Távol, a zongora mellett az életet lekottázom.
Nem várom az új esélyt, amit a sorsom hozzám dob.
Rotálok képeket, csak szépet teszek el.
Mindig te vagy az ki megtalál, de én vesztelek el.
Fényesre mostam már az összes ablaküveget,
hogy kilássak a világra. A következő üzenet
most elhalkul. Fényképen idézem a jövőmet:
nyitok egy új kis kaput, de kettő régit törölnek.
Örömnek árnyékában, körömmel a négy égtájnak.
Béke vízén evezek, de óceánok vérré válnak.
Élnék a mának, de a tegnap int: légy óvatos.
Félmosollyal arcomon nekidőlök a zongorának.
Százféle szólamon a hangjegyek zöngéi
kacérkodnak fülemmel. Lehunyom a szemem.
Magamban tisztulok, míg arcomat könny éri,
de letörlöm gyöngén és kinyitom a szemem.
Vakulj a zajba! Én látom már a csendet.
Addig jutok el, ameddig a szívverésem enged.
Már ismerem a sorsot, nem érhet túl mostohán.
Átírok pár dallamot és eljátszom a zongorán.