Ó, Uram, én már rég nem nyújtózkodom,
s elférek bármi' kurta takaró alatt.
Jövő nem aggaszt, míg jut néhány falat,
beérem a mával is itt, a betonon.
Engem ne félts, velem jóban van a tél,
s vigyáznak rám a szociális angyalok.
Őket szánd, kikre a magány ráfagyott,
pedig volt holnapjuk és felettük fedél.
Értük sírj, ott, a fűtetlen szobákban,
kiknek soha többé nem fáj a január.
Mondd, Uram, ki segítsen rajtuk, ha már
Te sem találsz rájuk kicsivel korábban?