Valahol
elakadt a csendem…
csak vád-szavak
sikongnak bennem
(nem is sikongnak
inkább
dadogva sípolnak)
- vigyázz…
asztmás akarat e hanghajsza
szeretet-egészséget imitál
az elfojtott düh-allergia!
- így fenyeget a fanatikus lélek-fúria.
Valahova
elrejtett a csendem…
de, ha tollnak útja-módja akad
lehetnék
akár -
ihletből rajzolt vers-virág
szűz papírra
karcolt fekete szemérem-világ
talán:
nem lenne önámítás
a méreg szinonimákban
kiköpött
lélekorvosság
nem mondat-zsinórból fonódna
szerelem-kötött
ódám
s nem lenne meddő tüsző
vers-sejtből
életre küzdő
psziché-osztódás
és végre elhallgatna
szó-fegyverektől
nyüszítő
önsanyargatás
…
Valamit
elfelejtett a csendem…
eszméletlen
gondolatok sorakoznak
virtuális hang-mederben
barbár vágyként üldöz a hang-orgia
s mikor süllyed a sor-os kurjongatás
ösztön katlan az ortográfia
de mintha
lehetne hű hitvallás
a nagy karc-poétika
mintha
tőle serkenne kék-vér tinta
mint Arisztotelész méltó sarja…
─ lankadt erő a némaság fogadalma
szó-rögökkel
de kikörmöl
az írás katarzisa
Valahonnan
fojtogat a csendem
(segíts sikoly- kincsem!)
már fulladt letargia
az érzések ritmusa
és ahogy háttérben
recseg-ropog klaviatúra
szellem-
szavakat deformál
Az ihlet
testetlen
démona
…
csak zihál
…
csak őrjöng
a formát öltött
önkifejezés
─ angyala
de mi lett?
egy széthulló
fenomén hallucináció
vagy szárnyra kelt
dallam-vibráció?
dehogy
csak
egy magába roskadó
mű-múmia
s csont-torokból
felsírt
betű ária
csak egy
kényszer burokból
ellett
majd holtra metszett
rím artikuláció
mit kiszűrt
lélekből buggyanó
torz
csendjében
pukkadó
visszhang
/dualizát kontraszt/
de
mégis
ő marad itt
s örökre árván
mint
én-némaság
fattya
… a képzelt
csendem…
(utolsó szeretet)
magzat-hangja
…