Levitte a szél a tetőt…
az agyam jobb féltekéről
Csupasz már az, mit hét lakat
alatt őriztem, látszik a roppanat
Kimángorolt időket rejtettem itt
Most hangyamászón előkúsznak
tétován, lebegősen úszva,
létlabirintusomba bekopogva
Sok év béklyójából szabadulván
pernye értékké válnának ők,
ha korcsosuló jövő sprirálja elnyelné azt,
mit a múlt, évek során szőtt védőhálóval véd
Vesszőkosárral a mentést megkezdém
follyon ki az, mi már semmit sem ér
Nem mind érték, mi múltunkban szép
van mit csak emlékezésünk tett ezzé