, mert a császár - fent a magasságban -,
ó! amiért szembeszálltam ővele,
tiltá, hogy városába tegyem lábam.

A kozmosz ura - s e város székhelye,
és trónja lábai az égig érnek;
- boldogok, kiket magához engede.'

Aztán így szólottam: 'Költőm - oh! - kérlek,
az Istenre - kit te nem ismerhettél -
a rossztól, és a legrosszabbtól védj meg,

és vezess oda, amit említettél,
hogy majd Szent Péter kapuját láthassam
és akiket szavad oly búsnak ítélt.'

Ő elindult és én követtem lassan.





és az eredeti:

Dante Alighieri: Divina Commedia

Inferno - canto 1

1. 1 Nel mezzo del cammin di nostra vita
1. 2 mi ritrovai per una selva oscura
1. 3 ché la diritta via era smarrita.

1. 4 Ahi quanto a dir qual era? cosa dura
1. 5 esta selva selvaggia e aspra e forte
1. 6 che nel pensier rinova la paura!

1. 7 Tant'? amara che poco? pi? morte;
1. 8 ma per trattar del ben ch'i' vi trovai,
1. 9 dir? de l'altre cose ch'i' v'ho scorte.

1. 10 Io non so ben ridir com'i' v'intrai,
1. 11 tant'era pien di sonno a quel punto
1. 12 che la verace via abbandonai.

1. 13 Ma poi ch'i' fui al pi? d'un colle giunto,
1. 14 l? dove terminava quella valle
1. 15 che m'avea di paura il cor compunto,

1. 16 guardai in alto, e vidi le sue spalle
1. 17 vestite gi? de' raggi del pianeta
1. 18 che mena dritto altrui per ogne calle.

1. 19 Allor fu la paura un poco queta
1. 20 che nel lago del cor m'era durata
1. 21 la notte ch'i' passai con tanta pieta.

1. 22 E come quei che con lena affannata
1. 23 uscito fuor del pelago a la riva
1. 24 si volge a l'acqua perigliosa e guata,

1. 25 cos? l'animo mio, ch'ancor fuggiva,
1. 26 si volse a retro a rimirar lo passo
1. 27 che non lasci? gi? mai persona viva.

1. 28 Poi ch'ei posato un poco il corpo lasso,
1. 29 ripresi via per la piaggia diserta,
1. 30 s? che 'l pi? fermo sempre era 'l pi? basso.

1. 31 Ed ecco, quasi al cominciar de l'erta,
1. 32 una lonza leggiera e presta molto,
1. 33 che di pel macolato era coverta;

1. 34 e non mi si partia dinanzi al volto,
1. 35 anzi 'mpediva tanto il mio cammino,
1. 36 ch'i' fui per ritornar pi? volte v? lto.

1. 37 Temp'era dal principio del mattino,
1. 38 e 'l sol montava 'n s? con quelle stelle
1. 39 ch'eran con lui quando l'amor divino

1. 40 mosse di prima quelle cose belle;
1. 41 s? ch'a bene sperar m'era cagione
1. 42 di quella fiera a la gaetta pelle

1. 43 l'ora del tempo e la dolce stagione;
1. 44 ma non s? che paura non mi desse
1. 45 la vista che m'apparve d'un leone.

1. 46 Questi parea che contra me venisse
1. 47 con la test'alta e con rabbiosa fame,
1. 48 s? che parea che l'aere ne tremesse.

1 49 Ed una lupa, che di tutte brame
1. 50 sembiava carca ne la sua magrezza,
1. 51 e molte genti fé gi? viver grame,

1. 52 questa mi porse tanto di gravezza
1. 53 con la paura ch'uscia di sua vista,
1. 54 ch'io perdei la speranza de l'altezza.

1. 55 E qual? quei che volontieri acquista,
1. 56 e giugne 'l tempo che perder lo face,
1. 57 che 'n tutti suoi pensier piange e s'attrista;

1. 58 tal mi fece la bestia sanza pace,
1. 59 che, venendomi 'ncontro, a poco a poco
1. 60 mi ripigneva l? dove 'l sol tace.

1. 61 Mentre ch'i' rovinava in basso loco,
1. 62 dinanzi a li occhi mi si fu offerto
1. 63 chi per lungo silenzio parea fioco.

1. 64 Quando vidi costui nel gran diserto,
1. 65?*Miserere* di me?, gridai a lui,
1. 66? qual che tu sii, od ombra od omo certo!?.

1. 67 Rispuosemi:? Non omo, omo gi? fui,
1. 68 e li parenti miei furon lombardi,
1. 69 mantoani per patria ambedui.

1. 70 Nacqui *sub Iulio*, ancor che fosse tardi,
1. 71 e vissi a Roma sotto 'l buono Augusto
1. 72 nel tempo de li d? i falsi e bugiardi.

1. 73 Poeta fui, e cantai di quel giusto
1. 74 figliuol d'Anchise che venne di Troia,
1. 75 poi che 'l superbo Ilion fu combusto.

1. 76 Ma tu perché ritorni a tanta noia?
1. 77 perché non sali il dilettoso monte
1. 78 ch'? principio e cagion di tutta gioia?.

1. 79? Or se' tu quel Virgilio e quella fonte
1. 80 che spandi di parlar s? largo fiume?,
1. 81 rispuos'io lui con vergognosa fronte.

1. 82? O de li altri poeti onore e lume
1. 83 vagliami 'l lungo studio e 'l grande amore
1. 84 che m'ha fatto cercar lo tuo volume.

1. 85 Tu se' lo mio maestro e 'l mio autore;
1. 86 tu se' solo colui da cu' io tolsi
1. 87 lo bello stilo che m'ha fatto onore.

1. 88 Vedi la bestia per cu' io mi volsi:
1. 89 aiutami da lei, famoso saggio,
1. 90 ch'ella mi fa tremar le vene e i polsi?.

1. 91? A te convien tenere altro viaggio?,
1. 92 rispuose, poi che lagrimar mi vide,
1. 93? se vuo' campar d'esto loco selvaggio:

1. 94 ché questa bestia, per la qual tu gride,
1. 95 non lascia altrui passar per la sua via,
1. 96 ma tanto lo 'mpedisce che l'uccide;

1. 97 e ha natura s? malvagia e ria,
1. 98 che mai non empie la bramosa voglia,
1. 99 e dopo 'l pasto ha pi? fame che pria.

1.100 Molti son li animali a cui s'ammoglia,
1.101 e pi? saranno ancora, infin che 'l veltro
1.102 verr?, che la far? morir con doglia.

1.103 Questi non ciber? terra né peltro,
1.104 ma sapienza, amore e virtute,
1.105 e sua nazion sar? tra feltro e feltro.

1.106 Di quella umile Italia fia salute
1.107 per cui mor? la vergine Cammilla,
1.108 Eurialo e Turno e Niso di ferute.

1.109 Questi la caccer? per ogne villa,
1.110 fin che l'avr? rimessa ne lo 'nferno,
1.111 l? onde 'nvidia prima dipartilla.

1.112 Ond'io per lo tuo me' penso e discerno
1.113 che tu mi segui, e io sar? tua guida,
1.114 e trarrotti di qui per loco etterno;

1.115 ove udirai le disperate strida,
1.116 vedrai li antichi spiriti dolenti,
1.117 ch'a la seconda morte ciascun grida;

1.118 e vederai color che son contenti
1.119 nel foco, perché speran di venire
1.120 quando che sia a le beate genti.

1.121 A le quai poi se tu vorrai salire,
1.122 anima fia a ci? pi? di me degna:
1.123 con lei ti lascer? nel mio partire;

1.124 ché quello imperador che l? s? regna,
1.125 perch'i' fu' ribellante a la sua legge,
1.126 non vuol che 'n sua citt? per me si vegna.

1.127 In tutte parti impera e quivi regge;
1.128 quivi? la sua citt? e l'alto seggio:
1.129 oh felice colui cu' ivi elegge!?.

1.130 E io a lui:? Poeta, io ti richeggio
1.131 per quello Dio che tu non conoscesti,
1.132 acci? ch'io fugga questo male e peggio,

1.133 che tu mi meni l? dov'or dicesti,
1.134 si ch'io veggia la porta di san Pietro
1.135 e color cui tu fai cotanto mesti?.

1.136 Allor si mosse, e io li tenni dietro.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Műfordítás
· Kategória: Vers
· Írta: SajnosNem
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 310
Regisztrált: 2
Kereső robot: 23
Összes: 335
Jelenlévők:
 · Déness
 · Pancelostatu


Page generated in 0.2177 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz