Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Franciska égbeszáll

, 269 olvasás, kapolyi.gyorgy , 4 hozzászólás

Abszurd

Franciska a lépcsőház alsó traktusán ácsorgott, és üveges szemekkel nézte a végtelenbevesző lépcsősort.
Minden alkalommal felgyalogolt a negyedikre, nem volt hajlandó beszállni a liftbe.
Egyszer beragadt, órák múltán piszkálták ki onnan, azóta ember rá nem tudta venni, hogy beszálljon a gyűlölt szekrényébe.
Ha szóltak mások, mikor kigúvadt szemekkel látták felfelé araszolni a szatyraival, csak annyit lihegett vissza elhaló hangon, hogy – nagy dolog, időmbe belefér, a ló is botlik.
Senki nem értette, hogy mit jelent ez a szibillai jóslat, ő is minden alkalommal meghökkent, mikor meghallotta kinyilatkozását, de titokban azért tetszett neki, hogy milyen hülye pofát vágnak azok, akiknek ezt válaszolja.
Minden forduló pihenőjén megállt, szatyrait lerakva, leült az utolsó lépcsőre, és kilihegte magát.
Kellemesen érintette a kő hideg simogatása, ami alulról érte, csak fel ne fázzak- gondolta, micsoda disznóság, hogy ami jól tud esni az embernek, abból rendszerint baj lesz.
Nagy nyögések közepette négykézlábra hemperedett, majd a korlátba kapaszkodva valahogy kiegyenesedett.
Nem takarítják rendesen ezt a rühes lépcsőházat- lihegte, ahányszor csak felállok, mindig összekoszolom a kabátomat.
Egy darabig markolta még a korlátot, utána lassan előrehajolt a táskáiért, akkurátusan megmarkolva füleiket, olyan nehézkesen indult tovább, mint egy agyonpakolt tehervonat.
Bezzeg, akinek van segítsége, az nem csinálja végig minden reggel ezt a pokoljárást, de én, ugye, kénytelen vagyok, mert nincs senki segítségem- lihegte szaggatottan, mert még gondolkodni sem tudott folyamatosan az erőlködéstől.
Na persze, azért látom a leselkedőket, hogy folyna ki a szemük, azt figyelik, mikor adom be ilyenkor egyszer a kulcsot, hogy mindjárt rácsaphassanak a lakásomra.
De előbb fognak ők kifingani, az már ziher, mert azért sem fogok itt kifeküdni, üsse meg őket a guta.
Csak a térdeim bírják, majd veszek gumifáslit, a Jenőné esküszik rá.
Rekedten felröhögött, mert eszébe jutott a Csanádi utcai vak.
Volt a pasinak, egy nagy, lompos, fekete vakvezető kutyája. Onnan lehetett tudni, hogy a vak sétál, mert megjelent a kutya, kényelmesen poroszkálva, nem nézett az sem jobbra, sem balra.
Vagy harminc méterrel hátrább meg ment utána a gazda.
Hogy ehhez minek kellett a vakvezetőkutya, ez örök rejtély maradt számára. A leg képtelenebb helyzetekben tudott eszébejútni ez a történet, rendszerint szatyorcipelés közben, nem is értette miért, de annyi mindent nem értett magakörül, hogy eggyel több, vagy kevesebb, nem jelentett semmit.

Egyik délelőtt, mikor éppen felfelé araszolt a lakásához, a másodikon, még látta a Fonóné, a speizablakából a lépcsőn ülve pihenni.
A harmadikra nem érkezett meg soha.
Napokig keresték, még a lakását is kinyittatták hatósági jelenlétben, de nem volt nyoma sehol.
Suttogták, hogy kora délelőttönként furcsa dolgok tapasztalhatók a lépcsőházban, sokan kétkedve fogadták a híreket, de azért a kritikus időben sosem jöttek ki a lakásaikból.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Novella
· Írta: kapolyi.gyorgy
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 197
Regisztrált: 2
Kereső robot: 26
Összes: 225
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi


Page generated in 0.1908 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz