Mihaszna voltát nem tagadja meg,
míg átkarolják nyúlánk árnyfalak –
Még hallgatag,
akár egy öntudatlan jótevő…
Ki ő? Te ismered?
Beszélik, hogy vak és süket nagyúr.
Mások szemével lát – Látni akar!
– Hamar! –
És máshogy cseng a hang,
ha fülkürtödbe ül.
Két fül vörösre gyúl.
Úgy nyújtja át minden játékszerét
– hitet, reményt és más egyéb bizsut –,
akár magát a fényt.
S hiszel neki.
Talán még van ki ellenáll. De ki?
Ha otthagy, és játékát elveszi,
kiálts rá akkor:
Most megállj, bitang!
Maradj, akár a pillanatba forrt
emléknyi folt!
Letettem eskümet. Emlékszel-e?
Örökre szólt… Ki másnak, mint neked?
És megremegni még, tudod te is,
sosem hallottad gyönge hangomat.
Ne mondd, hogy mégis…? Megtagadtalak?