Ködöt öklendez a reggel, meddő csendje bambán ásít.
Gyűrött felhő zsebkendőin fogatlan szellő úrfik csámcsognak.
Korán kelők lépteitől törött bordáit fájlalja a jég, hideg szeme eget kémlel.
Mostoha ég.
Millió esőcseppje boldog szabadesését tegnap még dörögve, büszkén hirdette.
Mára egybefüggő, merev tükörré fagyott mind. Kellemesen homályos, szépítve torzít.
Az ősz abroszán könyöklő tél újra erőre kapott. Sózott járdák? Meleg kabátok? Kémény? Remény? Az kemény! Mosolyog. Tegye csak.
Nem haragszom rá. Szellőztetek. Beengedem. Vele reggelizem.
Nincs szükség késre, villára. Nem vagyok kiváncsi félig főtt titkára.
Kávégőz és cigarettafüst omlik egymás karjába. Kéjesen elnyúló nászuk végigkísérik karika giccseikben tetszelgő szemeim.
Csipa bástyáim védők nélkül, üresen állnak.
Álmom őrzik csak, majd fáradnak, száradnak.
Kötött pulóverem uzsoráját élvezem, hazudok magamnak, melegét máshová is képzelem. Nyakam sálam hullámai alá bukik. Meleg örvényben fuldokol ideig-óráig.
Kesztyűm nincs, de ott a zsebem. Üresen marad.
Megadom magam, kezem felemelem.
Felfalt a tél. Elevenen.
Online látogatók:
Látogató: 168
Regisztrált: 0
Kereső robot: 29 
Összes: 197
