Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Olasz Sorok X.

, 265 olvasás, Nezumi , 3 hozzászólás

Ezerszín

Tizedik fejezet

A golyó belefúródott a falba. Erricke és Elisabetta a földre vetették magukat, fedezéket keresve. Az üvegcserepek zápora csak úgy hullott a nyakukba, és a golyóálló üveg sem tudta felfogni a lövések erejét. Erricke megpróbált Elisára, és magára vigyázni. A golyók közben ripityára törték az ablakokat, de a ház falán már nem tudtak áthatolni. A két ember megpróbált behúzódni a legkedvesebb ablakkal rendelkező szobába.
A hálóban aztán egy kicsit sikerült védeniük magukat.
- Mi ez, mi történik? – kérdezte Elisabetta.
- Szerinted? – kérdezett vissza a fiú – Éppen lebuktunk, és már tudják, hol vagytok. Abból, hogy a golyó áttörte az üveget arra következtetek, hogy egyedi az öntvény, és ha normál ablak lett volna, már nem beszélgetnénk itt! – a lövések abbamaradtak – Na jó, most vagy tárat cserélnek, vagy megunták a házad szitává lövését.
- Köszönöm, most megnyugodtam! – vágott vissza a lány.
Erricke nagyot sóhajtott. Segíteni akart, most meg aztán nyakig ült megint az akaratlan sértegetésekben.
- Nem akartam rosszat, csak finoman céloztam arra, hogy talán még messze nincs vége ennek a kis meglepetésnek. Jobb, ha itt maradunk, amíg nem csendesülnek odakinn a dolgok.
- De…
- Csssssss. Maradj itt, én kinézek, hogy tiszta-e a levegő, rendben?
- Rendben, de kérlek, vigyázz magadra!
Rick elmosolyodott, majd kiosont a nappaliba.
A szoba úgy nézett ki, mintha egy bomba robbant volna benne. A vázák eltörtek, az ablakoknak csak a kerete maradt meg, de töltényt nem talált sehol. Ez bezavart a képbe. Ha nincsenek töltények, akkor mivel lőttek?
Óvatosan körülfordult a szobában, miközben az üvegcserepek recsegtek a lába alatt. Itt valami nagyon nem stimmel. De mi? Miért érzi úgy, hogy nincs egyedül ebben a nyavalyás szobában?
Talán azért, mert tényleg nem volt egyedül. Egyszer csak valaki elkapta a csuklóját, és egy gyors tekeréssel el akarta törni, azonban a gyors reflexeknek hála, ez nem történt meg. Villámgyorsan kiszabadult, és egy jól irányzott ütésnek hála egy fekete ruhás férfi terült el a földön. Még kettő jött, ezekkel is el tudott bánni, de egyre több ember támadta, és fogta le. Ketten elkapták, majd egy harmadik háromszor gyomron ütötte. A levegő beszorult a gyomrába, és kis híján elájult, azonban az a kettő talpon tartotta.
Ekkor a hálóból előjött két alak, egy férfi, és egy nő.
A férfi haja olyan rövid volt, hogy csak a színét lehetett megállapítani, valószínűleg barna lehetett. Szemei feketék, és fénytelenek, ugyan akkor gyűlölettel telik. Termetre akkora volt, mint Erricke, egy árnyalattal lehetett talán kigyúrtabb, mint ő. A kezei között pedig Elisabettát tartotta. Akkor juthatott be a házikóba, mikor Rick a védekezéssel volt elfoglalva.
- Nocsak, nocsak, az olasz szívtipró nem tudja, mi legyen, és kétségbeesett arccal néz álmai nőjére. – a férfi borzasztó orosz akcentussal beszélt.
Erricke próbálta összeszedni magát, de azt tudta, kivel áll szemben.
- Vaszilij? Te meg hogy…
- Ahhoz semmi közöd, legyen elég annyi, hogy vannak kapcsolataim. ÉS most, engedelmeddel, mi távoznánk. Vár ránk egy kényelmes hely a közelben. Tudod Mazoni, sok gondolt okoztál nekem, és a családomnak. És a gondokat nem vesszük jó néven. Megérted, ugye? Azonkívül a minimum tőletek, meg a Petrannoktól, hogy kárpótolnak minket. Erre mi történik? Először elveszitek tőlünk ezt a nagyszerű bevételforrást, aztán még a másik csajt is megszöktetitek… Van fogalmad róla, hogy milyen súlyos ügy ez? – kérdezte, miközben közelebb lépett Elisabettával Errickéhez.
Rick megpróbált kiszabadulni, de Vaszilij gyorsabb volt nála, és a lány fejéhez tartotta a fegyverét.
- MARADJ VESZTEG! – mondta – Vagy a kis barátnőd vére festi majd pirosra ezeket a falakat!
Erricke nem tudott mit csinálni, bár legszívesebben ő segítette volna a másvilágra az orosz férfit.
- Éreztessétek Mazoni úrfival a hibáinak a súlyát. – mondta Vaszilij, miközben kirángatta Elisát a szabadba, és eltűnt vele.
Rick szabadjára engedte a haragját, és ártalmatlanná tette a támadóit. Arra sem figyelt, hogy kinek mije törik, vagy reped. Az agyában csak az járt visszafelé, ahogy Betta eltűnik egy nagy, fekete autóban.
Már éppen az utolsó ember nyakát fogta, mikor Toni tigris módjára átugrott egy nagyobb üvegcserépkupacon, és leállította elkeseredett barátját.
- Elég, hagyd abba, nem hallod? ELÉG! – kapta el Antonio Erricke kezét az utolsó pillanatban, mielőtt még a srác elvette volna az életét – Ezzel nem mész semmire! Elég!
Erricke pillantása ölni tudott volna, de engedelmeskedett, és az orosz köhögve a földre esett. A sebesült négykézláb odacsúszott Antoniohoz, majd az anyanyelvén hálálkodni kezdett.
- Ne imádkozz. – mondta Antonio oroszul. Fölrántotta a földről, egy székbe ültette, és megkötözte – Amit most tőlem kapsz, azt nem fogod zsebre tenni. Tessék elmondani, hol van Elisabetta, különben visszaadlak neki! – és itt fejével barátjára bökött, akinek a tekintete még mindig gyilkos volt.
- Én… én nem tudni, merre van, én… - kezdte az orosz, de Rick elsütött a feje mellett két centire egy fegyvert.
- És most? – kérdezte.
- Én becsület szavamra nem tudni semmit, kérem…
Bumm, ez egy centire süvített el mellette a következő fémgolyó.
- És most? – ismételte meg a kérdést Erricke – Csak tájékoztatásként közlöm, hogy a következő a lábadba megy.
- Te haver, ez a srác nem viccel, eléggé felhúztátok. – nézett Antonio a fogolyra.
- Háromig számolok, addig van időd. Egy…
- Eléggé megőrült ahhoz, hogy megtegye…
- Kettő…
- Ha jobban belegondolok, eddig sem volt teljesen épeszű…
- Há…
Az orosz elsápadt, majd remegő lábakkal védekezni akart.
- Ne! Ne! Elmondani, elmondani! Csak ne bántani!
Erricke bizalmatlan pillantást vetett Antoniora. Egyre gondoltak.
- Ha át mersz verni, nemes egyszerűséggel fejbe lőlek, és teszek róla, hogy sokáig szenvedj. – sziszegte Erricke.
A fogoly még jobban elsápadt, majd bólintott. Antonio felrántotta, és kiment, hogy Erricke felhívhassa az apját, és Carlot.

Később, mikor úton voltak, az orosz utasításait követve, Toni nem akarta szóbahozni sem a Petranno családot, sem Elisabettát. Most különösen koncentrálnia kellett. Harmad szemmel a foglyot figyelte, harmad szemmel az utat, másik harmad szemmel pedig Errickét, nehogy valami őrültséget csináljon, amíg nem néz oda.
Erricke lelkében pedig dúlt a harag. Egyrészt önmagára volt dühös, amiért nem vette észre, milyen játékot űznek vele, másrészt pedig az egész világra, amiért nem, tudott megfelelni az elé állított elvárásoknak, s az ígéretének, miszerint mindentől megvédi azt a lányt, akit szeret. Elisabetta eltűnt, és ez az ő lelkén szárad.
"Csak ne essen semmi baja! Istenem, kérlek!" – gondolta.
- Erricke! Az oroszunk igazat mondott. Megérkeztünk. – rántotta ki tépelődéséből Toni.
- Vele mi legyen? – bökött hátra a fejével Erricke.
A hátsó ülésen lévő túsz most hirtelen elemében lett. Kiszabadította kezeit a kötélből, és egyből Antonio nyakának ugrott, és hátulról kezdte fojtogatni a meglepett fiút. Erricke gyorsan reagált, és egy késsel megvágta a támadó karját. A fájdalomtól elvesztette a kontrollt, és a sebhez kapott. Ezt kihasználta Erricke, valamint Toni is, és az ülésen átnyúlva újra lefegyverezte a naiv férfit. Rick kiszállt, majd villámgyorsan megkerülve a kocsit, segített barátjának kipenderíteni az oroszt a hátsó ülésről. Arccal a földre fektették, majd Toni a férfi fejének szegezte hangtompítós fegyverét.
- Elmondanám, hogy ez egy nagyon rossz húzás volt a részedről, haver. – mondta, majd egy kegyelem láblövés után elszedtek a fogolytól minden fegyvernek, és kommunikációs eszköznek látszó tárgyat – És most, amíg nem talállak agyonlőni, tessék megmondani, merre menjünk.
A férfi fájdalommal, és gyűlölettel rámutatott egy házra, miközben azon igyekezett, hogy ne ordítson a lövés fájdalmától.
- Ugye tudod, mi lesz veled, ha netán hazudni mersz? – kérdezte Erricke, majd felfordította a sebesültet, és délre helyezte a fegyver csövét.
Toni felhorkantott. Szóval ilyen az az Erricke, akit kihoztak a sodrából. Csendes, de halálos. Figyelte, amint a túsz homloka erőteljesen gyöngyözni kezd, és bólint. Úgy tűnik, Rick érti a dolgát.
- Uram, köszönjük nagylelkűségét. – bólintott az olasz fiú, majd felkelt.
- Jó, és most? – kérdezte Toni.
- Nos, ha az úriember igazat mondott, és miért ne tette volna, nem igaz, elvtárs? – nézett gunyorosan a földön fekvőre – Akkor ott lesz benn abban a szép nagy házban.
- Nem rossz. – füttyentett Antonio – De szerintem csapdát állítottak. Elég… hm… nagy hangzavart csaptunk.
- Annál jobb. Szeretem, ha levezethetem valamin a dühöm – izzott fel Erricke szeme.
- Meg vagyok veled áldva. Na idefigyelj. Tudom, hogy egyedül akarsz bemenni, úgyhogy ezt tedd el. – Adott neki két fegyvert – Meg ezt a tárat, és ezt a hangtompítót, meg egy kalap szerencsét. Én fedezlek kívülről. Ha valami gubanc van, azonnal kijössz, megértetted? Nincs magánakció, és egyéb maszek meló. A telefont kötelezően magaddal viszed, és amint lehet, hívsz. Megértetted? És még valami. Lehetőleg egyben gyere ki onnan, és ne hagyd, hogy bármi elvegye a figyelmed.
- Olyannak ismersz? – kérdezte Rick.
- Nos… Hát… igen.
Erricke megcsóválta a fejét, és kacsintva elosont a négyszintes, hatalmas ház felé. Közben arra gondolt, hogy Vaszilij kissé mintha túlzásba vitte volna a pompát, meg egyéb ilyesmit.
A hatalmas házhoz szép udvar tartozott, egy kőkerítéssel. Utóbbit Erricke átugrotta, és csendben elosont a ház faláig. Itt kezdődtek a bonyodalmak. Két biztonsági közeledett. Ezeket Rick egy gyors mozdulattal ártalmatlanította, azonban egy másik csapat látta a jelenetet, és riasztotta a többit. Egy tucat ember indulhatott a keresésére, majd feloszlottak, és kettes párokban próbáltak a nyomára akadni. Ezekből négy párost el is intézett, bár úgy igazán ő sem tudta megmondani, mennyit ártalmatlanított harci technikákkal, és mennyi elől rejtőzött el.
Egy nem túl hosszú kergetőzés után sikerül bejutnia az ízlésesen berendezett ház alsó szintjére, ahol egy újabb csapat gorilla várta. Elég volt néhány rúgás, vagy ütés, és a kétajtós szekrények eldőltek, mint a kuglibábuk. Hiába néz ki valaki félelmetesen, ha egyszer annyi kondija sincs, mint egy kiskölyöknek. Erricke fáradt, s úgy határozott, ideje félretenni az udvariaskodást. Elővette a fegyverét rátekerte a hangtompítót, betárazott, és úgy ment tovább. Nem tehetett mást, meg kellett lőnie a többi embert, azonban mire elérte a második szintre vezető lépcsőt, már tárat is kellett cserélnie.
Hangtalanul osont fel a következő szintre. Itt már durvult a helyzet, olyan volt, mint egy rossz videójátékban. Valaki lőtt rá, de nem tudta kitalálni, ki. Csak annyi ideje maradt, hogy biztonságos fedezéket keressen, és megbújhasson egy asztal mögött. Nagyjából ki tudta következtetni a lövések leadási helyét, és abba az irányba viszonozta a tüzet. Egy teljes tárat elhasznált, de a célt nem találta el. Végül egy bűn rossz orosz akcentussal rendelkező hang megszólalt:
- Jobb lenne, ha előjönnél. Én is azt fogom tenni. Mindketten tudjuk, mit akarunk.
- Honnan tudjam, hogy nem versz át? Egyszer már megtetted. – mondta dühtől remegő hangon Erricke.
- Ha előjövök, meggyőzlek? Ne erőlködj, tudom, hogy kifogyott.
Majd Vaszilij Gvozgyev előjött, egy undorító mosollyal az arcán.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Regény
· Írta: Nezumi
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 326
Regisztrált: 1
Kereső robot: 30
Összes: 357
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.2743 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz