sétálok
nem tévedtem el - választanom se kellett -
de száz sansz jogán is csak így tévelyegnék
és itt
nézem
szikkadt jelenem mint visszapereg: szemcsés percekben vadász
idő-homoktengerbe ékelődött emlék-prédát ─ talán
keresem "első tévedés" nyomát csak sok az ágazat - út
nincs - hol kezdet a vég s mégis idáig hempelyeg
egy vélt idill-élvezet
föld-örök
a mindent elsöprő bűnáradat – s igaz
paszus: nincs menekvés… puszta esély-vigasz
mi hajt…
***
láttam
léleknek ereklye tornyát mit áztatott sár-homok … rozsda-
sárga… ahogy kopott zománcán fényteljességét ragyogta
az élet-Úr… majd távol űzte Nap nagyságát - hol
árnyék a kincs – s tört szilánkokban hullt az álom-éj
───
───
halálvágy: mi utolér(t)