A fiú a verandán állt, épp egy fekete sálat tekert a nyaka köré, nehogy torkon harapja a hideg acélos fogsora, majd zizegő hangon felcsúszott a cipzár is a barna bőrkabáton. Még egy pillantás a tükörbe, felkerül az az idétlen sapka is, amin mindenki mosolyog, mert kókuszdióvá változtatja az ember fejét.
- Sziasztok, majd jövök! – kiáltott még be a családnak, majd elfordított a kulcsot, és kilépett az ajtón. Séta közben megtapogatta a zsebeit, hogy mindent elhozott-e, óra, pénztárca, zsebkendő, álarc.. hoppá, az álarc bizony ott maradt. Megtorpant, karjait ernyedten lógatta le maga mellett, majd fájdalmas arccal a pirosas felhőkre meresztette álmatag szemeit. Valami mindig otthon marad, még jó, hogy még időben észrevette, és nem látta meg senki. Sietős léptekkel visszagaloppozott, kinyitotta az ajtót, ami fémes nyekergéssel panaszkodott keserű életéről, majd gyors mozdulattal lekapta az asztalkáról az ott felejtett maszkot. Vizslató szemekkel átnézte, minden rendben van-e vele. Egyszerű plasztik darabka, két kivágással a szemnek, egy ovális nyílással a szájnak. Egyszínű kék, barátságosan mosolyog, a célnak éppen megfelel. Az arcára helyezte, majd újra elhagyta az otthont, és a villamosmegálló felé indult.
Késő őszi idő sárgállott a világon, a fák már rég ledobták divatja múlt, tavalyi leveleiket, most csupasz csontvázzal mutogattak az ég felé. Helyenként színes foltok égtek rajtuk, a földre esett napsugarak fáradt mágiája, máshol acélkék árnyékok pihentek megfoghatatlanul. Hiába, még a természet is tévedhet néha, és olyankor az ősz nem is olyan fakó, mint amilyennek lenni hivatott. Ilyenkor az élet is megkönyörül szerencsétlen rabjain, és az emberek szívébe beköltözik egyféle varázslat. A fiúban is megmozdult egy érzés, amire a maszk is reagált, kicsit áttetszőbbé vált komor szürkesége, és a száj rész picit mintha elmosolyodott volna.
A fiú kiért a villamos megállóba, ahol mások is várták a sárga csodát, ami elrepíti őket messzire ebből a kietlen világból… de legalábbis elviszi őket Budára. Természetesen az ő arcukat is maszk takarta, mindegyik picit más, de mindegyik ugyanolyan. Sárga, kék, piros színek csillogtak mattul az őszi Nap alatt, mindenkinek ízlése szerint, amilyennek tetszik. Legtöbbjük mosolygott, és vidám arcot mutatott a világnak, de a fiú őket nézve elgondolkodott, vajon hány szem könnyezik a vidám maszk alatt.
Egy falka gimnazista érkezett meg a járdaszigetre, arcukon rikító színek sivítottak a délutánba. Mindegyik idétlen képet viselt, az egyik röhögött, a másik grimaszolt. Az egyik gyerek, maszkja egy görög istenéhez hasonlított, közhelyes vicceket szórt a köré gyűlő haverjainak, amin azok hangosan szórakoztak.
Egy pár is felbukkant, piros maszkokban, fülig érő mosollyal. Kézen fogva sétálgattak a megállóban, semmiségekről csevegtek, néha fel-felkacagtak. Végül legültek egy padra, a lány barátja ölébe dobta magát, és szorosan átölelte. Mikor a másik nem látta, a lány az órájára pillantott, a fiú pedig egy másik nőre vetette szemét észrevétlenül, majd kibújtak az ölelésből, és csacsogtak tovább, piros álarcok mögé bújva.
Egy éjfekete ruhában álló, fiatalabb nő démont ábrázoló arcot viselt, gyűlölet és megvetés sugárzott róla. Teste mozdulatlan volt, mint a fagyos halál állt a megállóban, ami tökéletesen illett sátáni maszkjához. Mikor valaki elment mellette, barna szemeivel esdeklőn nézett utána taszító álarca mögül, végre vegye észre őt valaki…
Fémes csikorgással állt meg a villamos, és egy sereg ember özönlött le róla. Egy asszony babakocsival próbált leszállni, de sehogy sem boldogult. Panaszosan nézett körbe, hátha segít neki valaki, de a barátságos álarcot viselő emberáradat egyszerűen elment mellette, mintha észre sem vették volna. A fiú odalépett hozzá, és lesegítette a villamosról, mire az asszony rápillantott, arcáról egy fél pillanatra mintha eltűnt volna a maszk, és alatta hálásan rámosolygott, majd visszakerült az álarc, és az élet folydogált tovább.
Lágy érintést érzett a vállán, gyorsan odafordult, és kedvesét látta maga mögött, arcán angyali szép álarc. Egymáshoz bújtak, szemüket behunyták, csöndben álltak egy percig, majd a fiú kézen fogta a lányt, és elindultak a lakása felé. Lassan lépdeltek, kézen fogva, szerelmesen.
Pár perc alatt elérték a lakást. A fiú kulcsot kotort elő a zsebéből, a kulcslyukba csúsztatta, majd kinyitotta az ajtót. Mindketten beléptek, majd csusszant a zár, és ők egyedül voltak, egy lélek sem zavarta nyugalmukat. Leültek a piros kanapéra.
Egy pillanatig még szótlanul ültek, majd levették álarcaikat, hogy gyönyörködhessenek egymás őszinte, mosolygós arcában.
|
Online látogatók:
Látogató: 99
Regisztrált: 2
Kereső robot: 19 
Összes: 120
Jelenlévők:
