Nekem a tél
nem a gőzölgő teát,
a befűtött szobát,
a magas számlát jelenti.
De jelenti a csöndet,
mit felkavar a szél,
s csendes zenévé varázsolja
lelkem addig hangtalan részén.
Most még latyakos az utca,
a fény sápadt,
mint olykor-olykor a hold,
és nem tesz boldoggá,
ha visszaverődik a tócsákon.
Még szakadunk el az ősztől,
még hirtelen csúszik meg a csizma,
s zavarja hangulatunk egy nemvárt eső.
De ha tél van,
ha igazi tél,
engem megérint ez a tiszta teljesség,
ez a természet alkotta valódi szépség.
Várom a hóval borított tetőket,
a fehér, békés ünnepet.
Nekem fehérré lesz az, ami fekete,
így csempész e hideg meleget a szívembe.