Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Én Klaudiusz

, 370 olvasás, kapolyi.gyorgy , 6 hozzászólás

Ezerszín

Én… Klaudiusz.

Hölgyeim, és Urak. Még nekem is hihetetlennek tűnik, hogy itt ülök egy katedrán, beszélek, és mindenki engem figyel.
De ha reális akarok lenni, ugyan kit figyelhetnének mást, miután csak én ülök itt a középpontban, mint igazi célpont, kellően megvilágítva, a gyengén célzók miatt.
Hogy honnan vettem a bátorságot?…
Ez egy jó kérdés, de bevallom, több esetben láttam a TV- ben Mesterkurzus címmel kiülni nagyjainkat, és semmit nem nyújtottak, motyogáson, okoskodáson, és hétköznapiságon kívül.
Hát- gondoltam, ez nekem is kell, hogy menjen.
Persze, világrengető bölcsességeket, káprázatos igazságokat mondani, amit még századok múltán is feljegyeznek, én sem tudok, de ők sem mondtak.
Így, nem érzem szerénytelenségnek, ha én is elkövetem ezt a turpisságot, hogy pofátlanságot ne mondjak.
Én az irodalomról beszélnék Őnöknek, lettlégyen líra vagy próza, mert bár ugyan úgy lerágott csont- mint bármi, de megnyugtató előnye, hogy pontosan látni, hogy az ember mibe harap.
Mindenkinek vannak érzései, gondolatai, csak sokan nem igénylik, hogy azokat közöljék másokkal.
Ezek a bölcsebb fajták. Akik még csak el sem olvassák a mások által írottakat, na, azok a legbölcsebbek.
Mert az író, aki kényszeres volta miatt folyton kilocsogja azt amire gondol, kiteszi magát egy esetenként otromba kritikának, fújozásnak meg röhejnek, egy rakás agyatlan hülye kénye-kedvének, és bárgyú pofával, lelkileg összetaposva próbálja megértetni magát, hát… finoman szólva- elkedvetlenítő állapot.
Aztán másnap is belelép ugyanabba a gödörbe, mert erre van programozva, és egész életét bamba vágyakozásban tölti el, reménykedik, hogy majdcsak megértik, és ő is meg tud majd élni abból amit csinál… hiszen van rá precedens, hogy ez lehetséges, és arra, hogy százezerből akad ilyen kettő, erre gondolni sem mer. Persze, ezeknek a kivételezetteknek is előbb meg kellett, hogy haljanak.
Jár a szája mint a kacsasegge, és nem hajlandó észrevenni, hogy minden szava pusztába kiáltott szó, ha véleményt kér nálánál nagyobbaktól, ahány személy, annyi vélemény, lassan lefolyik róla az a máz, ami még ő volt, olyan lesz, mint az örömlány, akit elkapott a nyári zápor, és minden sminkje a köldökéhez lefolyt.
Elkezd próbálni megfelelni, egyre laposabbá és arctalanabbá válik, nem gondol rá, hogy a jóakaró mesternek mindenki potenciális ellenség, aki nem analfabéta.
Esetleg, ha ordít nyilvánvaló tehetségtelensége, akkor elnéző mosollyal hagyják élni.
Megpróbál a szerencsétlen olyasmit csinálni, hogy a húgyagyúaknak tetszen, akik előbb adnak ki sok pénzt egy közepesen sikeredett kardigánra, mint húsz forintot egy könyvre.
Na persze ajándékba, az más, dedikáltat és lesz mit mutogatni a szombati vendégeknek, mert neki nem mindenféle seggevége barátai vannak.
Aztán felkerül a komódra, az ezüst gyertyatartó mellé, mert hogy a büdös életben bele sem fog lapozni, az biztos. Legfeljebb a dugi pénzét tartja benne, mert ott fix, hogy nem fogja keresni senki.
Ma, az irodalom utáni igényt hazudni szokás csupán, mert már a középiskolákban is probléma sokaknak, hogy olvasás közben, a betűkre koncentrálnak, nem is sejtvén mit olvasnak.
És ez, hölgyeim és uraim, az idő haladtával még romlik.
Közelg az idő, ha valaki azt mondja majd, hogy Ady, arról mindenkinek a Fekete Pákó nótája jut eszébe, hogy: ADYde a didit, a didit nem adom…
A dübörgő hétköznapok monotóniája lassan mindent szétmar mint a sósav, mindenki a saját dolgai iránt érdeklődik, és nem kívánja elereszteni a korlátot, és kicsit elszállni a mából, valahova a gondolatok világába, sosem tapasztalva meg a repülés gyönyörét, mert nincsenek is szárnyai.
A varázslat nem igényeltetik, kéretik tudomásul venni, csak a megszokott és biztos talajra van igény, ami nem okoz lelki zavart, mert nem okoz az semmit, és ez megnyugtató.
A könyvesboltok helyett, ilyen árudákat kell teremteni, ezzel a hirdetéssel.
Aztán mindenki akkora kultúrigényeket hazudik, amekkorákat akar, hiszen minden út Rómába vezet, ott fent- a kartonozóban azt sem fogják megkérdezni, hogy tud e olvasni.
Erről az egészről, egy sláger refrénje jut eszembe, "Nem baj bébi, a bizonyítványt senkise kéri, fő, hogy mindig forró legyen az ágy…"

Ja a Klaudiusz- a tudós római császár… Ő írt a Sumérokról egy tizegynehány kötetes munkát, ami Róma égésekor elpusztult.
Azóta sem tudunk erről a népről jóformán semmit…
De nem baj bébi…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: kapolyi.gyorgy
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 194
Regisztrált: 1
Kereső robot: 25
Összes: 220
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.1396 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz