Lábaimnál fekszik
két edzett acéldarab,
egymástól egyenlő távolságra,
ahogy a végtelenbe szalad,
s úgy tűnik, ott, messze,
messze, messze,
egymáséi lesznek.
De nem ám!
Ez érzéki csalódás!
A táv közöttük mindig
marad ugyanaz,
hiába köti össze lelkük
ezernyi fadarab,
szerelmükből teljesedés
sosem lesz ez ég alatt.
Nagy ritkán, nagy ritkán
ölelkezni ugyan tudnak,
ha váltó esik útba,
boldogtalan boldogságuk
ilyenkor pár pillanat csak.
Két hideg fémdarab.
Látszólag rideg, szenvtelen.
Mégis egymás után vágynak
egész életükön át szüntelen,
s ők is tudják: mindhiába!
Testközelbe véglegesen
nem kerülnek sohasem!
Csak az izzó kohóban talán,
hol valamikor születtek.
Megjegyzés: Khalas, 2009. 01. 30.