Dallamokat játszik a késő esti szél,
Valami földöntúli titokról mesél.
Játszadozik a fákkal, érzem a végem,
Könnyeim repülnek a késő esti szélben...
Kiáltanék, de tudom, már nem lehet,
A boldogság most másfelé nevet.
Áldom a lelkembe költözött telet
és üvöltenék, pedig tudom, már nem lehet!
Egyedül állok, magányosan... mint mindig,
De legalább eljutottam utamon eddig.
Repülnék a sötét felhőkig, az égig,
De mégis is a földhöz ragadtam... mint mindig.
A csend végleg elnémult
A vég végre mellémbújt
Felordítok, újra szíven szúrt...
Az ördög, akit szeretek, elnémult...
Érzed ugye, a szél hogy ringat el,
Bársonyos szárnyakon a mennybe emel.
Sajnálom! De a halál bennem társra lel
És érzem... a Föld így ringat el...