Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Szilveszteri sztori

, 497 olvasás, Hypnos , 0 hozzászólás

Szilveszter

   Fél óra van az újévig. A fővárosban már óriási tömegeket mutat a tévé. A hírolvasó azt mondja, hogy a rendőrség felkészült az esetleges rendbontásokra. Gyanítom nem hiába, mert ha már az összes többi ünnepen is utcai harcokba torkollik -, amiben úgy érzed magad, mintha ’56 játszódna újra-, miért pont Szilveszter maradna ki? Sóhajtok és lekapcsolom a tévét, felöltözök és elindulok le a városba, hogy elérjem a tűzijátékot. Odakint már korom sötét van, az utcánk és a templom mellet levezető út lejes sötétségbe burkolódzott. Nem, nem azért, mert mindjárt kezdődik a műsor és a jobb láthatóság kedvért kapcsolták le. Nem, hanem azért, mert egyik lámpa sem működik. Van amelyik még ott áll a sötétben, de van amelyiknek már csak csonkja látszik, a lámpa maga már nincs is meg, vagy valamivel lejjebb az árokban fekszik, a hidegben, elhagyatva.
   A sárga templom az út végén már jól látszik, mert azt több reflektor is megvilágítja. A főteret már lezárták és az utak is emberekkel vannak tele. Távolabb az út közepén egy részeg táncol egyedül, mindenki elkerüli, de ő legalább őszintén boldog. A főtér közepén apró faházak állnak, ahol kürtöskalácsot, gesztenyét, lángost és még sok más apróságot árultak, de már azok is mind zárva.
   Leérve a tömegbe több egyenruhásra lettem figyelmes. Fehér ingben, fekete mellényben és sapkában, rajtuk az Árpádsávos, piros-fehér csíkos pajzzsal. Végül idáig is eljutottak, pedig már azt hittem, hogy nálunk nem történhet semmi, se jó, se rossz és unalmas, ámde biztonságos monotonitásban élhetünk. Tévednem kellett, mikor láttam a plakátjukat a felvonulásról. Gondolkoztam rajta, hogy lejövök rá, de végül mégis inkább elhatárolódtam a dologtól.
   Átvágtam az úton a kis faházak felé, közben elhaladtak előttem a polgárőrök. Öten egy kupacba, mindegyikük egy fél fejjel legalább alacsonyabb volt nálam. Közülük az egyetlen, akiből kinéztem volna, hogy képes lenne ellátni a feladatát, az egy testesebb nő volt. Talán ezért is mentek együtt, hogy testi adottságaikat túlerővel ellensúlyozzák.
   Az egyik faház árnyékában három időnként feltűnő sárgásvöröses fénypont tűnt fel. Jobban szemügyre véve láttam, hogy három lány az. Fekete ruhákban, szőrmés csuklyájú kabátokban, amik egyáltalán nem takarták az amúgy is csupasz derekukat, amin az amúgy is kevés háj rondán duzzadt ki a szűk nadrág nyomásától. Szemöldökükbe és ajkaikba rakatott piercingbe akadt festett szőke, fekete és vörös hajszálaikat néha félretűrték, hogy ismét nagyot tudjanak szívni a cigarettákból. Hamarosan egy fiú ment oda hozzájuk szintén fekete ruhákban, szűk nadrágban, sakktábla mintás tornacipőben, derekán szegecsekkel kivert övvel, festett fekete haja egy oldalra lefésülve, így láthatóvá téve szemöldökébe és alsó ajkába rakott piercingeket. Mikor kabátja alól elővett egy üveg bort a három lány egyszerre sikoltott fel idegesítő, nyávogó hangján: "Bazdmeg…". A folytatást nem vártam meg, inkább sietve haladtam tovább a faházak közt.
   A galéria előtt kisétáltam az útra és elindultam visszafelé. Az út szélén egy fehér furgon állt. Az egyetlen jármű, ami jelenleg a főtéren állt, talán ezért is tűnt fel. Az embereket annyira nem zavarta, majdnem teljesen körbefogta a tömeg. Hírtelen belementem valakibe -, vagy ő jött belém. Egy lány volt, hanyatt esett, a szemüvege pedig a betonon koppant. Igen nagy lendülettel menekülhettem az előző látványtól, ha fellöktem. Bocsánatot kértem, felsegítettem és visszaadtam neki a szemüvegét. Úgy tűnt komolyabb baja a meglepettségen kívül nem történt. Kedvesen rám mosolygott. Visszamosolyogtam. Legalább én is valami kellemes élménnyel zárhatom az évet. Egyszerre néztünk a templomórára. Két perc éjfélig. Nem sok idő, így se ő, se én nem mentünk már sehova. Így, együtt vártuk az újévet.
   Pár pillanat múlva fülsiketítő robbanás rázta meg a környéket. Minket a léglöket eltaszított. Fémdarabok száguldottak el mellettünk. Mikor földet értem pár pillanatra elveszíthettem az eszméletem, mert mikor felkeltem már éjfélt harangozott a templom. Minden porcikám sajgott, felkelni se erőm, se bátorságom nem volt, mert nem tudtam, hogy vége van e. Végül mégis erőt vettem magamon és fájdalmak közepette felültem. A fehér furgon lángoló roncsait láttam meg legelőször, ami körül mindent letarolt a léglöket és a lángok. Több mozdulatlan test feküdt mindenfelé, a távolból már hallani lehetett a szirénák hangját. Végigtekintve a lepusztított téren a harangszó inkább hatott temetésinek, mint ünnepinek. Mellettem feküdt a lány, mereven, tágra nyílt szemivel az eget bámulta, hörögve kapkodta a levegőt, a hasából ömlő vér már kisebb tócsát képzett körülötte. Sóhajtottam. Már az új év sem a régi.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szilveszter
· Kategória: Novella
· Írta: Hypnos
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 44
Regisztrált: 2
Kereső robot: 29
Összes: 75
Jelenlévők:
 · imreolaah
 · Öreg


Page generated in 0.08 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz