Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Egy csendes suttogás

, 246 olvasás, lelekmetely , 1 hozzászólás

Abszurd

Hozzád intézem szavaid, s te mégis fojtó köd csendjébe intesz engem. Tán ennyire fáj a valóság?
Te, ki rendíthetetlen keménységnek sziklája vagy, változó változatlan, hússzobor, melyet ismeretlen istenek formáltak földi remekükként. Arcukat adták büszkeségük jeleként, de te mégis leköpted őket és fejükre tiportál.
Azt hitted, te múlhatatlan múlandó, hogy nem ölhetsz istent?
Akkor hogy magyarázod, hogy mégsem szól hozzád senki a magas pokolból? Méregfelhő rejti a megmaradt tépett démonok hadát (mert ők szemedben démonok, korcsok és fenevadak) vértől szennyezett kezeid elől.
Mond, kielégítette tán perverz örömöd, hogy űrt hasíthattál atyádnak szívébe? Aranykupába fogtad vérét, hogy szomjadat oltsd?
Tudd, hogy arcod meghasadt, mégis hiú örömödben babérkoszorút helyezel fejedre és balladákat zengsz foszló testedről, melyet csak a férgek fognak igazán nagyra tartani.
Gyűlölöd magad isteni hatalmad miatt, mert meg kell azt osztanod önmagaddal. Hát ennyire fösvény lettél az évezredek sötét lápjaiban töltött fémpercei alatt?
S mégis undorodsz önnön bájodtól, s nem mered gyomrodba kényszeríteni bujaságod bálványát. S még te nevezed magadat épelméjűnek?
Azt hiszed, van nálad korcsabb, feslettebb létező kerek e univerzum vérpadán? Bár jönnének, hogy ítélkezzenek testvérgyilkos ürülékkupacod felett.
Mond te isteni hatalomtól megrészegedett fajankó, mégis milyen érzés lenne, ha a megtestesült ösztönöd zúzná ripityára megdicsőült tudatod?
Nevetnél és vizeleteddel öntöznéd a lehetőségét is. Talán virág is nyílna a helyén.
Úgy ám. Kárörvendj csak saját magadon. A lelked úgyis reszket és kínjában elemészti önmagát.
Mindentudónak nevezed magad, s mégsem veszed észre, hogy ürülékvárad mocskába süppedsz az évek elteltével. De amíg mocskod a legmagasabb helyet szolgáltatja királyi elvárásodnak eleget téve, ugyan kit érdekel, ha belefulladsz önnön gőgödbe, ha csak egyetlen napig király lehetsz. Isten. Életek elvevője. Mert alkotója cseppet sem lennél.
Nem a hatalmas öniróniád miatt és nem is a ragyogó eszednek köszönhetően, hanem mert félsz, hogy a kínnal és vérrel világra hozott gyermeked végül a torkodba harapna.
Mit gondolsz, mit éreztek az istenek, mikor lesújtottál rájuk?
Bár kérdésed erre talán, hogy miféle istenek. Teljesen jogosan.
Az, ami már nem él, nem is létezett azelőtt.
Tudom, hogy igazad van, ezért egyetértek veled.
Vérző lelked cseppjeit szivacsként szívta fel elméd, s mészárossá tett saját fájdalmad.
De ugyan elmetszenéd-e saját szeretteid torkát, ha ismeretlen fenyegetné birodalmad? Megerőszakolnád-e őket, tudván, hogy ellenségeid is ezt fogják tenni velük. Megelőznéd-e a vészt a vésszel magával?
Figyelemmel kísérnéd-e a szemükben kihunyó életet, vagy a rátelepedő szégyent és rettegést?
Mert ez a te hatalmad.
Mi az? Tán undorodsz tőle?
Fulladj csak bele erőszakodtól szült vértengeredbe.
Újjászületni rég nem fogsz már. Hisz az fájdalommal jár, s a te önsajnálkozásodtól eltompult tudatod már rég nem érti a fájdalom fogalmát. A lélek igazi szenvedését. A félelmét, hogy lényegében lobban lángra, hogy újjászülethessen saját romjain.
De a te lelked csak görnyedten stagnál.
Azt hiszed rámijeszthetsz gyűlöleteddel? Te, aki még különbséget sem tudsz tenni menny és pokol között?
Fend a fejszéd és készülj az utolsó nagy csatádra.
Rettenetes lesz a halálod.
S még rettenetesebb a kényszerű újjászületésed.
Mert újjáformálásod pillanatában várni fognak rád az istenek.
Várni fogják mészárosukat.
Némán.
Boldogan.
Ami neked soha meg nem adatott.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Ez+az
· Írta: lelekmetely
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 308
Regisztrált: 2
Kereső robot: 24
Összes: 334
Jelenlévők:
 · Déness
 · Pancelostatu


Page generated in 0.1965 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz