"Ne nyúlj hozzá! Nem nyithatod ki! Jajj, olyan hülye vagyok! Miért csinálom ezt? Nem, inkább mégis visszateszem… nem… AJJJ! Tedd már vissza! Nem megy…
1.2. hááárom! Kinyílt… Most már akkor emeld fel a tetejét! Benne vagy nyakig! Én mondtam, hogy ne csináld. Még visszazárhatom, még nem láttam mi van benne. Nem-nem! Most már megnézem! Szembesülnöm kell vele, talán attól jobb lesz… Huhh, huhhhhh, nagylevegő…
…
…
…
…
…
…
…
…
…
Kisfiaaaaaaam! Nem tudlak elengedni, édes drága egyetlen kisfiam! Annyira sajnálom! Ne haragudj rám kérlek! Nem tudom magamnak megbocsájtani! Nem, nem, nem! Annyira szerettelek, az én hibám!" - ordítom szívem szakadtáig az üres nappali tavaszi félhomályában, egy régen lezárt láda nyitott fedele felett…