Sosem késő csalódni bennem
– nekem is mindig sikerül –,
hisz annyi mindent elfeledtem.
Le is hunyom óvón a pillám,
ne lássad szűkülni pupillám,
amikor minden kiderül.
Kimondani ennyit: Bocsánat! –
ha igazán kell: nem tudok.
Csak harapdálom én a számat,
és tehetetlen tétovázva
állok, nem szólok megalázva.
Akkor már inkább elfutok.
Nem érdemes, ne nézz utánam!
Beláthatod, csak ennyit ért
magam-szavam, és meg se bántam,
akármit tettem (vagy nem tettem),
amit akartam elfeledtem…
Kértél? Feledtem bárki kért.
Hidd el, érek tán egy garast, ám
kevesebbet, mint gondolod.
Engedj iszkolni innen, aztán
nevess rajtam, ne légy csalódott!
Szívem helyett adtam a bókot.
Tudom: nem volt túl szép dolog.